Skip to main content

A történelem árnyai és a fiatal demokraták

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Fidesz-táncosok pénzgyűjtő akciója az osztrák fővárosban címmel cikk jelent meg a szervezet bécsi bemutatkozó látogatásáról a Népszabadság 1989. február 21-i számában, a 9. oldalon. Mivel magam is egyike voltam az est második, politikai részében szereplő négy fiatal demokratának, a Népszabadság cikke arra sarkallt, hogy a címben szereplő témákról megpróbáljam összefoglalni gondolataimat. Mielőtt hozzálátnék az említett cikk elemzéséhez, azt hiszem, néhány alapvető információt le kell szögeznem a Fideszről. Március végén lesz egy éve, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége, a független politikai szervezetek közül elsőként egy remélhetőn elmúlt korszak hatósági légkörének megfelelően, rendőri zaklatások közepette, megalakult. Az elmúlt egy évben, dacára az ellentmondásoknak, nagy utat tett meg Magyarország – és a Fidesz is. Magyarország lépéseket, igaz: néha tétova lépéseket tett a jogállamiság és a pártpolitikai pluralizmuson alapuló demokrácia felé, a Fidesz előtt pedig, mely korábban „a Szabad Európa és a BBC ügynökei” titulust kapta a hivatalos sajtótól, lassacskán, az utóbbi hónapokban mintha megnyílnának a nyilvánosság csatornái. Közelebb kerültünk tehát ahhoz, amit a Fidesz egy éve, Alapító Nyilatkozatában célként jelölt meg, azaz: az új Magyarország felépítéséhez – mely az individuális szabadságon, a társadalmi szolidaritáson és esélyegyenlőségen alapuló progresszív demokrácia által valósulhat meg. Az ehhez vezető úton a Fidesz politikai nyomásgyakorlásra a polgári engedetlenség módszereit és a teljes nyilvánosság koncepcióját alkalmazza, összhangban a tolerancia és az erőszak-nélküliség elvével.

E bevezető után lássuk a Népszabadság cikkét! A cím és a kurzívval szedett függelék mintegy keretbe foglalja a törzsszöveget, amiből mindjárt ki is derül, hogy a hatásvadász címből egy szó sem igaz. A „Fidesz amatőr művészcsoportjának” műsorában volt szerzői est, és elhangzottak Petri György, Sütő András és Kányádi Sándor versei, megzenésítve vagy anélkül, de hosszú combú Fidesz-görlök sajnos nem léptek fel, akik emigráns öregurak pénztárcáinak megnyílását várták volna, teszem azt, „pusztapuszi” ellenében. A pénzgyűjtésről csak annyit, hogy kis hazánkban az Akadémiától a külkervállalatokig minden intézmény azon igyekszik, hogy külföldön felmerülő költségeit a meghívó fél fizesse, hiszen itthon minden fillér kell a vízlépcsőre és más hasonlóan okos dolgokra. A Népszabadság cikkének következő pontja az, hogy az estet Tollas Tibor nyitotta meg – ez számunkra egyébként a helyszínen derült ki –, aki a Nemzetőr című szélsőséges emigráns lap „főszerkesztője”. Hogy a Nemzetőr szélsőséges-e vagy sem, azt nem tudom, mert a Kálvin téren, ahol általában újságot szoktam venni, nem árulják. Néhány számba bepillantva, melyek a napokban kezembe kerültek, megállapíthattam, elsősorban a lap archaikus nyelvezetéből, hogy a magyar tradícióból jól ismert jobboldali konzervatív irányultságú újságról van szó. A Nemzetőr idéz a Fidesz kiadványaiból, ami ellen nincs kifogásunk, noha nem azonosítjuk magunkat platformjával, de nyilatkoztak Fidesz-tagok már a Magyar Hírlapnak is, holott a jelenlegi kormánypolitika számos elemével sem értünk egyet. A Nemzetőrről egyébként azt olvasom Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945–1985 című munkájában (EPMSZ, Bern 1985), hogy éppen Tollas Tibor „mérséklő befolyásának tulajdonítható”, hogy a „mindent tagadó, semmit el nem ismerő magatartás enyhült” (474. és 447. old.).

Most idézem a Népszabadság idézett cikkének kurzívval szedett függelékét: „Tollas Tibort az olvasók közül csak kevesen ismerhetik, íme néhány adat. A következtetést bízzuk az olvasóra. (Kecskési) Tollas Tibor csendőr főhadnagy 1945. április 29-én kérte igazolását, s azt megszerezvén július 18-án felvételét kérte a rendőrség kötelekébe. De voltak, akik felismerték benne azt a csendőr főhadnagyot, aki a 117. csendőr-zászlóalj tisztjeként a deportálásokat irányította Beregszászon. A bíróság a túlélők és saját beosztottjainak vallomása alapján 1949. december 8-án tízévi fegyházra ítélte. 1956-ban távozott Nyugatra.” Kemény szavak! Bevallom őszintén, mikor először olvastam ezt a passzust, a rosszullét környékezett. Utánanéztem Randolp L. Braham A Magyar Holocaust című könyvében a beregszászi deportálásoknak, bár roppant alapos munkáról van szó, nem esik szó Tollas Tiborról. Ezután jutott csak eszembe az a bejelentés az igazságügyi kormányzat részéről, hogy csínján kell bánni az 1945 és 1962 közötti politikai perekben hozott ítéletekkel, és a minisztériumnak szándékában áll ezeket felülvizsgálni.

A Beszélő legfrissebb, novemberben megjelent, 25. számában összeállítás jelent meg Demszky Gábor tollából, Kis magyar helytörténet. Egy fejezete a Gulag magyar vonatkozásairól címmel, melynek egyik része beszélgetés Tollas Tiborral. Tollas Nagy Ferenc miniszterelnök megbízásából a Felső-Tiszavidékről a Szovjetunióba hurcolt férfiak sorsáról próbált tudakozódni, noha az AVO és a Katpol próbálta ezt megakadályozni. Tollas állítása szerint ez volt az igazi oka a perének (melyben tíz évre ítélték), de erről a tárgyaláson nem esett szó.

Tollas Tibor védelmét, esetleges mentegetését nem érzem, nem érezzük feladatunknak, nyilván megteszi ezt majd ő maga, szerepét tisztázni pedig a történészek feladata. Sokkal fontosabb számunkra, mit sugall a cikk. Ez pedig az, hogy a Fidesz illegeti magát Bécsben, és pénzt tarhál a fasisztáktól. Amennyiben lehetséges itt minősítenem, akkor ki kell jelentenem, hogy a legrosszabb ízű politikai manipulációval állunk szemben, amit visszautasítok. A magyar történelmet számos tragédia árnyékolja be, ezek közül valószínűleg a legsúlyosabb 1944. Hajlunk arra, hogy igazat adjunk Churchillnek, aki a magyarországi Holocaustot „a világtörténelem talán legnagyobb és legrettenetesebb bűncselekményének” nevezete. Az ebben való bűnrészesség vádja a legsúlyosabb vád, ami XX. századi embert érhet, a Fideszt sanda célozgatással ezzel kapcsolatba hozni rosszindulatú politikai manipuláció. A későbbi magyar történelem nagy tehertétele a sztálinizmus is, melyben a Népszabadság s különösen jogelődje,[SZJ] nem teljesen vétlen. Mint tudjuk, a két vészkorszak között még személyi átfedések is voltak, gondoljunk a kisnyilasok beléptetésére az MKP-ba, vagy Péter Gábor kísérletére, hogy egy nyilas „szakembert” bevonjon a sztálini „zsidó orvosok pere” mintájára elképzelt hazai tisztogatásba (lásd Ember Judit: Hagyd beszélni a Kutruczot! című filmjét). A fasizmus és a sztálinizmus begyógyulatlan sebek Magyarországon, példa az előbbire a Püski Sándor körül kirobbant vita, az utóbbira azok a levelek, amiket a Fidesz obskúrus szervezetektől kap, miszerint „jenki demokrata patkányok” vagyunk, de hamarosan „visszataposnak a csatornába”. Ezekhez a begyógyulatlan sebekhez történelmi bűnök vezettek.

A Fidesz legidősebb tagjai az idén azok lehetnek, akik 1954-ben születtek, a tagság zöme a hatvanas évek szülötte. A Fidesz tagságának, már csak életkora miatt is, mint mindenkinek, lehetnek hibái, lehetnek vétkei, vannak is, mint mindenkinek, de történelmi bűne nincs. A Fidesz tagságának, generációjának történelmi, politikai felelőssége csak most, politikai színre lépésével kezdődött. A történelmi bűnökkel való kapcsolatba hozás kísérlete a sztálini koncepciós perekkel rokon, ahol a vádlottak egyszerre voltak fasiszta, trockista, amerikai, jugoszláv, izraeli és japán kémek. A Népszabadságnak az a sajátságos módszere, hogy egy háromórás eseményből kiragad három percet, és ennek kapcsán kétes értékű információkkal manipulálja a közvéleményt, név és szignó nélküli cikkben, nem segíti elő azt az új társadalmi közmegegyezést, amelyről pedig annyit hallani az MSZMP politikusainak szájából.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon