Skip to main content

A Magyar Irodalmi Liga tervezete

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Van egy álmom, ami régóta kísért.

Van egy álmom a magyar irodalom megmentésére.

Hogy az állam megmentse.

Úgy, mint a magyar focit.

Csak egy kicsit jobb lenne.

Az az álmom, hogy megalakítjuk a Magyar Irodalmi Ligát. Könyvkiadók lennének benne, saját „istállóval”. Úgy működne, mint az NB-1.

Vagy még jobban.

Lenne profiliga, másodosztály (Tirpák csoport, Pannon csoport), járási, körzeti bajnokság, BIBI, BIBA (Budapesti Írók Bajnoksága Írócsoport – Budapesti Írók Bajnoksága Akik íróknak képzelik magukat), kerületi csoport, társasházbajnokság.

A tizenkét csapatos profiligában „istállónként” 24 író szerepelne (még a kispadosok között is van József Attila-díjas, de minimum egy Móricz ösztöndíj), fix fizetésért és mondatpénzért.

Egy Illés Béla szintű író mondjuk havi hárommilliót keresne, aláíráspénz húszmillió, ajándék lakás Parnasszusra néző lakóparkban, autó az élménygyűjtéshez, számítógép, korlátlan internethasználat, hetente egy szopós kurva, hogy csak az írásra tudjon koncentrálni. Házhoz jár erőnléti edzőnek Shobert Norbert, közös fotó Anettkával, Liptai Claudia hiba nélkül tudná két versét.

Kívülről.

Sztárok lennének az írók.

Na de van-e Illés Béla szintű írónk?

(Van.)

A mondatpénz meg ösztökélné a játékosokat.

Hogy olyanokat tudjanak leírni, mint:

Haza és haladás.

Földet vissza nem veszek.

Nindzsa teremtésben vesztes, csak én.

Máma már a gumibot is aluszik, nem hasad tovább.

Hallom a havat.

Mondjuk egy jó mondat tízezer forint lenne, egy szép szonettért járna százhúszezer.

Havi hárommillió, szopós kurva, elég lenne évi huszonnégy szonett. Kétévente egy könyv. Sorban állnának a gyerekek a Liga ajtaja előtt. Mindenki írni akarna.

Hasonlat ötezer, jelzőpénz kettő. Lenne pontpénz is. (.)

Tizenkét istálló huszonnégyes kerettel, az 288 író. A másodosztállyal együtt 864. Ennyi író élne a létminimum felett. Az állam jóvoltából.

Oszt lenne magyar irodalom.

Létrejönne a kiadórekonstrukciós program, minden kiadó háromszázmilliót kapna. Beszállna az OTP (a lila gőzösöket támogatná), a MATÁV, a MÁV, a Tirpák csoportot a Borsodi Sörgyár szponzorálná, a Pannont a Soproni Ászok.

No így gondolom én a jövőt.

Vasárnap reggelenként a napilapok így tudósítanának:

Osiris Kiadó – Móra Kiadó: döntetlen.

Budapest Sportaréna: 12 435 néző.

Jók: Lázár E. ill. Janikovszky É.

Magvető – Palatinus: döntetlen.

Kongresszusi Központ 5264 néző.

A Magvető frontembere Kertész hiányzott, külföldi próbajátékon van.

Jelenkor – Pufi Pressz: döntetlen.

Akasztó: 12 645 néző.

Mindkét csapatban a halottak vitték a prímet.

Jók: Simon Balázs ill. Nagy Atilla Kristóf.

Az Európa Kiadó meccse elmaradt, a Liga még vizsgálja, hogy szerepeltethet-e a kiadó ennyi idegenlégióst.

Persze az utánpótlásra is gondolni kell. Egymilliárdból beindulna a Bozsik-program, Bozsik Péter vezetésével. Legyen az irodalom a szenvedélyed. Ne szívj, ne igyál, költsd a zsebpénzedet könyvre. Gyerek!

És az egész ország olvasna, és írna, és az Illés Béla szintű írók adójuk egy százalékát felajánlanák a gyerekkórházaknak inkubátorra és lélegeztető gépre, és akkor nyugodtan dobogna a szíve mindenkinek.

Hát ilyeneket szoktam én álmodni hajnalonta.

(És itt nem Illés Bélát akartam bántani.)
























































































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon