Tálas Péter

Nyomtatóbarát változat

Ez év májusában fordulóponthoz érkezett lengyel abortusztörvény körüli több mint hároméves vita. Az 1956. április 27-én elfogadott törvényt ugyanis – amely orvosi, kriminalisztikai és szociális okokból engedélyezte a terhességmegszakítást – az új lengyel Orvosi Etikai Kódex 1992. május 3-i érvénybelépése gyakorlatilag „felfüggesztette”. Bár az mindenki előtt világos, hogy a jelenlegi már-már botrányos állapot hosszú távon tarthatatlan, a kérdés kapcsán elfoglalt különböző álláspontok a „patthelyzet” ellenére sem látszanak közeledni.

1992 közepére „totális politikai háborúvá” szélesedett a több mint három éve folyó lengyel abortuszvita. A különböző kaliberű törvényjavaslatok tüzérségi párharcát követően a terhességmegszakítás korlátozásának hívei 1991 végén az Orvosi Etikai Kódex „tankját” vetették be, melynek támadását a szembenállók ugyancsak komoly fegyverrel, az Állampolgári Jogok Szóvivőjének az Alkotmánybírósághoz benyújtott keresetével igyekeznek kivédeni. Bevetésre kerültek a „légierők” is, amelyek morális és jogi érvekkel bombázzák egymás lövészárkait. A háború valóban „totalizálódott”, hiszen kilépve a parlament keretei közül – tiltakozások és ellentiltakozások formájában – ma már az utcán is folyik…

A szenátus támadása

Ha eltekintünk egy 1988 elején tett kísérlettől, a terhességmegszakítás új szabályozására elsőként a lengyel parlament felsőháza, a szenátus tett javaslatot 1989 decemberében. A 37 szenátor által kezdeményezett A magzat védelméről című törvényjavaslat első változata a terhes nők jogi, egészségügyi és szociális védelmet előíró általános rendelkezések mellett lényegében az abortusz szinte teljes betiltását tartalmazta, s három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta volna az abortuszt elvégző orvosokat, illetve nőket.

A javaslat első változatáról valószínűleg magán a szenátuson belül is komoly vita folyt, hiszen az 1990 elején már „enyhébb” formában került a szejmhez. A parlament alsóházához kerülő 10 cikkelyből álló terv ugyanis már nem tartalmazta az abortuszt egyedül elvégző vagy abban közreműködő nők büntethetőségét, a tiltott terhességmegszakításért kiszabható büntetés maximális időtartamát pedig 2 évre mérsékelte. A szenátusi javaslat azonban a terhességmegszakítást továbbra is mindössze két esetben engedélyezte: 1. ha a terhesség veszélyezteti az anya életét, illetve 2. ha a terhesség bűncselekmény eredménye.

Már a szenátusi javaslat első olvasatban történő szejmbéli vitája igen élesen világított rá arra, hogy az abortuszkérdésben áthidalhatatlan nézetkülönbségek mutatkoznak a lengyel politikai pártok és csoportok között. A hosszan elnyúló vitát 1991 januárjában a parlament alsóháza oly módon kívánta egyszerűsíteni, hogy a szenátusi javaslatot egy „ad hoc bizottság” elé utalta, melynek munkája azonban fiaskóval zárult: bár a törvénytervezethez közel 30 különböző módosító javaslatot nyújtottak be, a bizottságnak nem sikerült közös platformot kialakítania. S miután az álláspontokat egy időközben benyújtott új törvényjavaslat (1991. március 20.) sem közelítette egymáshoz, az abortuszprobléma másodszori tárgyalásakor (1991. május) a választásokra készülő szejm – a Demokratikus Unió (UD) javaslatára – „elnapolta a kérdést”.

Liberális társadalom – konzervatív szejm?

A tűzszünet nem tartott sokáig. Az 1991 őszén újjáalakult szejmben elsőként a Keresztény-Nemzeti Egyesülés (ZChN) nyújtotta be a szenátusi javaslat szellemében fogant s 171 képviselő által aláírt A magzat jogi védelméről című tervezetét (1992. március 26.). Az „abortuszellenes javaslatként” emlegetett törvénytervezet, mely 2 évi börtönnel sújtaná azokat, akik abortuszt hajtanak végre, csak akkor nem tekinti bűncselekménynek a terhességmegszakítást, ha azt az anya életének védelme erdekében hajtják végre. A szenátusi javaslathoz hasonlóan e tervezet sem kívánja büntetni az abortuszban közreműködő anyát.

A ZChN javaslatára válaszul nyújtotta be hét parlamenti frakció 91 képviselője nevében a Parlament Női Szekciója A szüléshez való jogról, a magzat védelméről és a terhességmegszakítás engedélyezésének feltételeiről című törvénytervezetét, mely négy esetben engedélyezte volna az abortuszt: 1. ha a nő életének, egészségének védelme igényli ezt; 2. ha a terhesség bűncselekmény következménye; 3. ha a magzat genetikailag károsodott; 4. ha az anya különösen nehéz szociális helyzetben van. A javaslattevők – akik különösen nagy fontosságot helyeznek a szexuális felvilágosításra és a terhességet megelőző vizsgálatokra – a tervezethez kapcsoltak egy, az abortuszkérdésről tartandó referendumjavaslatot is, melynek kérdései a négy engedélyezési feltételt tartalmazták. A terhességmegszakítás engedélyezési feltételeiről tartandó népszavazás egyébként az egész abortuszprobléma egyik legvitatottabb kérdése a politikusok között. Míg a referendumpártiak szerint a probléma olyan közvetlenül érinti a magánéletet, hogy nem lehet róla a társadalom feje felett dönteni, ellenzői (főként a szigorítás hívei) azt hangsúlyozzák, hogy a természetes jogokat és az általános értékeket nem lehet társadalmi vita, illetve döntés tárgyává tenni.

A magasztos elvek mellett a referendum ellenzőinek véleményét persze az is jelentősen befolyásolja, hogy a katolikus lengyel társadalom alapvetően liberálisnak mutatkozik az abortuszkérdésben. (Az elmúlt három év legfontosabb közvélemény-kutatási eredményeit lásd a cikkünket kővető összeállításban.) Nem véletlen tehát a katolikus egyház, a Keresztény-Nemzeti Egyesülés (ZChN), a Centrum Megegyezés (PC) vagy a Szolidaritás szakszervezet (NSZZ Solidarnosc) politikusainak aggodalma. Talán épp ezért sietett a szejm – még ez évi nyári szünete előtt – elvetni a Nők Parlamenti Szekciójának törvénytervezetét és referendumra vonatkozó javaslatát.

Az Orvosi Etikai Kódex

A terhességmegszakításról folyó vita 1991. decemberben alakult át háborúvá, amikor az Országos Orvoskongresszus viharos vita után 326:232 arányban elfogadta a lengyel Orvosi Etikai Kódex módosítását, amely szerint az orvosok csak akkor végezhetnek abortuszt, ha a terhesség „fenyegeti az anya egészségét, illetve életét, vagy bűncselekmény eredménye”. A kongresszus a határozatot az orvosi kamarákról szóló törvény 1989. május 17-i módosítására hivatkozva hozta meg, mely kétségtelenül feljogosítja arra, hogy megváltoztassa az Etikai Kódexet. Kérdés persze, s ezt már a határozatot bírálók vetik fel igen élesen: vajon a kongresszus jogosult-e felülbírálni egy érvényben lévő törvényt is? A válasz – mivel az ombudsman keresetet nyújtott be az etikai kódex kapcsán – a lengyel Alkotmánybíróságra vár…

Az Orvosi Etikai Kódex ügye azonban ez év májusától – a kódex érvénybelépésétől – nem pusztán jogi kérdés, hanem ezrek vagy talán tízezrek életét meghatározó probléma. A bizonytalan helyzetre hivatkozva ugyanis az orvosok egy része csak az etikai kódex által engedélyezett esetekben hajlandó elvégezni a terhességmegszakítást, ami azt jelenti, hogy a lengyel nők ma például a genetikailag sérült gyermekeket is kénytelenek megszülni.

Az etikai kódex kapcsán természetesen felmerül a kérdés: vajon ennyire konzervatív a lengyel orvostársadalom? A válasz – egy 1990-ben az orvosok között végzett felmérés (nota bene: soha nyilvánosságra nem hozott) eredménye szerint – egyértelmű „nem”. Eszerint ugyanis a megkérdezettek 63%-a az akkori, 30%-uk egy korlátozóbb és körülhatároltabb abortuszszabályozás mellett kötelezte el magát, s mindössze 7%-uk kívánta az abortusz teljes betiltását.

„Évi 700 ezer abortusz”?

Ma már egyre nyilvánvalóbb, hogy a terhességmegszakítás problémája az egyház és az egyházhoz közel álló pártok és körök által előtérbe állított politikai kérdés Lengyelországban. Igen szemléletesen jelezte ezt, hogy a szejm legutóbbi abortuszvitájában a „szigorítás hívei” elsősorban a bibliai zsoltárok inspirálta morális-etikai érvekkel igyekeztek álláspontjukat alátámasztani. Nem véletlenül, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) adatai szerint a terhesség megszakítások száma az elmúlt három év során több mint felére csökkent: míg 1989-ben 72 137, 1990-ben 59 417, 1991-ben mindössze 30 678 abortuszt regisztráltak. Igaz ugyan, hogy maguk a statisztikusok is ennél lényegesen többre, kb. 60–80 ezerre becsülik az említett években elvégzett abortuszok számát, de Lengyelország nemzetközi helyzete – állítják – még így sem tekinthető rossznak. Azt pedig, hogy az Anyák és Gyermekek Intézete (IMiD) és az abortusz legelszántabb ellenfelei nagyságrendekkel nagyobb számokat közölnek (250–300, illetve 700 ezer), nem veszik komolyan. Már csak azért sem, mert az említett években Lengyelországban 562 500, 545 800, illetve 546 000 volt a születések száma.

• Beszélő