Skip to main content

A második csomag

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az irányelveket egyelőre titkosan kezelik, de amit tudni lehet róluk, az meglehetősen vérfagyasztó. A legfőbb cél a költségvetési hiány és a nemzeti jövedelem központi újraelosztásba bekerülő hányadának az egyidejű és radikális csökkentése. Ez magyarul annyit jelent, hogy a bevételek összességükben nem növelhetők, ergo többletforrások bármilyen célra kizárólag csak megtakarításokból nyerhetők.

Ebből következik, hogy gyakorlatilag egyáltalán nincsenek prioritások, vagyis olyan területek, amelyeknek, különösen fontosnak ítélvén őket, az általános szűkösség közepette is az eddigieknél többet szánnának. A kiemelt, tehát különösen kívánatos célok megvalósítását is elsősorban a belső tartalékok feltárásától remélik. Példának okáért kívánatos a közbiztonság javítása, de ennek személyi és tárgyi feltételeit főként belső átcsoportosítással kell megteremteni. Avagy feltétlenül előnyben kell részesíteni a műszaki fejlesztést és a tudományos kutatást, de úgy, hogy egyidejűleg meg kell szüntetni a felesleges párhuzamosságokat és az irracionális finanszírozási megoldásokat, vagyis a lyukas zsebekből kell áttenni a nem lyukas zsebekbe.

Mivel a bevételek lényegében nem növelhetők, a kiadások a pénzügyminisztérium intenciói szerint összességükben nem léphetik túl az 1995-ös pótköltségvetésben rögzített nominális értéket, ami gyakorlatilag az 1995-ös előirányzatok csökkentését jelenti.

A különböző területeken más és más a támogatáscsökkentés technikája, de az eredmény mindenütt ugyanaz: az állam az eddig magára vállalt kötelezettségek egy részét fölmondja.

A kulturális szférában ez többek között azt jelenti, hogy az eddigi ingyenes szolgáltatások után ezentúl térítési díjat kell fizetni, az eddig alacsonyan tartott árakat fel kell emelni stb. A társadalombiztosításban többek között azt, hogy megkezdik a nyugdíjkorhatár emelését, megszigorítják a rokkantsági nyugdíjak rendszerét, hogy az egészségügy bizonyos területein bevezetik a copaymentet (az igénybe vevő fizetési hozzájárulását). A szociálpolitikában többek között azt, hogy egységesülő jövedelemkiegészítő támogatási rendszert kívánnak bevezetni: vagyis az eddig sokféle címen igényelhető sokféle támogatási forma helyett egy vagy legfeljebb egy-két ellátást függetlenül a rászorultság okától. (Összességében természetesen ez is a kiadások csökkentését szolgálja.) A közszolgálati szférában többek között azt, hogy bért emelni (sőt, ha az inflációt bekalkuláljuk, akkor szinten tartani is) lényegében csak további elbocsátások árán lehet, és folytathatnánk a sort.

Cserébe mindezekért a veszteségekért az irányelvek egy kézzelfogható – a közterhek (adók, járulékok) valamelyes csökkentése –, és egy kevésbé kézzelfogható – a növekedés államháztartási feltételeinek a megteremtése – ellentételt ígér. Ráadásul a kézzelfogható előny is lényegesen hosszabb idő alatt válik igazán érzékelhetővé mint a kézzelfogható hátrányok özöne.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon