Skip to main content

Tisztelt Beszélő!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Nem szőrszálhasogatásból igazítom ki Meszerics Tamás Kémek, balekok, perek című írásának (1996. júniusi szám) egy kisebb tévedését, hanem mert jellemző, ami történt az említett esetben.

Radkiewicz belügyminiszter két hét alatt belebukott abba, hogy egy külföldre szökött főtiszt leleplezte a lengyel sztálinisták bűneit – írja a szerző. Nos, ez nem ment ilyen egyszerűen. A formálisan csak minisztériumi főosztályvezető-helyettesi címet viselő, valójában nagyobb hatalmú Józef Swiatlo ezredes 1953 végén ment át az akkor még falmentes Nyugat-Berlinbe. Az amerikaiak sokáig érlelték, majd 1954 szeptemberében kezdték a Szabad Európa Rádióban és léggömbökön eljuttatott, hártyapapírra nyomtatott füzetekben terjeszteni a valóban megdöbbentő vallomásokat. Két hónap múlva zajlott le egy viharos belső tanácskozás, majd 1954 decemberében (szó sincs tehát két hétről) váltották le tisztségéről Stanislaw Radkiewicyet, aki nem belügyminiszter volt, hanem közbiztonsági miniszter – 1944 júliusa óta! Ám ezután még 1956 áprilisáig tagja volt a kormánynak az állami gazdaságok minisztereként, 1955 júliusáig a LEMP Politikai Bizottságának is. Állami beosztásából 1956-ban nyugdíjazták (53 éves volt) a LEMP Központi Bizottságából, és a pártból pedig csak 1957 májusában, Gomulka hatalomba történt visszatérése után zárták ki. Bíróság előtt sosem felelt tetteiért. Amikor 1987 végén meghalt, a központi pártlap, a Trybuna Ludu magánhirdetésként ugyan, de feltűnő helyen és méretben közölte a meglehetősen pozitív hangú gyászjelentést. Hát ilyen volt egy főávós bukása.

Üdvözlettel:

Domány András




Ui.: Tisztelettel javaslom, hogy a mások hibáit sasszemmel észrevevő Sipulusz (Rákosi Viktor mit szól?) ne nevezze Dálnoki Miklós Bélát, az egykori Ideiglenes Nemzeti Kormány miniszterelnökét, azaz kormányfőjét államfőnek szintén júniusi szám, 114. o., mert nem az volt még akkor sem, ha 1945. január 26. és november 15. között hivatalból tagja volt a Nemzeti Főtanács nevű államfői testületnek.







Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon