Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

A sajtó területén lezajló harci események szinte hétről hétre a véleményismétlés kényszerét hozzánk ránk. Ha a Kedves Olvasó ezt unja, az a kisebbik baj. Ha a Kedves Olvasó ezt szereti, az a nagyobbik baj. A szenvedélymentes ismétlés az unalom anyja. A szenvedélyes ismétlés pedig az öncsalás anyja. Azért próbálkozunk.

Szóemelés

A charta szóvivői március 15-i nyilatkozatukban számos csúf dolog ellen felemelték a szavukat, s alulírott aláíró majdnem mindenben egyet is ért velük. Mondhatnám, a számból emelték fel a szót. Az „újságíró-társadalom megosztását… célzó politikai törekvések” elítélésében azonban különbözik a véleményünk. Az újságíró-társadalom sohasem volt és nem is lehet politikailag osztatlan, s miután az újságírók érdekeit manapság számos politikai jellegű kérdésben, a sajtó-privatizáció, a monopóliumellenes szabály, a médiatörvény, a közszolgálati médiumok irányítása stb. kérdésében kell értelmezni, ezért az újságíró-társadalom érdekvédelmi szempontból sem lehet osztatlan. Úgy gondolom, hogy MÚOSZ-os tagtársaim túlnyomó többsége azt szeretné, ha a szövetség továbbra is a MÚK-ot alapító kollégáink számára elfogadhatatlan érdekvédelmi politikát folytatna. Demokrata lélekkel örülnünk kell annak, hogy ez a kis csoport nincs többé belekényszerítve egy számára idegen szervezetbe, és rendelkezésére állnak azok a keretek, amelyekben intézményesen megjelenítheti önmagát. A MÚK a MÚOSZ szervezeti erejéből keveset vesz el, a hiteléhez pedig sokat ad hozzá azáltal, hogy egyetlenből választhatóvá, kényszerközösségből véleményközösséggé teszi. Ha és amennyiben a Magyar Újságírók Közösségét privilégiumokkal szerelik fel, a nagyságrenddel nagyobb újságíró szövetséggel azonos súlyú tényezőként szerepeltetik különböző korporációkban (például a sajtószakszervezetben és a MÚK által javaslatba hozott, mindenható sajtótanácsban), akkor lesz miért kiabálni. Ez a lehetőség sajnos nem valószínűtlen, de az előzetes vádaskodásnak akkor sincs helye, csak azt lehet előre leszögezni, hogy mit tartanánk megengedhetetlennek.

Az egészséges mechanizmus

Vasárnap T. G. M. Petőfi Sándor felemelt jobbja alatt azt mondta, hogy „nekünk nem egy pártot, nem egy gondolkodásmódot, nem egy ízlést kell védenünk, hanem minden ízlést, minden pártot, minden gondolatot, még azt is, amit elviselhetetlennek érzünk.” Sőt nemcsak védeni jó azt, amit elviselhetetlennek érzünk, hanem elviselni is jó, úgy értem: egészséges. A nemszeretem testi táplálék nem válik egészségünkre, a nemszeretem sajtótáplálék azonban egészségünkre válik. Az egyoldalú, önigazoló sajtófogyasztástól elhájasodik a szellemi szervezetünk, a mazochista, önprovokáló sajtófogyasztás viszont megedzi az embert, folyamatos terhelési próba alatt tartja, folyamatos igénybevételnek teszi ki az érvkészletét és tudásanyagát. Horváth Balázs miniszter úr a minap azt javasolta híveinek, ne olvassák azokat a lapokat, amelyeket nem szeretnek. Makovecz Imre, a zseniális építész a MÚK megalakulását üdvözlő beszédében arról számolt be, hogy „a rádiót már úgy hallgatom, hogy nagyon óvatosan közel van a kezem hozzá, és figyelem, mikor kapcsoljam ki, mert hang és egyéb szenny az, amely elviselhetetlenné teszi otthoni békémet”. (Új Magyarország, 1992. március 16.)

Én óvnám lapunk barátait, ha nem veszik tolakodásnak, a struccok békéjétől, s figyelmükbe ajánlanám azokat az írott és sugárzott sajtótermékeket, amelyek a MÚK vezető gárdájának alkotótevékenységét reprezentálják. (A MÚK tizenöt tagú elnökségéből öten, Chrudinák Alajos, Járai Judit, Moldoványi Ákos, Murányi László és Pálfy G. István dolgoznak az MTV politikai adásainál, nem számítva Hét állandó műsorvezetőjét, Stefka Istvánt, az új szervezet ügyvezető titkárát, aki a rádiónál van állásban, csakúgy, mint Király Edit, a Vasárnapi Újság vezető riportere. A Magyar Fórum főszerkesztője, Kósa Csaba lett a MÚK elnöke, s tagja az elnökségnek a lap egyik szerkesztője, Fábián Gyula és két állandó szerzője, illetve karikaturistája, Fekete Gyula és Lakatos Ferenc is. Az Új Magyarország stábjából ketten, Vödrös Attila főszerkesztő-helyettes, és Bánó Attila kerültek be a vezetőtestületbe. Rajtuk kívül megválasztottak még két vidéki kollégát is, Benke Mártát a Petőfi Népétől és Márkus Bélát az Alföldtől. (A szervezők jelölték, de nem választották meg az Új Magyarország és a Heti Magyarország főszerkesztőit, Fábián Lászlót és Gyapay Dénest, valamint az Új Magyarország és a Magyar Fórum állandó karikaturistáját Dluhopolszky Lászlót.)

A MÚK vezetői azt mondták, hogy őket békés szándék vezérli, szervezetüket nem valakik ellen, hanem valamiért hozták létre, ellenfeleiket nem tekintik ellenségnek, nincsenek közöttük kompromittált személyiségek, és – Stefka István szavaival – azokat várják soraikba, „akik mentesek mindenféle előítélettől és gyűlölettől…, akik képesek az objektivitásra…, akik hitelesen igazat mondanak, akik informálnak és nem dezinformálnak, akik a szakszerűséget előbbre tartják, mint az indulatot”. (Új Magyarország, 1992. március 16.)

Akik úgy tapasztalják, hogy az említett sajtótermékekben ezen elvek és követelmények kitüntetetten érvényesülnek, azok hitelesnek fogják tekinteni a Magyar Újságírók Közösségét, akik pedig másképp tapasztalják, azok nem fogják hitelesnek tekinteni.

Sajtótisztesség

A tudósítónak illik pontosan beszámolni arról, hogy egy szervezet képviselői hogyan nyilatkoznak önmagukról, függetlenül attól, hogy hisznek nekik vagy sem. Ehhez képest…

Benedek professzor bevezetőjében úgy fogalmazott, hogy „nem akarunk sajtószabadságot, mert a sajtószabadság olyan mocskolódásszabadsággá válik, hogy azt nem lehet már elviselni… Sajtótisztességet akarunk…” Az kétségkívül nagy poén, ha a Sajtószabadság Klub küldetése végéhez érve bejelenti, hogy nem akar sajtószabadságot. Csakhogy nem a klub és nem a MÚK jelentette ezt be, hanem egy díszelnöknek hívott vendég, s a nap folyamán többen többször tisztázták, hogy a MÚK igenis sajtószabadságot akar. Sugár András az ebédszünet előtt kifejezetten a tudósító kedvéért pattant a mikrofon elé, s mondott ellent Benedek professzornak, „nehogy hamis információk menjenek ki innen”.

Ehhez képest… A Népszabadság tudósításának a címe: Megalakult a MÚK – sajtószabadság helyett sajtótisztességet; a Magyar Hírlap tudósításának a címe: Nem sajtószabadságot, sajtótisztességet akar a most megalakult MÚK. Kedves kollégák, ennyit nem ér az a poén.

Mindkét tudósítás idéz az alakuló ülésen „megütött fals hangokból”, de egyik sem említi, hogy az elnök-főszerkesztő maga hívta fel a figyelmet záróbeszédében arra, hogy „fals hangokat is megütöttek itt”, és ezért ő szomorú. Na már most, annak lehetnek okai, ha kollégáim nem veszik halálosan komolyan ezeket az elhatárolódásokat, s én igazán nem venném zokon, ha ezeket az okokat az olvasóközönség elé vezetnék, de a jelenségről tudósítani, s a tőle való elhatárolódást lenyelni, az nem kóser.

Továbbá: szombaton a Magyar Hírlapban megjelent R. Székely Julianna cikke, A gondolatszabadság. A jeles szerző a Sajtószabadság Klub által nyilvános felhívásban („mindnyájunknak el kell menni” – Magyar Fórum, március 12.) támogatott Szabadság téri nemzeti nagygyűlés szervezőire utalva többek között ezt írta: „Ma közakarat van, és a szerkesztőségben például öles plakát a falon. Egy MÚK nevű szervezet küldte, koronás, címeres pecséttel, akik nem ’56-ot akarják természetesen újrakezdeni, hanem »terrorakciók sorozatát«. Föltéve, hogy idén március idusáig »a kormány és a parlament nem tiltja be a Népszabadságot és nem tesz világos lépéseket a hazaáruló kommunista gyilkosok és vezető politikusok törvényes elszámoltatására.«” Ezt így leközölni azon a napon, amelyen megalakul a MÚK, és azon az újságoldalon, amelynek a másik szélén éppen a MÚK megalakításáról elmélkedik egy másik cikk, (történetesen rövid nagy U-val rövidítve a szervezet nevét) anélkül, hogy a szerző egyértelműen tisztázná, hogy nem a Magyar Újságírók Közösségéről van szó, nos, ez szelíden fogalmazva is gondatlanságból elkövetett rágalmazás.

Homokrácia

A MÚK megalakulásáról szóló tudósítások érdekes módon nem nagyon foglalkoztak azzal a ténnyel, hogy az alakuló ülés a demokráciával való takarékoskodás jegyében zajlott le.

Kiosztották az alapszabály-tervezetet, és közölték, hogy ahhoz módosító indítványokat tenni – idő híján – a helyszínen már nem lehet. Egyetlen ellenszavazat és tartózkodás nélkül, egyhangúlag elfogadták az alapszabályt, melynek értelmében nem a tagság, nem a közgyűlés, hanem az elnökség választja meg a szervezet elnökét, ügyvezető titkárát, alakítja ki az Etikai és (egyben!) Felügyelő Bizottságot, azt a testületet, amely az ő működésének törvényességét és szabályszerűségét hivatott ellenőrizni. Az alapszabály szerint „a tagság általános feltételei… a testületi és tisztségviselői (!) döntések elfogadása és követése”.

Az alapszabály-tervezet felvezetése során derült ki, hogy az előkészítő bizottság a kettős (MÚOSZ–MÚK) tagságot kizártnak tartja (bár ezt az alapszabály nem rögzíti). Ekkor állt föl a veterán Molnár Aurél, aki előző nap adta át a rehabilitált újságíróknak az örökös MÚOSZ-tagságról szóló igazolványokat, hogy ezek után ő most mit csináljon. Kósa Csaba belefojtotta a szót azzal, hogy délután mondja el, amit akar. (Nem mondta.) A 15 tagú elnökség megválasztása az előkészítő bizottság által kialakított húszfős jelöltlista alapján történt. A jelöltlistát nem olvasták fel, újabb javaslatokat tenni nem lehetett, a jelöltek mellett és ellen érvelni nem lehetett, csupán az elnöklő Kósa Csaba hívta fel a figyelmet két vidéki jelöltre. A szavazatszámláló bizottság összetételéről nem szavaztak, csupán felolvasták a névsort, de azt is rosszul, mert egy jelölt is bekerült a szavazatszámlálók közé.

Az eredményhirdetés úgy történt, hogy ábécé-sorrendben felolvasták a megválasztott tagok névsorát, nem közölték, hányan szavaztak, (egész nap egyetlen alkalommal derült ki, hány szavazati joggal rendelkező Sajtószabadság Klub tag van jelen) nem közölték, kit hány szavazattal választottak meg, és ki hány szavazattal esett ki.

Kósa Csaba az alakuló ülés után úgy tájékoztatott, hogy a számszerű eredményeket feledékenységből nem ismertették, s azokat majd az Új Magyarország hasábjain hozzák nyilvánosságra. Nem tették. Az elnök telefonon annyit mondott erről, hogy az elnökség nem kívánja megbántani a kevesebb szavazatot kapott jelölteket a szavazatszámok közzétételével.

Délután egy csomagban szavaztak olyan kevéssé összefüggő kérdésekről, mint az egyesület székhelye és a tagdíj nagysága. Ellenszavazat, tartózkodás ezúttal sem volt.

Ezeket az alaki érdekességeket nem azért jegyeztem föl, mert elirigyeltem az egyetértés szellemét vagy elvitatnám az érintettek jogát arra, hogy mindezt így, ahogy volt, elfogadják, csupán rögzíteni szerettem volna azt a tényt, hogy a MÚK-ot egy olyan közösség hozta létre, amellyel ezt meg lehet csinálni. Ez talán nem érdektelen információ.

• Belföld