Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

Illő helyen tartotta első csúcstalálkozóját a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) új vezetése. Alighogy a közgyűlésen szétválasztotta Erdély Gábor elnöki és vezérigazgatói funkcióit, s az MKB igazgatóságába beválasztották az MHB elnök-vezérigazgatóját, Bartha Árpádot, a két vezető áthajtott az Ingatlanbank közgyűlésére. Pontosabban még ennek megkezdése előtt egyeztette az utolsó részleteket (az Ingatlanbank egy reménybeli partnerének a tanácsadójával) Bartha Árpád a Hitelbank képviseletében és Erdély Gábor, az MKB leendő elnöke.

Az Ingatlanbank valóban jó hely, több százmilliós veszteséget okozott két nagy tulajdonosának, az MHB-nak és az MKB-nak. Az Ingatlanbank csődjének az elkerülése vagy inkább eltussolása hosszas és szoros együttműködést igényelt a két bankvezértől. Talán az itt is formálódó együttműködési képesség a magyarázata annak, hogy Bartha Árpád, s nem más, került a Külkerbankba.

Miután a vezetők megegyeztek, nem is volt tovább rájuk szükség, a közgyűlés olajozottan, pár perc alatt véget ért. Az Ingatlanbank – tegyük hozzá, a lényegből semmit nem mutató – mérlege nem mutatott ki veszteséget. (A jó hangulatot csak az újságírók zavarták meg. Egy üvöltő dervis – azt állította magáról, hogy a bank jogtanácsosa – pillantok alatt féltucat sajtóperrel fenyegette meg a két szem újságírót, mert állítólag az újságok valótlanságokat állítanak a bankról.)

De térjünk vissza a Külkerbankhoz. A mai magyar nagybankok szakmai vezetését nagyon nehéz egy kívülállónak megítélni. A bankok helyzete között óriási indulásbeli különbségek vannak. Az MKB közülük a legkedvezőbb helyzetben volt, a többire jellemző rossz hitelek nélkül, s egy monopolizált külkereskedelem kiváltságos szituációjában működött. Az elmúlt egy-két évben ez sokat változott, de a hatása még mindig erős. A bank kedvezőnek mondható megítélése – részvényeit körülbelül 90 százalék körül veszik – ennek is köszönhető. De a bank vezetéséről ezt leszámítva is viszonylag kedvező kép alakult ki. Bár éppen Erdély Gáborral szemben merült föl olykor a vád, hogy szerepe, posztja legalább annyira volt politikai, mint szakmai. De ezek a kritikák lényegesen enyhébbek voltak, mint más bankvezetőkkel szemben. Mint például a Bartha Árpáddal szembeniek.

Megbízható források szerint sokáig arról is szó volt, hogy Töröcskei Istvánt, a Kulturbank elnök-igazgatóját az MKB vezérigazgatójává tegyék meg. Az ötletet a Külkerbankban nem fogadták kitörő örömmel. Töröcskei (a Volkswagen–MNB-per-ben citált egyik szereplő) korábban egykori főnökével, Boros Imrével szolidaritást vállalva távozott a Hitelbanktól. Borost Bartha Árpád távolította el ezelőtt másfél évvel. Csinos botrány kerekedett belőle, de hogy a lényege mi volt (a kölcsönös utálaton kívül), s valóban követett-e el Boros Imre szakmai vagy egyéb hibát, azt nagyon szűk kör tudhatja csak. Az ÁVÜ – Csepi Lajos – a soron következő közgyűlésen lényegében megakadályozta, hogy az igazgatóság vagy a közgyűlés Borost és követőit elítélő határozatot hozzon.

Ma már pletykánál lényegesen több az az állítás, amit először a HVG pendített meg, hogy Boros Csurka Istvánnak valamilyen módon tanácsadója. A láncok lassan kezdenek összeérni.

S mielőtt Csurka szörnyűségeiből valaki túlzott következtetéseket von le a két bankárra nézve: tapasztalataim szerint a közgazdász-közvélemény jó szakembereknek tartja Borost és Töröcskeit, általában jobbnak egykori elnök-vezérigazgatójuknál, Bartha Árpádnál.

Kik és miért?

Valóságos személyzetis munkát végeztünk ez idáig ebben a cikkben (ma ezt szebben humánerőforrás-gazdálkodásnak hívják), de azt hiszem, enélkül ezek a jelentős személyi döntések nem értelmezhetők. Több jel mutat ugyanis arra, hogy a banki személycseréknél döntő szempont volt, hogy Töröcskei Istvánnak fontos vezérigazgatói posztot biztosítsanak, mindenáron.

S az is, hogy az MHB vezetésébe új személyeket kívántak. Kik és miért? A bank súlyos problémákkal küszködik, s vezetése több szempontból kritizálható. (Erről a következő számban lesz részletesen szó.) De ennek részletei, azon az általános tudáson kívül, hogy zűr van, sok döntéshozót aligha befolyásolt.

Az MHB az egyik legfontosabb magyar bank, számos érdekeltséggel. Mint például a Mai Nap, a Reform, a Szabad Föld. 50 milliója fekszik a Pulitzer Alapítványban. Résztulajdonos az izraeli érdekeltségű Leumi-Hitel Bankban, amelynek izraeli részről Fekete János az igazgatósági tagja. Fő tulajdonosa a Széles Gábor érdekeltségű Videotonnak. Lehet, hogy ez ad választ a kire és miértre?

Az MHB közgyűlésén szokatlan közjátékként bejelentették, hogy a Bankfelügyelet is támogatja Töröcskei kinevezését, Botos Katalin mintegy garanciát vállalt az új vezérigazgató személyére. (Vajon mi szükség volt erre?) Az új igazgatóság összetétele (például a pénzügyi ismereteiről ismert, de manapság inkább külügyekkel foglalkozó Csóti György személye) s a lapzártakor még nem teljesen bizonyos újabb személyi változások azt mutatják, hogy rövid időn belül a bank egész vezetését lecserélik.

Első nyilatkozatában Töröcskei István tapintatosan azt is jelezte, hogy nem nagyon hisz abban, hogy a bank közgyűlésén most elfogadott mérlegadatok, illetve az igazgatóság közgyűlési beszámolója a valós helyzetet tükrözik. Ha emögött az is áll, hogy az új vezetés mindenképpen egy a korábbitól lényegesen eltérő üzleti koncepciót és stratégiát dolgoz ki, magyarázhatja azt a finoman szólva sajátos döntést, hogy egy nagy bank vezetője egy konkurens bank vezetője lesz. Hiszen visz magával milliónyi információt, s korábbi munkahelyének megannyi tervét is. Ez csak akkor engedhető meg, ha avval számolnak, hogy a korábbi tervek megváltoznak.

Állítólag a Külkerbank áll a legközelebb a privatizációhoz; ennek az előkészítése lesz Erdély Gábor legfőbb feladata. Ha ez igaz, akkor ismét bizonytalan a döntést kitervelők szándéka. Esetleg a privatizáció során akarnak megszabadulni végleg Bartha Árpádtól vagy akár mindkettőjüktől?

Az új elnök

Mi várható a Hitelbanknál? Nem vagy nem feltétlenül számítok arra, hogy legközelebb már Benedek professzor és Stefka István kapja a Pulitzer-díjakat. (Ahhoz meg kellene változtatni a díj nevét.) S ha így is lesz, nem gondolom, hogy ezt az új banki vezetők ambicionálnák. S itt írni kell az MHB új elnökéről, Szalkai Istvánról, az MNB korábbi elnökhelyetteséről.

Szalkai, a Bankárképző tanára az egyik legkiválóbban képzett monetáris közgazdász. Még a „valódi” adósságadatok bemondása előtt volt az MNB elnökhelyettese, s hozzá is tartozott az adósságadatok „kezelése”. Ezt semmiképpen nem vádként említjük, hiszen a tényleges adatok közlése nem egy államigazgatóságban dolgozó személytől függ, hanem a politikai és szakmai közegtől. Csupán amiatt teszem szóvá, hogy ha az MDF csak erre hivatkozva akarja Fekete János nyakát kitekerni, akkor másokat is felelősségre kellene vonnia.

De miért kaphatta meg Szalkai a bizalmat, aki ízig-vérig monetarista? A bizonytalan tartalmú szó egyes kormánykörök hangadóitól csak szitokként hangzik el. Lehet, hogy ellenükre lett bankelnökké?

Sajnos nem hiszem. Egy jó tulajdonsága mindenképpen lehetett Szalkainak számukra is: híresen rossz a viszonya Surányi Györggyel (meggyőződésem szerint mindkettejük és a hazai közgazdász-társadalom nagy kárára).

S e személyzetis cikknek nem az a célja, hogy pletykáljon, nem azért írunk erről. Hanem azért, mert esetleg egészen más szempontok juttatnak valakit egy posztra, mint amik alapján valóban megérdemli. S ha ez előfordul, akkor életveszélyes játék kezdődik.

• gazdaság