Nyomtatóbarát változat

Melyek ma az oktatásügy legsúlyosabb gondjai az SZDSZ szerint?

Az első problémát a hihetetlenül erős centralizációs törekvések jelentik. A kormány 1991–92-ben rájött, hogy „rosszul szavazott” az önkormányzati törvénynél, amikor odaadta az önkormányzatoknak az iskolát. Azóta mindent megtesz ennek a „hibának” a kijavítására. Bevezettek például egy központi bérszabályozási rendszert, amivel lényegében kivették az iskolafenntartó és az igazgató kezéből a helyi béralku lehetőségét. A nemzeti alaptantervet is kivették a szakma kezéből, és most rosszul felkészült hivatalnokok marakodnak azon, hogy mi is legyen vele. Az iskolákat abban tették érdekeltté, hogy lefelé terjeszkedjenek, és nem abban, hogy minél szélesebbre nyissák a kapuikat a középfokú oktatást igénylők felé. Ennek eredménye az, hogy ma kevesebben járnak középiskolába, mint 1990-ben.

Ma a szakképző intézmények kizárólag a túlélésben érdekeltek. Ugyanazt a szétaprózott, követhetetlen képzési rendszert kínálja ez a kormány is, mint az előző. Ráadásul a szülők nyakába zúdul az iskola és a szakképzés összes problémája, hiszen az új szakképzési törvény szerint a szülőnek kell biztosítania a gyakorló helyet, ha be akarják íratni egy intézménybe a gyerekét. Így pontosan a leginkább rászoruló rétegeket hagyják magukra.

A harmadik problémakör a finanszírozás kérdése. 1994-re a normatívák egy fillérrel nem emelkedtek, vagyis az infláció miatt jelentősen csökkentek.

Milyen szerkezeti változásokat tervez az SZDSZ? Egyáltalán, kell-e szerkezeti átalakítás?

A szerkezetváltoztatás nem kormányzati, hanem helyi feladat. Ha nyolcosztályos gimnáziumot akar csinálni egy közösség, akkor csináljon. Én egyébként azt gondolom, hogy a nyolcosztályos gimnázium anakronizmus, de ha van rá valóságos társadalmi igény, akkor ilyeneket is kell csinálni. A fő az, hogy megfelelő kimeneti szabályozás legyen, ami biztosítja az oktatás színvonalát.

A magyar közoktatás mindig is szelektív volt, és az is marad, ezt tudomásul kell venni. Ám az lenne a jó, ha egy diáknak nem kellene iskolát változtatnia akkor, ha meggondolja magát, és mondjuk úgy dönt, hogy mégis inkább szakmát akar tanulni, hanem ott belül, az iskola falain belül lenne választási lehetősége.

Átmenne egy másik osztályba?

Igen, egy másik csoportba, egy másik osztályba, egy másik tagozatra. Választási lehetőségek kellenek.

Ehhez több tanár kellene, több terem, több pénz…

A legdrágább az, ami most történik. Sokkal jobban kihasználhatom az infrastruktúrát, ha tudomásul veszem, hogy a diákok időnként váltani szeretnének.

Vagyis több olyan iskola lenne, ami gimnázium és szakképző műhely is egyben?

Pontosan.

Nem biztos, hogy mindez egy kisvárosban is megoldható.

Igen, ma az a helyzet, hogy a tanügyi igazgatás háromezer önálló egységre bomlott le Magyarországon; ez nem tartható. Ugyanakkor kényszeríteni sem lehet az önkormányzatokat, hogy közösen tartsanak fenn iskolákat. De érdekeltté lehet tenni őket ebben. Tőlünk nyugatra egy-egy település jól megél abból, hogy van egy színvonalas iskolája. Nálunk egyelőre ez egy átok.

És mi a helyzet a felsőoktatással?

Három fontos alapelvet rögzítettünk. Az első a nyitott felsőoktatás. Nyitott a diákok felé, mert jelenleg Magyarországon csak minden tizedik ember járhat egyetemre, főiskolára. Nyitott a munkaerőpiaci felhasználók felé, akikkel tulajdonosként is be kell vonni a felsőoktatásba. És nyitott a tudomány irányába. A kutatóintézetek és az egyetemi bázis szétválasztása rettentő pazarló. De nagyon lényeges, hogy az összevonás nem állami feladat. Olyan rendszert kell kidolgozni, hogy egy-egy kutatóintézet is indíthasson önálló képzési programokat, bekapcsolódhasson az egyetemi képzésbe, és ez megérje neki. Az egyetem vagyonát ki kell venni az állam kezéből, és közalapítványi formában kell működtetni, így beszállhatnak az oktatás finanszírozásába a vállalkozói szféra és az önkormányzatok is. Egy jól menő felsőoktatási intézmény eltarthat egy települést.

A harmadik elv a minőség és hatékonyság. Ennek feltétele egy olyan kreditrendszer bevezetése, amely végre tényleg szabad átjárást biztosít a különböző intézmények között. Itt az államnak az a feladata, hogy biztosítsa egy ilyen rendszer kiépítésének anyagi feltételeit.

Mindehhez elég sok pénz kell.

Ez igaz, de mi a felsőoktatást kulcskérdésnek tekintjük. Másrészt jelenleg az infrastruktúra kihasználtsága nagyon-nagyon rossz. A jelenleginél sokkal több diákot is elbírna ez a hálózat. Azt azonban nem akarjuk letagadni, hogy a felsőoktatás gyors fejlesztéséhez pénz kell. De az önkormányzatok és a vállalkozói szféra bekapcsolásával többletforráshoz lehet jutni. Csodákat ettől nem várhatunk, de amikor azért nem tudnak magánegyetemek megalakulni Magyarországon, mert a törvény, illetve az illetékes minisztérium akadályozza, akkor talán nemcsak pénzhiányról van itt szó.

• Belföld