Halák László

Nyomtatóbarát változat

Hónapokkal ezelőtt levelet kaptam dr. Horváth Tibor egyetemi tanártól, a Halálbüntetést Ellenzők Ligájának elnökétől. A levélben azt kérdezte a közismert abolicionista, mi legyen a liga sorsa, miután az Alkotmánybíróság alkotmányt sértőnek ítélte a halálbüntetés alkalmazását. Válaszlevelemben azt ajánlottam, alakuljon át a liga az Emberi Életet Védelmezők Ligájává. Javaslatom indoka a meg létező, sokféle törvényes emberölési lehetőség volt. Ezek között az abortusz lehetőségeire is hivatkoztam. A jogi lehetőségek ebben az esetben is lényeges tényeket szorítanak háttérbe, és ezzel hamis irányba terelik a társadalmi gyakorlatot.

Már az ószövetségi Szentírás olvasása közben úgy érezheti a gondolkodó ember, hogy vagy nem értették meg a próféták Isten kinyilatkoztatását, vagy nagyon is az ember természetére formálták Isten képét.

Mózes szerint ezt mondta az Isten a Sínai-hegyen, amikor kihirdette a tízparancsolatot: NE ÖLJ!

Még lapozni sem kell a Szentírásban, és máris kiderül, hogy Isten parancsolata ellenére mégis meg kell ölni azt az embert, aki halálra vert valakit, aki orvul embert öl, aki megveri vagy szidalmazza a szüleit, aki tud saját ökre öklelősségéről, mégsem őrzi vagy őrizteti megfelelően, és az egy ember halálát okozza. Ha tovább lapozunk, még számtalan ölési lehetőséget tartalmaz a mózesi törvénykönyv. Mózes Isten parancsolataként hirdette ki a tálió elvét: szemet szemért – fogat fogért.

Mózes a Sínai-hegyen a „mennydörgések, a villámlások, a kürt zengése és a hegy füstölgése” közben mindazt hallani vélte a „NE ÖLJ” kategorikus imperativusa mellett, ami az egyiptomi rabságból kimenekülő gyülevész zsidóság kiválasztott néppé formálásához szerinte szükséges volt.

Kérdés: emberölés-e a terhesség korai megszakítása? Isten parancsolata vonatkozik-e rá, vagy a meghallani vélt számtalan ölési lehetőség egyike, miként a barommal közösülőt, a varázsló asszonyt, úgy az anyaméhben rejtőzködő magzatot is meg lehet ölni?

Közvetlen választ nem találunk kérdésünkre a Szentírásban. A Biblia gazdag példatár az ószövetségi kor embereinek gyarlóságára, de terhességmegszakítás valószínűleg nem fordulhatott elő – nem találni büntetési tételt e cselekményre. A paráznaságon kapott, házasságtörő nőt már azelőtt halálra kövezték vagy megégették, mielőtt feltették volna a kérdést: mi legyen a kis fattyúval? Annál szebbek azok a történetek, amelyek a gyermekáldásra való vágyakozásról szólnak.

A fogamzásgátlásra van példa: Onan sógorházassági kötelességének megszegése, amelyet az Isten igen súlyosan büntetett. A megszakított közösülésért és magjainak földre ürítéséért Onant halállal sújtotta az Isten.

Úgy gondolom, ma már nem lehetne a Szentírásra hivatkozva a táliót jogrendszerünkbe visszaállítani, de nem lehet erre hivatkozva ellenezni a terhesség megszakítását és a fogamzásgátlást sem. Csak az alapkérdésben kell ragaszkodnunk az isteni – és emberi – parancsolathoz: NE ÖLJ!

Mielőtt ezt az erkölcsi, jogi kérdést mai nézőpontból megválaszolnánk, két tényt le kell szögeznünk:

Az első: A nő és a férfi közösülésének eredményeként a nő petevezetékében vándorló petesejt magába fogad a körülötte nyüzsgő ondósejtek közül egyetlenegyet. Amint ez megtörténik, abban a pillanatban megtörténik a csoda, a két ivarsejt egyesülésével elkezdődik egy ember testének-lelkének felépítése, amely annak az embernek a teste-lelke, akit az anya meg fog szülni – ha hagyják!

A Népszabadságban olvastam Béres Zsuzsának, a Feminista Hálózat tagjának írását. Béres Zsuzsa szerint a nők joga, hogy testükkel rendelkezzenek, és jó lenne, „ha nem a magzat, hanem a nő felszabadítása lenne terítéken”, íme! Ha a jog felől közelítünk, így szorul háttérbe az alapvető tény: a két ivarsejt egyesülésével elkezdődött egy ember élete. Nézzen szembe önmagával minden élő ember! Ha bármelyikünk édesanyja bármelyik pillanatban megszakította volna terhességét, nem a saját testével rendelkezett volna felszabadultan, hanem bennünket ölt volna meg, bennünket, akiket életünkben édesanyánk mindenkinél jobban szeretett és szeret.

Az élet tehát nem elsősorban jogi tény! Az ember életének szakaszaihoz – fogamzástól a haláláig – kapcsolhatunk különböző elnevezéseket, kapcsolódhatnak hozzá különböző jogok és kötelezettségek, ezek azonban csak befolyásolják az ember sorsát, de nem változtatják meg azt a tény, hogy az ember élete a fogamzás pillanatában kezdődik.

Nézzük a második tényt: aki egy ember életét mesterségesen „megszakítja”, az megöli azt az embert.

Megöli akkor is, ha csak éppen kettéosztódott sejt még az anyaméhben, és akkor is, ha a magatehetetlen beteg emberről lekapcsolja az őt életben tartó egészségügyi berendezést. Emberölésről sző terveket akkor is, amikor az úgynevezett „kegyes halál” legalitását fontolgatja.

Alkotmányunknak megfelelően ma még többféle módon lehet törvényesen embert ölni.

„A haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége.” Alkotmányunk 70/H. szakasza alapján, ha valaki elég egészséges ahhoz, hogy besorozzák a hadseregbe, az ettől a ténytől megölhetővé válik. Ő maga is ölhet, gyakorolja is mind a megöletés elkerülését, mind az öles elkerülhetetlenségét. Széles körű ipari, tudományos tevékenység irányul ennek az ölési tevékenységnek a tökéletesítésére.

A bíróságok már nem hozhatnak halálos ítéletet, de bármelyik rendőr lelőhet bárkit – akinek a bűncselekményét talán korábban sem fenyegette halálbüntetéssel a törvény – ha megállapítható, hogy az adott körülmények között jogos volt a fegyverhasználat. Amikor katona voltam, az őrszolgálat előtt úgy tanítottak, ha lősz, úgy lőj, hogy akire lőttél, az ne tudja megmondani, felszólítottad-e előbb a megadásra.

És ma még – bár csak rendelet és nem törvény alapján – megszakítható a terhesség. Meg is szakítják évente sokszorosan többször embert ölve, mint ahány halálos ítéletet a bíróságok egy évszázad alatt kiszabhatnának, vagy ahány embert a rendőrök ennyi idő alatt lelőhetnének. A magzatelhajtással elkövetett emberöléssel az ölésszám tekintetében csak a háborúk vetekedhetnek.

Pedig a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. (Alkotmány 66–67. szakaszai.) Erre az alkotmányos jogra nem lehet hivatkozni annak a gyermeknek az érdekében, aki még csak az édesanyja méhében növekszik, és még nem érte el életének tizenkettedik hetét – ha az anya fiatalkorú, akkor a gyermek megölhetésének veszélye tizennyolc hétig lebeg felette.

Pedig a Magyar Köztársaságban alkotmányba ütközik egy bűnös ember kivégzése, de nem alkotmányellenes a kanültől összeránduló, bűntelen magzat megölése.

Az emberölés mindig is heves indulatokat vált ki az emberekből, így van ez a terhesség művi megszakítása esetében is. Jellemző módon elsősorban azt érezzük, EMBERTELEN LENNE gyilkossá minősíteni minden asszonyt és orvost, akik terhességet szakítottak meg. Valóban! Ez évente nálunk százezernyi gyilkost jelentene.

Ha az előbb említett első tényt felidézzük, világosan láthatjuk, hogy a megtermékenyült petesejt már nem az anya teste, hanem e testben felépülő másik ember teste, és ennek a másik embernek a jogait nem lehet egybemosni az anya jogaival. Az anyának nem természetes joga rendelkezni magzata sorsa felett! Az anya joga csak kapott jog, az adott jogrendszertől kapott jog lehet. Az anya felruházható azzal a döntési joggal, hogy a törvényhozók által meghatározott keretek között döntsön magzata sorsáról. Ennek azonban semmi köze sincs ahhoz a női szabadságjoghoz, hogy rendelkezhetnek saját testükkel. Ez a rendelkezési jog addig illeti meg vele születetten, amíg a fogamzás vállalásáról vagy elutasításáról van szó.

Szerény véleményem szerint a női és magzati egyenjogúság és ha úgy tetszik a nők felszabadulásának útján a legnagyobb lépést a biztonságos fogamzásgátlás jelenti. Egyre kisebb hibaszázalékkal zárja ki a sorsszerűséget a terhesség és a szülés vállalásában. A saját testével szabadon rendelkező nő joga inkább az lehet, hogy minden nőnek, aki már képes gyermeket foganni, legyen bármilyen életkorú, legyen testi, szellemi fejlődése bármilyen fokán, legyen joga élni a hatásos fogamzásgátlás lehetőségével! Legyen joga vállalni a fogamzásgátlás esetleges egészségkárosító hatását, és csak azután jöhessen szóba az ölés, a terhességmegszakítás szabadsága.

A törvényhozóknak tehát meg kell engedniük a terhesség szabályozott keretek közötti megszakítását, de ezt össze kell ötvözni a fogamzásgátlás szabadságával!

A terhesség művi megszakítását ma még túl sok prejudikáció veszi körül. Eleve feltételezzük, hogy az anya és az apa meg sem szeretné a nem várt újszülöttet, hogy az csak az állami gondozottak számát gyarapítaná, hogy a szülőknek módjuk sem lenne a gyermek felnevelésének anyagi feltételeit biztosítani.

A prejudikációk megalapozatlanok.

Valójában mind az anya, mind az apa a terhesség folyamán válik érzelmileg is anyává, apává. Az anya az első hetekben anyaságából semmit sem érez, hiszen érzései biológiai érzések, és nem érzelmiek. Az apa még biológiai érzésekkel sem vesz részt a terhességben. Ebben a tudatos, de érzelemszegény szakaszban döntenek – viszonylag könnyen – a magzat sorsáról. Ez a prejudikációs döntés megelőzi az anyává és apává érést, és egyben ki is zárja azt. Soha meg nem tudjuk, szerették volna-e gyermeküket, ha megszületik.

Az anyagi ellátás hiányára hivatkozás élő cáfolatai azok a mélyen vallásos családok, ahol fel sem merülhet a terhesség megszakítása, és gyakran tíznél is több gyermeket képesek felnevelni ugyanolyan társadalmi körülmények között, amilyenben mások már a harmadik gyermek felnevelését sem látják biztosítottnak. A korszerű állam – az egyházakkal együtt – nagy erőfeszítéseket tehetne a fogamzásgátlással elérhető születésszabályozás érdekében. Legalább ennyire fontos lenne, hogy a korszerű társadalom szociális hálója lényeges anyagi segítséget biztosítson a gyermeknevelésben. A törvényhozóknak tehát elsősorban a születésszabályozás fogamzásgátlással elérhető módszerei és az anyagi feltételek érdekében kellene jogalkotói erőfeszítéseket tenniük a tények tisztelete mellett, és nem szabad összemosniuk a nők és a magzatok jogait.

Igen! A magzatelhajtás emberölés! Arra kell tehát törekedni, hogy ezt az emberölést a valós társadalmi, emberi érdekek keretei között engedjék meg az anyáknak, és ne azért, mert fiatalkorú, de fogamzásra képes nő nem kaphat hormonális fogamzásgátló gyógyszert, mert a még nem szült nő nem kaphat spirált, vagy mert az álszemérem akadályozza a fogamzásgátlás módszereinek ismertetését. Nap mint nap látható a reklám az AIDS elleni védekezésről. Pedig az emberek túlnyomó többségét nem ez a betegség fenyegeti elsősorban a szexuális kapcsolatok következményeként, hanem a nem kívánt terhesség. Reméljük, soha nem halnak meg annyian AIDS-ben, mint ahány embert megölnek a terhesség megszakításával!

Szükség van a ligára, amely védelmébe veheti a katonák, a járókelők, a magzatok életét, szükség van a társadalmi moralitás megváltoztatására. Az új ligának segítséget kell nyújtania a nők valódi jogainak érvényesítéséhez, segíteni abban, hogy e jogok ne ütközzenek a magzat jogaival – csak ha már más módszer nem lehetséges. Nem szabad megengedni, hogy könnyebb legyen embert ölni, mint fogamzásgátló eszközökhöz jutni. Önmagával is szembe kell néznie minden szülőnek, minden pedagógusnak, orvosnak, papnak és lelkipásztornak, mindannyiunknak, megtettünk-e mindent az emberek harmonikus szexuális életéért, boldogságukért, az ártatlan magzatok életének védelméért? Megtettünk-e mindent a családtervezésért, vagy csak elfogadjuk tényként azt az általános törvényt: Ne ölj! – csak néha, amikor a törvény megengedi. Minden valószínűség szerint a fogamzásgátlás elterjedése nem eredményezné a születések szaporodását, ahhoz más moralitás és egyéb feltételek is szükségesek. De ha csak tíz százalékkal, csak negyedével, felével csökken a terhességek mesterséges megszakítása, az is felér egy-egy háború elkerülésével.

• Vita