Skip to main content

A vastag vonalról

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


A legendák a jelek szerint annál makacsabbul élnek, minél kevésbé igazak. Még olyan komoly ember is áldozatul esik, mint Timothy Garton Ash történész-esszéíró, aki ezt mondta Bozóki Andrásnak (Beszélő, 1997. április, 7. oldal):

„A lengyel exkommunisták többek között azért kerülhettek újra hatalomra, mert a Mazowiecki-kormány nem kívánta vizsgálni a múltat, »vastag vonallal« kívánta elvágni egymástól a múltat és a jelent; az új demokrácia semmilyen kísérletet nem tett a kommunista múlt feltárására. Azt hiszem, ez hiba volt.”

Ezt Lengyelországban is sokan mondják, főleg azok a radikális jobboldaliak és keresztény-nemzeti lengyelség-teljesítményt vizsgálók, akiknek gondolkodásához Garton Ashnek semmi köze. Tadeusz Mazowiecki bizonyára jól megvan az én védelmem nélkül, mégis a történelmi tény kedvéért – a dolog érdemébe, hogy tudniillik mit kellett volna tenniük a lengyeleknek, bele nem menve – idézem a lengyel demokratikus változásokat elindító kormány vezetőjének 1989. augusztus 24-i, szejmbeli programbeszédéből a vonatkozó mondatot:

„Az általam alakított kormány nem visel felelősséget az örökségért, amelyet átvesz. Befolyást gyakorol azonban a körülményekre, amelyek között működnünk adatik. A múltat egy vastag vonallal határoljuk el. Csak azért leszünk felelősek, amit mi tettünk, hogy kimozdítsuk Lengyelországot a jelenlegi összeomlás állapotából.”

Ezt mondta Mazowiecki, nem mást és nem többet. Az önálló életre kelt „vastag vonalnak” tehát semmi köze nem volt a múlt bűneinek büntetlenül hagyásához. Az állítás különben nem is igaz: az első, még csak félig demokratikusan választott parlament különbizottsággal vizsgáltatta ki a korábbi rendszer politikai indíttatású bűncselekményeit, és ennek nyomán számos nyomozás, bírósági eljárás indult. Csakhogy a már lezárult vagy hat-hét év után is még folyó perek – valamint a szükségállapot 1981-es bevezetői ellen kezdeményezett parlamenti vádemelési procedúra – azt bizonyítják: a jogállam szigorú szabályai szerint, tisztességes eljárás keretében sok év után, megdönthetetlen bizonyítékok híján szinte lehetetlen elmarasztaló ítéleteket hozni, különösen a magasabb rangú felelősök ellen. És ezen az sem változtat, ha egy ellenzéki költőnő érettségiző fiának valószínű gyilkosai vagy a Wujek bányában sortüzet nyitott rohamrendőrök 16 év után esetleg börtönbe kerülnek.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon