Skip to main content

A szikla

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Reismann János fényképei


A húszas évek. A harmincas évek. A nyugtalan század fiatal arca. A helyszínek brómezüstjéből előhívott eszmekép. Párizs és Berlin kávéháztükörből. Egy kolhozelnök nagy bajusszal. A népi kollégisták gyerekmosolya. Mindig az itt és most, a döntő ütközet… A végső harc füstrongyai közül kivillanó jövő… Az apám nemzedéke. A lángoló naivitás. A hideg logika. A kattogó gépszem nem érzékeli az időfolyót. A határtalan test uszonya moccan egyet, elfut ötven év, és látni azt, amit a csillogó negatív eltakart: a világháborút, a megroppant üdvtanokat, az ötvenmillió halottat… A tökéletesített öt érzék helyett az agyvelő sárkánykölykét, az elektronikát. Az őrült vagy-vagy káprázó kérdőjelét. A nyitott sírgödröt, hová a szebb jövőt ígérő szavalóművész hamuja hull. Valami mégis megmarad. Valami fényesség, nem akar kialudni, és tovább sugárzik. A szaratovi traktoroslány? Szardínia vízfaragta sziklaszobrai? Vagy nem is ok, a modellek, hanem maga az örökmozgó, kiszámíthatatlan gomolygás, aminek egész életünkkel próbálunk meg nevet adni? Bármi is az, valami átüt a fotón. S a látható valóság sívó homokjából kimered egy vézna váll, a sebezhető szegénység sarokköve, melyre a történelem városfala épül – a szikla, melyen újból és újból kicsorbul minden együgyű és irgalmatlan világhódítás.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon