Skip to main content

Az orosz dilemma

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Lehet-e hinni egyszerre Jelcinben és Szolzsenyicinben? Vitalij Moszkalenko, a Beszélő moszkvai íróbarátja, sok más orosz értelmiségihez hasonlóan megkísérli ezt a bűvészmutatványt: Szolzsenyicinhez a szívós nemzeti antikommunizmus köti őket, Jelcin viszont az abszurd, de mégiscsak létező – egyre oroszabb, egyre nemzetibb – demokráciát jelenti számukra. Ez az „orosz és nemzeti” akár találkozási pont is lehetne Jelcin és Szolzsenyicin közt, csakhogy Szolzsenyicin nagy vermonti magányában olyan vastag falat épített maga köré „mély orosz” szellemből, hogy hazaérkezve amiatt is ostorozza honfitársait, ami végre elmozdulás lenne a modernizálódás felé. Nincs igazuk persze a „kényelmes demokraták”-nak sem, amikor Szolzsenyicin írói munkássága részének minősítik a Duma-beszédet; ezzel ismét elfojtják a szembenézés kényszerét a régi dilemmával: nyugati módra modernizálódni vagy orosznak lenni. A Szolzsenyicin október 28-án az orosz Állami Dumában mondott beszédét csekély rövidítéssel a Russzkaja Miszl című párizsi orosz hetilap alapján közöljük.


Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon