Skip to main content

Állam, egyház – államegyház?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Miért épp a Beszélő rendez tanácskozást az állam-egyház viszony helyzetéről? – többen tették föl ezt a kérdést a meghívó kézhezvétele után. A válasz egyszerű: a Beszélőt már eleve egy lelkész, Iványi Gábor „keresztelte el” Beszélőnek, amikor jó húsz évvel ezelőtt, 1981-ben a demokratikus ellenzék öt képviselője megalapította. Komolyra fordítva a szót, a Beszélőnek már legelső, 1981 decemberében megjelent illegális, stencilezett „szamizdat” számában az egyik központi téma volt a lelkiismereti és vallásszabadság problémája: „Az állam totális ellenőrzést gyakorol az egyházak fölött” – írta a magyar katolikus máskéntgondolkodókhoz intézett nyílt levelében álnéven Wildmann János, a mai Egyházfórum alapító főszerkesztője. Az állam-egyház viszony, a vallási tolerancia, a vallási kisebbségek jogsértése azóta is jelen van, mind az 1990–1995 között működött hetilap Beszélőben, mindaz 1996 márciusa óta megjelenő folyóiratszámokban.

Miért épp tolerancia…?

Miért épp a tolerancia elvét emelik ki a tanácskozás szervezői, amikor ma például a szekularizáció legalább annyi problémát vet fel? – hangzott a másik leggyakoribb kérdés. A választ Kis János filozófustól, a Beszélő egyik alapító szerkesztőjétől (ma a CEU tanára) idézzük: „A liberalizmus két elvet állít fel a vallási, világnézeti, életmódbeli sokféleség kezelésére. Az egyik a semlegesség, a másik a tolerancia elve. Mind a semlegesség, mind a tolerancia önkorlátozást követel, de más és más mértékű önkorlátozást… Ahol az állam semlegességre kötelezett, például a vallás kérdéseiben, ott az egyénnek toleranciát kell gyakorolnia. Ahol viszont az állam toleranciát kell tanúsítson, mint a rasszista beszéd esetében, ott az egyén akkor viselkedik jó polgárként, ha nem marad toleráns, hanem a jog korlátai közt mindent megtesz a rasszisták margón kívülre szorításáért. Így tehát az államtól megkövetelt önkorlátozás sok esetben szigorúbb, mint ami a polgároktól várható el” (Erkölcs, hit, tolerancia, Bp., 1997). A Beszélő ezt a liberális megközelítést tekintete kiindulópontjának e tanácskozás estében is.

Miért épp Kelet-Európa és Közép-Ázsia…?

Miért épp Kelet-Európa és Közép-Ázsia gyakorlatát, törvényi kérdéseit és kulturális hagyományát állítják párhuzamba a magyar modellel? – Ez a harmadik kérdés, amely némi megütközést váltott ki. Két mozzanat is magyarázatul szolgál: a közös szovjet/szocialista múlt után mindegyik említett régió a fejlődés külön útját választotta a rendszerváltás utóbbi évtizede alatt. Szeptember 11-e, a terror kézzelfogható tapasztalata után azonban, úgy tűnik, a szétváló utak újra egy felé kell vezessenek, legalábbis abban, hogy a vallás, a hit, az egyház semmilyen formában nem szolgálhat sem fedezékül, sem igazolásul semmilyen politikai vagy fegyveres terrornak.

Miért a katolikusok nélkül…?

Szerettük volna, ha a magyarországi felekezetek képviselői minél teljesebb számban vannak jelen mind a kerekasztal-vitán, mind pedig a műhelytanácskozáson. A katolikus egyház, hivatalosan, sajnos nem képviseltette magát, Balogh Zoltán, aki mint református lelkész Orbán Viktor vallásügyi főtanácsadója volt, levélben tájékoztatott arról, hogy ilyen nagyszámú résztvevő között az ő véleménye nem kapna elég súlyt, ezért kellett visszautasítania a meghívást. Az akkor még a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma felügyelete alatt működő „egyházi kapcsolatok államtitkárságának” államtitkár-helyettese, Semjén Zsolt e-mail-címéről titkársága viszont készségesen szerkesztőségünk rendelkezésére bocsátotta a honlapon még most is megtalálható – rendkívül tanulságos, immár történeti dokumentumot két nyelven „A magyar modell” címmel. A volt főosztályvezető, Schanda Balázs az államtitkárság hivatalos képviselőjeként jelen volt. Semjén Zsolt az M1 műsorában viszont anélkül minősítette a rendezvényt, hogy ott lett volna. A tanácskozáson elhangzottakból és a sajtóvisszhangból itt csak válogatást adunk, a Beszélő internetoldaláról viszont bővebben tájékozódhatnak.














Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon