Pomogáts Béla

Nyomtatóbarát változat

Molnár Gusztáv gondolatmozdító írást közölt: áttekintve az utóbbi hónapok politikai eseményeit, a liberális és a konzervatív politikai pártok koalícióját javasolja, szemben egy őszerinte a „levegőben lógó” liberális-baloldali összefogással. Jó alkalom ez arra, hogy számot vessünk az úgynevezett „nemzeti liberalizmus” mint eszmei áramlat és politikai csoportosulás helyzetével és esélyeivel. Arra a szellemi és politikai irányzatra gondolok, amelynek értékrendje a nemzeti kultúra, illetve az általa és benne megfogalmazott történelmi azonosságtudatra és hagyományra, valamint az európai szabadelvűség eszméire és tradíciójára épül. Ennek a nemzeti liberalizmusnak voltak klasszikus képviselői a távolabbi múltban, például Kossuth Lajos, Eötvös József és Deák Ferenc, a közelebbiben pedig Bibó István mellett néhány kisgazda-politikus, mint Kovács Béla és Nagy Ferenc.

Nos, miként alakult a nemzeti liberálisok útja és helyzete az elmúlt esztendőkben, a hazai politikai térkép többszörös átrendeződése során? A nemzeti liberálisok eredetileg a Magyar Demokrata Fórumban gyülekeztek: olyan történészekre, politológusokra gondolok, mint Kiss Gy. Csaba, Elek István vagy éppen Molnár Gusztáv, sőt a magam részéről közéjük sorolnám Antall Józsefet, Jeszenszky Gézát, Katona Tamást, Kulin Ferencet és Szabó Ivánt is. Maga a Fórum is részben a nemzeti liberális eszmékkel határozta meg saját politikai arculatát, és az önmagáról rajzolt politikai portréban erős vonásokkal emelte ki a nemzeti liberális hagyományokat.

A nemzeti liberális tradícióknak ez a felvállalása és képviselete egy hiteles konzervatív jobbközép párt megalapozását szolgálta volna, már ha a Fórum következetesen elemzi ezeket a hagyományokat, és érvényesíti a belőlük adódó követelményeket. A nemzeti liberalizmus mint ideológiai kiindulás alkalmas lett volna arra is, hogy a legnagyobb kormányzó párt nyitottabb legyen a közép- és balközép politikai mozgalmak felé, és zártabb a jobboldalon vagy kivált a szélsőjobbon elhelyezkedő csoportosulásokkal szemben. Voltak törekvések arra, hogy a nemzeti liberalizmus értékei és követelményei egyértelműbb módon kapjanak teret, így akkor, midőn a Fórum vezetése szembefordult a Kisgazdapártban jelentkező jobboldali radikalizmussal, vagy később, midőn elhatárolódott saját jobboldali radikálisaitól. (Sajnos, ez az elhatárolódás túlságosan későn következett be, és akkor sem egyértelmű módon.) Ugyancsak ilyen törekvésnek tekinthető a Fórum úgynevezett „nemzeti liberális műhelyének” jelentkezése, ebben azonban már sajnos nem volt kellő erő, nagy részben amiatt, hogy a Fórum a magyar társadalom, a magyar értelmiség valóban nemzeti liberális csoportjait és képviselőit nem tudta vagy nem akarta megszólítani.

Időközben a Fórum nemzeti liberális szárnya érezhető módon meggyengült, az úgynevezett „centrum” – Bibó István, Nagy Ferenc és Kovács Béla helyett inkább Bethlen Istvánt, sőt esetenként Keresztes-Fischer Ferencet választva követendő példaképéül – konzervatív irányba hátrált. Kiss Gy. Csaba és mások otthagyták a pártot, Elek István viaskodásaihoz nem kapott támogatást, Debreczeni József pedig a köztársasági elnök ellen irányuló rossz emlékű támadásai következtében elveszítette azt a lehetőségét, hogy a nemzeti liberálisok képviseletében tárgyalóképes legyen. Sokan egyszerűen lemondtak a szabadelvű hagyományokról, talán azért, mert a kialakult politikai retorikák értelmében a liberalizmus fogalma az ellenzékiséggel azonosult. A Magyar Demokrata Fórum nemzeti liberális irányzata mindezek következtében igen nagy mértékben meggyengült, és a párt arculatáról nagyrészt letörlődtek a korábban, 1989–1990 körül még kétségtelenül meglévő nemzeti liberális jegyek.

A nemzeti liberalizmus gondolatköre és hagyománya mindezzel súlyos válságba került, és ma, elszigetelt értelmiségi csoportokon és szellemi műhelyeken kívül, igazából nincs olyan politikai erő, amely ezt a gondolatot és örökséget őszintén felvállalná. Értem Molnár Gusztáv aggodalmát emiatt. Az általa szorgalmazott – a nemzeti és az európai, a konzervatív és a liberális értékeket egyaránt képviselő és érvényesítő – koalíciót mégsem lehet egyszerűen egy létrehozandó „konzervatív-liberális blokkra” építeni, annál kevésbé, mert egy ilyen koalíciónak az adott helyzetet és az elmúlt három esztendőben kialakult frontvonalakat, valamint a politikában bevezetett küzdőmorált tekintve amúgy is kicsinyek az esélyei.

Sok mindennek meg kellene változnia ahhoz, hogy egy ilyen koalícióban hinni lehessen. Magam két lehetőséget látok: egyrészt azt, hogy a Magyar Demokrata Fórumban újra megjelenik és megerősödik a nemzeti liberális hagyomány, másrészt azt, hogy ennek a hagyománynak a folytonosságát más politikai erők vállalják fel, így a liberális pártok, például a Fidesz a maga változóban lévő stratégiájának megfelelően, vagy a szabad demokraták, éppen Kuncze Gábor előtérbe kerülése következtében. Az első lehetőséggel, vagyis az MDF „liberalizálódásával” szemben, sajnos, erős kételyeket lehet állítani: a Fórum ugyanis akkor, midőn megszabadult saját jobboldali radikálisaitól, nem a nemzeti liberális elvek és stílus, inkább egy konzervatív és autoritárius pragmatikus politikai tradíció irányába mozdult el. Ezért is volna végzetes, hogyha a liberális hagyományokat is vállaló Antall József kezéből kikerülne a vezetés. Mindazonáltal lehetséges, hogy a nemzeti liberalizmus gondolatkörét a jövőben a liberális pártoknak vagy a velük szimpatizáló értelmiségi köröknek kell magukra vállalniuk.

• Vita