Zádori Zsolt

Nyomtatóbarát változat

Ha az ember utazni vágyik, és ezt kényelmesen szeretné tenni, jó, ha előre gondoskodik útitársakról. Különösen fontos ez a borulékony kenunál. Göncz Árpád szerint ha az evezős elindul, ügyeljen arra, hogy finoman mozdítsa az evezőt, „mert a durva kormányzás mindig visszájára fordul. Könnyen borul a csónak, talán össze is törik, ha megsértjük a folyó törvényeit.”

Ezen a héten sem az útitársakban, sem a kormányzásban nem volt hiba.

Világkonyha Gávavencsellőn

A hét egyik csúcspontja a magyar, a román, a szlovák, a cigány, a szerb, az örmény, az arab konyha vetélkedője volt. Cáfolhatatlan tény ugyanis, hogy egyes kultúrák a legmakacsabban az ételeikhez ragaszkodnak. A táplálkozási szokásokat kutatók megdöbbentő adatokra bukkantak; ismertté váltak az őshazájuktól évszázadok óta távol élő, a környező kultúrákkal már szinte minden területen összeolvadt népcsoportok, amelyek mereven őrzik sajátságos kulináris tradíciójukat. Néha egy túrós bukta, cibere, derelye, csöröge többet elárul a származásunkról, mint az anyakönyvek. Ki ne lett volna tanúja házastársak közötti vitának arról, hogy milyen a jó csigatészta, az ízes töltött káposzta (Isten óvjon mindenkit a túl sok kaportól és pláne a paradicsomtól!).

Mégis, mintha könnyebben megemésztenénk egymás ételeit, mint nemzetiségét, faját, vallását, nyelvét, kultúráját. Gyomornedveink és bélbolyhaink toleránsabbak.

A konyhamestereknek (Jancsó Miklós, Gothár Péter, Novák Ferenc, Bretter Zoltán, Vujity Tvrtko, Petri György, Horváth Aladár, Sulyok Miklós) köszönhetően jutott étel bőven a 150-re tervezett, mégis 1000 fősre szaporodott vendégseregnek. Nekem Gothár török–magyar barátsági lecsója ízlett leginkább annak ellenére (vagy azzal együtt), hogy töméntelen kaprot és paradicsomot rakott bele (még egyszer hangsúlyozom: ez töltött káposztában megbocsáthatatlan).

A különböző italok mellett a Horváth Aladár vezette Roma Folk együttes kísérte emésztésünket. A több történeti és etnikai rétegből összeálló műsoruk igazi unicuma a Django Reinhardt témájára előadott improvizáció volt: az eredetileg gitárra írott kompozíció szólóját egy 17 éves virtuóz cimbalmos játszotta el.

A pánik elmaradt

Az éjszakától megfáradt utazók esőre, szélre ébredtek – már aki lefeküdt és aludt. Bretter puliszkájának maradékai felett élénk vita bontakozott ki, vállalható-e a harc az elemekkel. A kishitűeket sikerült lehurrogni, az elkötelezett hajósok minőségi fogyás nélkül elindultak. Rövid időn belül kisütött a nap, kellemes hátszél fújt, ideális idő vízitúrázáshoz.

Tokajba érkezve Zacsek Gyulába botlottunk, aki megdöbbenését palástolandó, hogy még a Tiszánál is termeszekkel találkozik, a víz hőmérsékletéről érdeklődött udvariasan, majd sietve távozott. A városban egyébként europlakát méretű feliratok hirdették Csurka előző napi előadását.

Gondolkodók konferenciája

A Tisza menti fesztivál utolsó napján, Szolnokon, délelőtt–délután ethnológusok, szociológusok, művészek, filozófusok tanakodtak a népi kultúra jelenéről és jövőjéről.

A konferencián elhangzott előadásokból mostani és következő számainkban válogatást közlünk (lásd 34–38. oldal).

Miközben az érdeklődők a rossz hangosítás akusztikai nehézségeivel küzdve próbálták megfejteni, mi is a definiálhatatlannak bizonyuló népi kultúra, más érdeklődők a művelődési házban Kovács Ákos falvédő- és falfirkakiállítását tekintették meg. A gyermekkorú liberálisok pedig maguk festettek tele egy erre a célra kijelölt kőkerítést.

„Virágozzék száz virág”

Este a színházban – a jelző nem túlzó – fantasztikus gálaest résztvevői lehettünk. A szocialista esztrádokhoz, az NDK-s zenés ajándékkosarakhoz és Rózsa Gyuri bóvlijaihoz szokott néző csak ámult. Ilyen finoman, jó arányérzékkel megszerkesztett, színes, élő, gondolatgazdag, mégis spontán műsort ritkán látni. Márta István és barátai bebizonyították, hogy a „magas” és „népi” kultúra nem egymást kizáró fogalmak. Egy fontos szempont létezik: a minőség.

Nem a műkritikus, csupán az élvező néző élménye alapján hadd emeljem ki a minden részletében kiváló műsorból a pándi asszonyszínház aranyos-ironikus népszínmű-előadását (Szigligeti Ede: A csikós, II. felvonás), Zsigó Jenő lenyűgöző Ando Drom együttesét és a hajdútáncokat játszó Mandel-kvartettet, amelynek ütőse az előadást szerkesztő és rendező Márta István volt. Az egyes produkciók értékén túl igazi csodának mégis az bizonyult, ahogy ezek a más-más gyökerű, funkciójú művészeti alkotások egésszé álltak össze, felerősítették egymást, és összességükben hatottak.

Ha valami, akkor ez lehetne a hét üzenete.

• Múltunk jövője