Vágvölgyi B. András

Nyomtatóbarát változat

Fidesz-táncosok pénzgyűjtő akciója az osztrák fővárosban címmel cikk jelent meg a szervezet bécsi bemutatkozó látogatásáról a Népszabadság 1989. február 21-i számában, a 9. oldalon. Mivel magam is egyike voltam az est második, politikai részében szereplő négy fiatal demokratának, a Népszabadság cikke arra sarkallt, hogy a címben szereplő témákról megpróbáljam összefoglalni gondolataimat. Mielőtt hozzálátnék az említett cikk elemzéséhez, azt hiszem, néhány alapvető információt le kell szögeznem a Fideszről. Március végén lesz egy éve, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége, a független politikai szervezetek közül elsőként egy remélhetőn elmúlt korszak hatósági légkörének megfelelően, rendőri zaklatások közepette, megalakult. Az elmúlt egy évben, dacára az ellentmondásoknak, nagy utat tett meg Magyarország – és a Fidesz is. Magyarország lépéseket, igaz: néha tétova lépéseket tett a jogállamiság és a pártpolitikai pluralizmuson alapuló demokrácia felé, a Fidesz előtt pedig, mely korábban „a Szabad Európa és a BBC ügynökei” titulust kapta a hivatalos sajtótól, lassacskán, az utóbbi hónapokban mintha megnyílnának a nyilvánosság csatornái. Közelebb kerültünk tehát ahhoz, amit a Fidesz egy éve, Alapító Nyilatkozatában célként jelölt meg, azaz: az új Magyarország felépítéséhez – mely az individuális szabadságon, a társadalmi szolidaritáson és esélyegyenlőségen alapuló progresszív demokrácia által valósulhat meg. Az ehhez vezető úton a Fidesz politikai nyomásgyakorlásra a polgári engedetlenség módszereit és a teljes nyilvánosság koncepcióját alkalmazza, összhangban a tolerancia és az erőszak-nélküliség elvével.

E bevezető után lássuk a Népszabadság cikkét! A cím és a kurzívval szedett függelék mintegy keretbe foglalja a törzsszöveget, amiből mindjárt ki is derül, hogy a hatásvadász címből egy szó sem igaz. A „Fidesz amatőr művészcsoportjának” műsorában volt szerzői est, és elhangzottak Petri György, Sütő András és Kányádi Sándor versei, megzenésítve vagy anélkül, de hosszú combú Fidesz-görlök sajnos nem léptek fel, akik emigráns öregurak pénztárcáinak megnyílását várták volna, teszem azt, „pusztapuszi” ellenében. A pénzgyűjtésről csak annyit, hogy kis hazánkban az Akadémiától a külkervállalatokig minden intézmény azon igyekszik, hogy külföldön felmerülő költségeit a meghívó fél fizesse, hiszen itthon minden fillér kell a vízlépcsőre és más hasonlóan okos dolgokra. A Népszabadság cikkének következő pontja az, hogy az estet Tollas Tibor nyitotta meg – ez számunkra egyébként a helyszínen derült ki –, aki a Nemzetőr című szélsőséges emigráns lap „főszerkesztője”. Hogy a Nemzetőr szélsőséges-e vagy sem, azt nem tudom, mert a Kálvin téren, ahol általában újságot szoktam venni, nem árulják. Néhány számba bepillantva, melyek a napokban kezembe kerültek, megállapíthattam, elsősorban a lap archaikus nyelvezetéből, hogy a magyar tradícióból jól ismert jobboldali konzervatív irányultságú újságról van szó. A Nemzetőr idéz a Fidesz kiadványaiból, ami ellen nincs kifogásunk, noha nem azonosítjuk magunkat platformjával, de nyilatkoztak Fidesz-tagok már a Magyar Hírlapnak is, holott a jelenlegi kormánypolitika számos elemével sem értünk egyet. A Nemzetőrről egyébként azt olvasom Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945–1985 című munkájában (EPMSZ, Bern 1985), hogy éppen Tollas Tibor „mérséklő befolyásának tulajdonítható”, hogy a „mindent tagadó, semmit el nem ismerő magatartás enyhült” (474. és 447. old.).

Most idézem a Népszabadság idézett cikkének kurzívval szedett függelékét: „Tollas Tibort az olvasók közül csak kevesen ismerhetik, íme néhány adat. A következtetést bízzuk az olvasóra. (Kecskési) Tollas Tibor csendőr főhadnagy 1945. április 29-én kérte igazolását, s azt megszerezvén július 18-án felvételét kérte a rendőrség kötelekébe. De voltak, akik felismerték benne azt a csendőr főhadnagyot, aki a 117. csendőr-zászlóalj tisztjeként a deportálásokat irányította Beregszászon. A bíróság a túlélők és saját beosztottjainak vallomása alapján 1949. december 8-án tízévi fegyházra ítélte. 1956-ban távozott Nyugatra.” Kemény szavak! Bevallom őszintén, mikor először olvastam ezt a passzust, a rosszullét környékezett. Utánanéztem Randolp L. Braham A Magyar Holocaust című könyvében a beregszászi deportálásoknak, bár roppant alapos munkáról van szó, nem esik szó Tollas Tiborról. Ezután jutott csak eszembe az a bejelentés az igazságügyi kormányzat részéről, hogy csínján kell bánni az 1945 és 1962 közötti politikai perekben hozott ítéletekkel, és a minisztériumnak szándékában áll ezeket felülvizsgálni.

A Beszélő legfrissebb, novemberben megjelent, 25. számában összeállítás jelent meg Demszky Gábor tollából, Kis magyar helytörténet. Egy fejezete a Gulag magyar vonatkozásairól címmel, melynek egyik része beszélgetés Tollas Tiborral. Tollas Nagy Ferenc miniszterelnök megbízásából a Felső-Tiszavidékről a Szovjetunióba hurcolt férfiak sorsáról próbált tudakozódni, noha az AVO és a Katpol próbálta ezt megakadályozni. Tollas állítása szerint ez volt az igazi oka a perének (melyben tíz évre ítélték), de erről a tárgyaláson nem esett szó.

Tollas Tibor védelmét, esetleges mentegetését nem érzem, nem érezzük feladatunknak, nyilván megteszi ezt majd ő maga, szerepét tisztázni pedig a történészek feladata. Sokkal fontosabb számunkra, mit sugall a cikk. Ez pedig az, hogy a Fidesz illegeti magát Bécsben, és pénzt tarhál a fasisztáktól. Amennyiben lehetséges itt minősítenem, akkor ki kell jelentenem, hogy a legrosszabb ízű politikai manipulációval állunk szemben, amit visszautasítok. A magyar történelmet számos tragédia árnyékolja be, ezek közül valószínűleg a legsúlyosabb 1944. Hajlunk arra, hogy igazat adjunk Churchillnek, aki a magyarországi Holocaustot „a világtörténelem talán legnagyobb és legrettenetesebb bűncselekményének” nevezete. Az ebben való bűnrészesség vádja a legsúlyosabb vád, ami XX. századi embert érhet, a Fideszt sanda célozgatással ezzel kapcsolatba hozni rosszindulatú politikai manipuláció. A későbbi magyar történelem nagy tehertétele a sztálinizmus is, melyben a Népszabadság s különösen jogelődje,[SZJ] nem teljesen vétlen. Mint tudjuk, a két vészkorszak között még személyi átfedések is voltak, gondoljunk a kisnyilasok beléptetésére az MKP-ba, vagy Péter Gábor kísérletére, hogy egy nyilas „szakembert” bevonjon a sztálini „zsidó orvosok pere” mintájára elképzelt hazai tisztogatásba (lásd Ember Judit: Hagyd beszélni a Kutruczot! című filmjét). A fasizmus és a sztálinizmus begyógyulatlan sebek Magyarországon, példa az előbbire a Püski Sándor körül kirobbant vita, az utóbbira azok a levelek, amiket a Fidesz obskúrus szervezetektől kap, miszerint „jenki demokrata patkányok” vagyunk, de hamarosan „visszataposnak a csatornába”. Ezekhez a begyógyulatlan sebekhez történelmi bűnök vezettek.

A Fidesz legidősebb tagjai az idén azok lehetnek, akik 1954-ben születtek, a tagság zöme a hatvanas évek szülötte. A Fidesz tagságának, már csak életkora miatt is, mint mindenkinek, lehetnek hibái, lehetnek vétkei, vannak is, mint mindenkinek, de történelmi bűne nincs. A Fidesz tagságának, generációjának történelmi, politikai felelőssége csak most, politikai színre lépésével kezdődött. A történelmi bűnökkel való kapcsolatba hozás kísérlete a sztálini koncepciós perekkel rokon, ahol a vádlottak egyszerre voltak fasiszta, trockista, amerikai, jugoszláv, izraeli és japán kémek. A Népszabadságnak az a sajátságos módszere, hogy egy háromórás eseményből kiragad három percet, és ennek kapcsán kétes értékű információkkal manipulálja a közvéleményt, név és szignó nélküli cikkben, nem segíti elő azt az új társadalmi közmegegyezést, amelyről pedig annyit hallani az MSZMP politikusainak szájából.

• Témáinkhoz