Nagyrónai Tibor

Nyomtatóbarát változat

Bognár Szabolcs: Ma sem tudja senki, hogy 3–4000 hajléktalan van Budapesten, vagy tízszer annyi. Hiszen számos hajléktalan kimódolja magának, hogy ágya legyen valahol, és őket ezért nem látjuk a pályaudvarokon, a telefonfülkékben vagy a parkokban. Hadd ne mondjam el, mivel tud fizetni egy fiatal fiú vagy lány a szállásadónak, ha nincs pénze… A szerencsésebbek kollégiumban bujkálnak, vagy alkalmi ivócimborák kölcsönfekhelyén alszanak. Akik munkásszállón laknak, pláne ha nyugdíjasok lettek, most várhatják, hogy e lelkesült, privatizációs világban mikor jut eszébe az új tulajdonosnak az, hogy: „Nekem túlságosan drága, hogy puszira fenntartsak egy szállót, amikor van nekem az utcáról is elegendő munkaerőm.”

Beszélő: Ön szerint tehát nemcsak a hajléktalan hajléktalan?

– Az a hajléktalan, akinek nincs pénzen megváltható szállása vagy legalább egy ágya. A hajléktalanságból következhet a kialvatlanság, a fáradtságból az, hogy az illetőt kirúgják a munkahelyéről, s ha már munkanélküli, akkor szegény is. Nincs állandó lakcíme, tehát nincs hová segélyért forduljon. A gyengébb ember ettől a tudattól becsavarodik, pszichésen megbetegszik, ez átbillenhet elmebajjá, amit színesíthet a drog- és alkoholfogyasztás, a minden mindegy filozófiája alapján. Végül előttünk áll egy ember, akiről azt hisszük, hogy csak hajléktalan, pedig egy ágy megadásával őt már nem lehet visszailleszteni az egyébként farkastörvények szerint működő társadalomba. A hajléktalanság tehát egy tünetegyüttes. Nem elég azt mondani, hogy itt van egy asztal, üljétek körül, gyerekek, leteszem a levesestálat, és egyetek. Ez a jogegyenlőség. Igen ám, de ha közülük kettő két év alatti, míg a többiek tíz év felettiek, hiába jutna a levesből, a kicsik, ha másvalaki meg nem eteti őket, éhen fognak halni.

Beszélő: És a Humán Centrum lett volna az etetőszék, amit most elvettek Önöktől.

– Igen, hiszen a Humán Centrum egy olyan ellátási forma, ahol a bajba jutott ember, ha bejön, gyors szociálpolitikai diagnózis alapján, miután minden baját felismertük, egy helyen, külöböző bokszokban, irodákban megkapja a megfelelő ellátást. Lenne itt éjjeli menedékhely forgórendszerű ágyakkal, nappali melegedő, ebédlő, krízisszolgálat ambulanciája, detoxikáló, humán fertőtlenítő, mentőállomás, lelki segélynyújtás az egyházak közreműködésével is, oktatótermek, használtruha-bolt, raktárak, nagy terű csomagmegőrzők, szociális foglalkoztató és információs iroda.

A cél tehát az, hogy a XX. század végén Budapesten a régi középkori kolostorokhoz hasonlóan egy olyan ellátási formát teremtsünk, hogy a szociális ellátatlanság miatt senki ne fagyjon meg éjjel, és senki ne haljon éhen.

Beszélő: A XIII. kerületi villamoskocsiszínből mégsem lesz Humán Centrum. Miért nem?

– Ez a remíz, most ahogy van, úgy néz ki, mint egy második világháborús emlékmű öt oldalhajóval, tíz sínpárral és aknával. Egy vasbeton kolosszus. Ennek az átalakítása több százmillió forintba kerül, erre nincs fedezet, ugyanakkor más feladatokkal, fene tudja, milyen feladatokkal, ez még pénzt hozó épület lehet.

Beszélő: De hát erről terv készült, lerajzolták, nem is olyan régen ezt még egészen komolyan gondolták…

– Nem azzal a pár százmillióval van a baj. Ez a főváros számára rendkívül értékes terület, legalább másfél milliárdot ér, ezt a bevételt nem nélkülözheti az önkormányzat.

Beszélő: Szóval ön fölfedezett egy épületet a benne rejlő lehetőségekkel, s erre az másnak is megtetszett.

– Én senki emberfiával nem egyeztettem, se közgyűlési tagokkal, se képviselőkkel, amikor a remízt üresnek láttam, s beleálmodtam azt, hogy itt legyen egy Humán Centrum, és egy vázlatot kértem egy építész barátomtól. Beszéltem róla, ahol csak tudtam: sajtóban, rádióban stb., hogy hátha ez az ötlet meg fog valósulni. Ebben volt egy előreszaladó, offenzív stratégia, de én magam lepődtem meg a legjobban, hogy ennek az ingatlannak a valódi forgalmi értéke mennyire meggondolkodtatott engem…

Beszélő: Blöffölt?

– Igen, blöfföltem, de nekem mint megszállott szociálpolitikusnak tíz dologba kell egyszerre belekezdenem, hogy abból kettő megvalósuljon. Itt 24 ügyosztály van, én elindítottam ezt a gondolatot, más ügyosztályok azt mondták, hogy rossz épületet választottam, túlságosan nagy pazarlás lenne ilyen célra felhasználni. Ha volna, ha van egységes várospolitika, hogy egy kapura egy focit rúgjunk, akkor ezt be kellett látnom. Persze csak azzal láttam be, hogy az épület privatizációjából származó bevételből a szociális szféra is kap. Most folyik a főváros tulajdonában levő ingatlanok számbavétele, s egy nem ilyen frekventált helyen akár azonos nagyságban is nézhetünk épületet.

Beszélő: Szegény ember az, aki még ígérni sem tud.

– Na jó, azért egy pillanat, a Bognár Szabolcs nem most jött le a falvédőről. Buktam már tíz éve, buktam már korábban is, ’84-ben, ’85-ben pont hajléktalanszállás-ügyben. Most már azért én is elég simlis szociálpolitikus vagyok ahhoz, hogy elérjek valamit a fővárosi hajléktalanok érdekében. Demszky is, Barsiné is, Ungár is eminens helyre tették a főpolgármesteri választási kampányban a hajléktalanok ellátását. De Bognár Szabolcs rnár hónapokkal ezelőtt is azt mondta, hogy ha fagyhalál fenyeget, maga fogja behívni a Városháza folyosóira az arra rászorulókat. Ne adja az Isten, hogy a szociális ellátásnak arra kelljen gondolni, hogy a hajléktalanokat a budapesti nagypolgárokkal úgy hozza össze, hogy jövő télen alkalomról alkalomra felvásárolja a színház- és operajegyeket, és szétossza őket a fagyoskodók között.

S akkor fel lehet tenni a kérdést, hogy most támogatni kívánják a hajléktalanokat, vagy naponta találkozni velük.

Beszélő: A rászorultak és a még nem rászorultak országos találkozójára – amikor is egymásra ismerhetnének – talán nincs is szükség, hiszen már most is rettegnek az emberek, ha hajléktalanok kerülnek a közelükbe.

– Az a 200 aláírás, amely a XIII. kerületből a tervezett helyszín közelében lakóktól beérkezett, mindenki szégyene, az enyém is. Legfőbb érték az ember, de nem minden ember – súgják a fülembe. Ebben a kegyetlen, nekem néha mocskos világban az önfelmentő mechanizmus egy bűnbakképző mechanizmussal párosul. A kormányzati impotencia vagy sikertelenség elfedésére a másik baját lehet használni: őmiatta nem sikerül semmi. Amíg a közvélemény számára aki hajléktalan, az mindjárt bűnöző is, vagy a cigány ingyenélő naplopó, addig bármelyik kerületben is próbálkozzunk, minden lakóközösség azt mondja, épüljön, csak ne itt.

Beszélő: Amióta beszélgetünk, folyton az elvetélt terveket nézi. Fáj még?

– Amikor meghallottam a hírt, hogy nem mehet, a szívemhez kaptam. Tudom, hogy a gondolat jó. 1:0 a gazdasági lobby javára. De most ők tartoznak nekem.

• Önkormányzat