F. Havas Gábor

Nyomtatóbarát változat

Élvezettel olvastam lendületes, könnyed hangvételű írását. Örömmel láttam, hogy a művet aláírásával hitelesítette Nagy István alpolgármester is, akinek ez a stílus (ahogy azt az e számunkban szereplő tőle származó dokumentum is tanúsítja) enyhén szólva nem kenyere. Az opuszhoz mindössze néhány megjegyzést szeretnék fűzni.

1. Örültem volna, ha idéz néhány példát arra „az alpári, gyalázkodó hangnemre”, amely az Ön minősítése szerint a Mezei megmentését célzó sajtóhadjáratot esetenként jellemezte. Jómagam, noha igyekeztem figyelemmel kísérni a témához kapcsolódó írásokat, ilyet nem találtam közöttük.

2. Ön hivatkozik arra az Önnek címzett levélre, amelyet szociálpolitikával (is) foglalkozó szociológusok, politikusok és szociális munkások írtak alá. Csupa olyan ember, aki az elmúlt időszakban tett valamit a magyar szociálpolitika megújításáért. A három országgyűlési képviselő például a Szeta alapítói közé tartozott 1979-ben, amikor ezért a lépésért rendőrhatósági figyelmeztetéssel és egyéb kellemetlenségekkel kellett fizetni. Mások a hazai szociálismunkás-képzés megteremtésében játszottak úttörő szerepet, megint mások szociális munkásként a gyakorlatban fáradoztak egy emberközelibb, nemcsak tüneti kezelést adó szociális gondoskodás kimunkálásán. Ezért úgy gondolták, hogy ha véleményt formálnak Mezei György szakmai teljesítményéről, akkor annak van valami súlya. Szerették volna, ha a fegyelmi döntés meghozatalakor ez a vélemény bekerül a mérleg másik serpenyőjébe. A vizsgálat tárgyát képező pénzügyi szabálytalanságokkal kapcsolatban nem óhajtottak állást foglalni, mert ahhoz nem értenek. A néhány soros levél az alábbi mondattal zárult: „…ezért indokoltnak tartjuk, hogy eljárásuk során szakmai teljesítményét megfelelő súllyal vegyék figyelembe.”  Hogy ez miért jelenti azt, hogy az aláírók „hitet tesznek Mezei György ártatlansága mellett; az ő jó hírére alapozva kérik Újpest önkormányzatát, hogy mentsék fel minden vád alól, kvázi fejezzék be az inkriminált személy elleni bosszúhadjáratukat, az ötvenes (máshol harmincas) évek óta ismert koncepciós pert”, azt csak Ön tudná megmondani. Remélem, a fegyelmi vizsgálat dokumentumait azért ennél figyelmesebben olvasta el.

3. Ön szerint „a (rágalom)hadjáratba »beszállt« – kibicnek nem nevezhető – képviselők, tisztségviselők zöme elegánsan lesöpörte az asztalról az államháztartási törvényt, a számviteli törvényt, az önkormányzati törvényt”, s a cikkírók – akik között szerény személyemet is megemlíti – figyelmen kívül hagyták a tényeket. Nos, ami engem illet, kétszer szólaltam meg az ügyben. Először a Beszélő hasábjain (Hézagmentes eljárás, 1992, 51–52. szám). Ebben a fegyelmi vizsgálat érdemi tárgyalását az alábbi mondattal indítom: „Azt ő maga (vagyis Mezei – a szerző) is elismeri, hogy a vizsgálat számvitelre és azzal kapcsolatos bizonylati fegyelemre vonatkozó megállapításai helytállóak.” Majd kommentár nélkül egymás mellé rakom a vizsgálat megállapításait és Mezei ezekre adott írásos válaszait. A vizsgálati jegyzőkönyvből vett idézetek jórészt tartalmazzák azokat a tényeket, amelyekről Ön azt állítja, hogy figyelmen kívül hagytam őket. Másodszor az Új Magyarországban (Nemcsak ő, február 5.) reagáltam Horváth K. József csúsztatásoktól hemzsegő jegyzetére. Rövidke válaszomban legalább háromszor írtam le, hogy Mezei követett el pénzügyi-számviteli mulasztásokat és szabálytalanságokat. Bízom benne, hogy a fegyelmi vizsgálat dokumentumait az én cikkeimnél is figyelmesebben olvasta el.

4. Ön, ha teheti, inszinuál is egy picikét. Lazán megpendíti, hogy Mezei 117 ezer Ft-ot utalt ki Mezeinek. Igaza van, ez súlyos hiba. A jogszabályok azért tiltják az ilyesmit, mert valóban súlyos visszaélésekre ad alkalmat.  De azért megemlíthetné, hogy Mezei ezzel a pénzzel az utolsó fillérig elszámolt. Nem említi meg. Hátha az olvasónak az a gondolata támad, hogy Mezei a pénzt zsebre rakta. Ön alapítványi összefonódásokról beszél, arról, hogy Mezei „elegánsan” összemosta az Újcsakö és a mellette működő két alapítvány pénzét. De arról egy szót sem szól, hogy a két alapítvány is újpesti szociális problémák megoldásán fáradozott. Hadd támadjanak sanda gondolatai az olvasónak. Ön a Mezei érdekében szót emelő tisztségviselőket, képviselőket – köztük engem – Mikszáth mamelukjaihoz, Tisza kártyapartnereihez hasonlítja.  Hátha megfordul az olvasó fejében, hogy itt sötét korrupciós ügyek vannak a háttérben. A gyengébbek kedvéért hozzáteszi:  „Nagy pénzek forogtak…”

5. Önnek egyébként is az a véleménye, hogy aki egy jól működő, újszerű kezdeményezéseket produkáló szociálpolitikai műhelyt véd, az partikuláris érdekeket képvisel. A nembeliség manapság nyilván azokban a polgármesteri hivatalokban lakozik, amelyek az ilyen műhelyeket fölszámolják.

6. Az rendben van, hogy a fegyelmi tanács meghozta a maga elbocsátó határozatát. Fogadjuk el: a feltárt pénzügyi szabálytalanságok olyan súlyosak voltak, hogy azokat semmiféle szakmai érdemek nem ellensúlyozhatták. Annál is inkább, mert Ön szerint, aki közismerten nagy szakértője a kérdésnek, nem is voltak ilyenek.

Az is rendben van, hogy cikke végén alig tudja leplezni a Mezeitől való megszabadulás felett érzett örömét. Elvégre időnként kell egy kis sikerélmény az embernek. De hogy a történtek után mint meghurcolt, méltatlanul bántalmazott tisztségviselőt vezesse elő magát, akit rágalmaznak, aki ellen sajtóhadjáratot vezényelnek, akiről alpári, gyalázkodó hangnemben írnak, azt azért egy kicsit ízléstelennek tartom.

Utószó

Miután a vizsgálat lezárult, és megszületett az elbocsátásról szóló fegyelmi határozat, interjút akartam készíteni Nagy István szociális ügyekért felelős alpolgármesterrel az eset tanulságairól. Felkérésemre Nagy István közölte, hogy ő csak Derce Tamással együtt hajlandó nyilatkozni. Semmi kifogásom ellene, mondtam, és megállapodtunk egy időpontban. Derce úr azonban kijelentette, hogy ő nem hajlandó nyilatkozni, mert nem akar feszültségeket kelteni a képviselő-testületben (sic). Ezek után felhívtam Nagy Istvánt, hogy azért rendelkezésemre áll-e a megbeszélt időpontban. Kétórás telefon-diskurzus következett kényszeres magyarázkodásokkal, melynek folyományaként megszületett az alábbi levél. Az ügyet e levél közlésével a magunk részéről lezártnak tekintjük.

• Önkormányzat