Külkereskedelmi totó

avagy a szakemberek tippjei

Hétről hétre

1992-ben „exportunk jóval erőteljesebb ütemű bővülése ugyanis főleg abból fakadt, hogy a dekonjunkturális tényezők kedvezőtlen hatásánál jóval erőteljesebb volt a gazdaságdiplomácia sikereiből adódó versenyképesség hatása…” – mondta Kádár Béla külgazdasági miniszter egy ugyancsak ünnepire sikeredett, tavaly karácsonykor adott interjújában.[1]
Másfél hónappal később úgy kommentálta a tavalyi eredményeket, hogy az a „fordulat éve” volt, s „hosszú idő óta első ízben növekedett az export volumene”.[2] A tavalyi eredmények értékét az is növeli, „hogy a miniszter által újból megdicsért külgazdasági diplomácián kívül szinte minden gátolta a kedvező külgazdasági forgalmat: a forint fölértékelődése, a külgazdasági alapok lefaragása.[3] Arról nem is beszélve, hogy „időről időre felemlegetik a külgazdasági minisztérium megszüntetését vagy beolvasztását”.[4] A sikeres gazdaságdiplomácia önmagában kevés – vonta le a következtetést Kádár –, mert ha csak ez az egyetlen eszköz, akkor a külgazdaság kifulladásra van ítélve.

„Tavaly ez a veszély már testet is öltött: az év első felében a kivitel még 16 százalékkal nőtt, míg az év második felében a növekedés 7,3–7,4 százalékra csökkent. Novemberben–decemberben pedig az előző év hasonló időszakához képest már visszaesett a kivitel értéke.”[5]

A miniszter szóhasználatát már megelőlegezte a HVG-ben a KOPINT-DATORG kutatója, Oblath Gábor.[6] Már írásának címe is ez: Kifulladásig. Érvelésének legfontosabb része az, hogy a külkereskedelmi egyenleg javulása egyrészt a hazai termelés visszaesésének „köszönhető”, ami visszavetette az importot. A kifulladás jele – állítja –, hogy tavaly októberben–novemberben látványosan romlottak a külkereskedelmi adatok.

A miniszter és a kutató hangvétele különböző, Kádár Béla könnyebben rátalál a pozitívumokra is, de az érvelés és a javasolt (sugallt) megoldás hasonló. Jómagam most nem firtatom, igazuk van-e vagy sem. Csupán azt nem tudom, hogy mi az ördögről beszélnek.

1992 elején Kádár Béla optimistán azt jósolta, hogy 1992-ben a magyar összkivitel volumene 7–9 százalékkal nő majd.[7] A múlt héten azt jelentette be, hogy az előzetes adatok szerint 7,4 százalékkal nőtt az export, meghaladta a 10,7 milliárd dollárt.

A prognózis és a „tényadat” hasonlósága ne tévesszen meg senkit.[8] Ha a KSH háromnegyed évi árindexeit és az év végén romló külkereskedelmi adatokat figyelembe vesszük, akkor 4–4,5 százalék körülire becsülhetjük az export mennyiségi növekedését. Ami azért kicsi, mert 1991-et úgy tekinti mindenki, hogy az a mélypont: a külgazdasági átrendeződés, a keleti kereskedelem összeomlása olyan nagy volt, hogy ezután már nincs olyan alacsony szint, ahová a külkereskedelem lesüllyedhetne.

Az export vagy az import egyszázalékos változása 7–8 millárd forintnyi, tehát óriási a jelentősége. De van-e a százalékoknak értelmük?

A változásnál nagyobb a torzítás

A Kádár Béla sajtótájékoztatójára kiadott sajtóközleményben szerepel egy döbbenetes adat. „A bérmunka az összkivitel 24 százalékát teszi ki.” Ez durván 2,6 milliárd dollár, azaz 200 milliárd forint. Ez már csak azért is meglepő, mert az NGKM statisztikája szerint 1990-ben a nem rubel kereskedelemben bérmunkából Magyarország csak 18,6 milliárd forint bevételhez jutott. A növekedés – mondhatni – dinamikus…

A külkereskedelmi tárcának 1990 végéig létezett egy nagyon hasznos havi kiadványa (sokáig titkos volt), amely a statisztikai rendszer összeomlásával megszűnt,[9] de tavaly egy alkalommal mégis föltűnt. Az első háromnegyed évi adatokat közlő kiadványból kiderül, hogy 1991-től kezdve a bérmunka miatt az országba behozott anyag értéke is szerepel a külkereskedelmi termékforgalomban. S ugyanígy, ha magyar cég szállít ki valamilyen anyagot, hogy azt földolgoztassa, az is szerepel az exportban. A statisztika a bruttó elszámolás elvét követi, vagyis minden, a bérmunka miatt a vámhatáron átszállított anyag kétszer szerepel a statisztikában.[10]

A külkereskedelmi forgalom azonban nő – mind az export-, mind az importoldalon – az ide-oda szállított, megmunkálandó anyag értékével, pedig ez önmagában valójában nem része a külkereskedelemnek. Az 1991 előtti és utáni külkereskedelem adatai tehát csak úgy lennének összehasoníthatóak, ha ennek a módszertani változásnak a hatása ki lenne szűrve. Ez azonban nagyon gyakran nem történik meg, különösen nem nyilvános közleményekben.

De ettől függetlenül is: ha a bérmunka nagysága változik, mondjuk nő, akkor feltételezhetően az ide-oda szállított anyag értéke is nő. Emiatt a bérmunka arányának változása valódi súlyánál sokkal jobban növeli a külkereskedelmi forgalmat.

Jövedelmező viszonzatlanság

A KSH szerint 1991-ben az exportban 1,86 milliárd dollárnyi bérmunka – anyag és bérmunkadíj –jelent meg, ami a teljes export 18,7 százalékát tette ki. Ha feltételezzük, hogy a bérmunkán belül az anyag és díj aránya 1992-re nem változott, akkor tavaly a teljes export kimutatott növekedésének több mint a felét teheti ki a bérmunka során feldolgozott anyag értéke! (Tehát az, ami nem tartalmazza a bérmunka díját.)

Ez az egyetlenegy tétel akár két-négy százalékos hibát is okozhat a külkereskedelmi forgalom mérésében. Az idézett két szakember, a miniszter és a kutató úgy használja az adatokat, hogy ezzel a problémával nem néz szembe, miközben az általuk használt adatok tartalmazzák a bérmunkát.

De ez csak az egyik része a problémának. A leginkább „érdekelt” szervek, az MNB, a Pénzügyminisztérium, az NGKM és a KSH a legkülönbözőbb, egymással összeegyeztethetetlen adatokat közöl a bérmunkáról. Az ugyanarra vonatkozó adatok között az eltérés – nem vicc – néha eléri a félmilliárd dollárt.

Pedig attól, hogy a külkereskedelmi statisztika[11] mást figyel meg, mint az MNB fizetésimérleg-statisztikája, az adatoknak nem kellene eltérniük egymástól. Mivel a bérmunka miatt szállított anyagért fizetni nem kell, a fizetési mérleg ezt nem is tartalmazza, hanem csak a bérmunkáért fizetett díjakat. De amit az MNB regisztrál, annak több tízszereséről „tud” a külkereskedelmi tárca. Az adatok alapján egyetlen dolog valószínűsíthető, hogy egyik szám sem stimmel. Az is nehezen hihető, hogy bérmunkából csak 2–3 milliárd forint bevétele legyen magyar vállalatoknak, de az is, hogy lassan 100 milliárdnyi. De a hiten kívül nehéz egyéb fogódzót találni.

Bonyolítsuk tovább… 1990-ben meghökkentően nagyok voltak a Szovjetunióból Magyarországra áttelepülők átutalásai: ha jól emlékszem, vagy tízszer nagyobbak, mint a Romániából áttelepülteké. Akkor fölmerült az a gyanú, hogy magyar vállalatok úgy exportáltak – jogellenesen – rubelért a Szovjetunióba, hogy az ellenértéket ezen a kerülő úton kapták meg.

A bérmunka miatt beszállított anyagot ki is kell szállítani. Ugyanakkora értékűt: a többlet ugyanis a bérmunkadíjban jelenik meg. Az adatok szerint viszont úgy tűnik, hogy ez nem egészen így van. De vajon miért nem? A magyar fizetési mérleg (a külkereskedelmihez képest) részben azért kedvező, mert nagyon sok az úgynevezett „viszonzatlan átutalás”. Mivel kevéssé feltételezhető, hogy 100 milliárd forintokat szívjóságból utalnak át Magyarországra (devizában), már 1990-től fölmerült a lehetőség, hogy emögött a hatóságokat (vámot, adókat stb.) kikerülő export áll. Lehet, hogy a bérmunka körüli furcsaságoknak is részben ez a magyarázata?

E rovatban már foglalkoztunk azzal, hogy 1991-ben milyen sajátosan tért el egymástól a külkereskedelmi és a fizetésimérleg-statisztika. Az egyik lehetséges magyarázat az volt, hogy az MNB 1990-ben több százmillió dollárnyi energiaimportot előre kifizetett, amit csak 1991-ben számolt el. Az adatok azóta csak erősítik ezt a feltételezést. Ez a tétel önmagában szintén több százalékkal módosíthatja 1991 és 1992 között a külkereskedelmi forgalom változását.[12]

A manipulálást abba kellene hagyni

A tavalyi külkereskedelem megítélésében – az idézett cikkekben – fontos szempont volt például az export éven belüli ütemének alakulása: az év végi csökkenést olyan intő jelnek fogták föl, amely sürgetővé teszi az exportösztönzés eszközeinek bővítését. A fentiek után talán nem meglepő, hogy erről is úgy sejtjük, nincs több alapja, mint az egyéb érveknek. (Pontosabban: lehet, hogy igazuk van, de ezt nem tudhatjuk.)

Kádár Béla tavaly a félévi adatok ismeretében nyilatkozott az Új Magyaroszágnak, s azt mondta, hogy az Európai Közösség országaiba 23 százalékkal nőtt a kivitel. A múlt héten már csak arról számolhatott be, hogy éves szinten 14,5 százalékkal nőtt az export. Ez megint csak a kifulladást igazolná. Csakhogy a forgalmi adatokat folyamatosan korrigálják – utólag is.

A legújabb adatok viszont már korántsem igazolják az előbb említett hullámzást: éven belül viszonylag kiegyenlített volt a forgalom ahhoz képest, amit a korábban közölt számok mutattak![13]

Lassan be kell fejezni a cikket. Újra a PlanEcon jelentését érdemes idézni. Javasolják, hogy a magyar kormány bízzon meg néhány kompetens személyt az információs rendszer helyrehozatalával, s ehhez biztosítson elegendő pénzt is. S a kormány hagyjon föl a kulcsfontosságú statisztikai adatokkal való politikai manipulálással, mert ez hosszú távon visszaüt. Ha így tenne a magyar kormány, meggyőzhetné a nyugati üzletembereket, hogy Magyarország olyan ország, amellyel érdemes üzletet kötni…

Jegyzetek

[1] Magyar Hírlap, 1993. január 2.

[2] Pesti Hírlap, 1993. február 11.

[3] Igaz, Kádár Béla 1992 elején, ha „sajnálatos elégtétellel” is, de még azt nyugtázta, hogy „ha jelentős időveszteséggel is és korántsem optimális mértékben”, a tárca korábbi javaslatai folyamatosan valósággá válnak. (Figyelő, 1992. január 2.)

[4] Magyar Hírlap, 1993. február 11.

[5] Új Magyarország, 1993. február 11.

[6] HVG, 1993. február 6.
7 Figyelő, 1992. január 2.

[8] Akkor sem, ha a jelek szerint Kádár Bélát megtévesztik. A már idézett, 1993. január 2-án megjelent interjúban is úgy nyilatkozott, hogy az export mennyiségének 6-7 százalékos növekedésére számít.

[9] Feltétlenül idézni kell – egyetértőleg – a washingtoni PlanEcon egyik jelentését, amit a HVG ismertetett (1993. január 9.): „1991 eleje óta a magyar statisztikai információs rendszer olyan drámai mértékben romlott, hogy jelenleg Magyarországon még olyan adatok sem szerezhetőek be, amelyek Cseh–Szlovákiában és Lengyelországban könnyedén hozzáférhetők… Megdöbbentő… hogy 1992 eleje óta a magyar statisztikai hatóságok képtelenek voltak alapvető havi és negyedéves adatokat adni a Nemzetközi Valuta Alapnak az 1991 közepe utáni időszakról. A Statisztikai Havi Közleményeket az elmúlt két évben többször átalakították úgy, hogy az adatok nagy része immár összehasonlíthatatlanná vált. A külkereskedelmi adatokat ismét az ötvenes évek semmitmondó formájában teszik közzé.” (Kiemelés tőlem – L. F.)

[10] Ennek az a magyarázata, hogy ha a kiszállított anyagot a bérmunkával átalakítják, akkor az visszaszállításkor már más ágazathoz tartozhat, amit a statisztikának fontos megkülönböztetnie.

[11] 1991 elejétől kezdve a külkereskedelmi statisztika a vámhatáron való regisztráláson alapul.

[12] Ez nem a vámokmányon alapuló külkereskedelmi statisztikára, hanem a fizetési mérlegben rögzítettre vonatkozik.

[13] A Figyelő foglalkozott röviden többször is ezzel a „számítási hibával” és a bérmunka arányának növekedésével. (1992. június 11., 1992. július 30.)