Pőcze Gábor

Nyomtatóbarát változat

A közoktatási törvény tervezetét a parlament el fogja fogadni. Elfogadja, mert ez a törvény tetszik az MDF-nek, klappol a kereszténydemokratáknak, nem érdekli a kisgazdákat, és az ellenzék körében is akadnak, akiknek „elmegy”. A törvény életbe lép. Kezdetben csak annyi hatása lesz, hogy az első osztályban megint lesz osztályozás és a jobb iskolákban felvételi vizsga, az óvónéniknek pedig főiskolára kell járni, ha eddig csak középiskolában tanulták volna a szakmájukat. Később aztán komolyabbra fordul a dolog, mert a szülőktől térítési díjat kérnek a gyerekek órarendjében a helyi tanterv alapján szereplő – egyébként kötelező – órákért, a gyerek tankönyvei pedig évente 1000 forintba kerülnek. A szülő persze elvinné magániskolába a gyereket, ha már egyszer fizetni kell, de magániskola nem lesz, mert tönkremegy, mert nem szedhet pénzt, ha átvállal állami feladatot. Utána lesz helyi népszavazás arról, hogy semleges (bocsánat: „békességes”) maradjon-e az iskola. A népszavazáson lesznek olyanok, akik nem akarnak semleges iskolát, így az önkormányzat szépen oda fogja adni a világnézeti alapon szerveződő fenntartónak az iskolát vagy annak akkora darabját, amekkorát „kihelyinépszavaztak” alóla.

Aztán felemelik a pedagógusok bérét, de előtte sok pedagógust kidobnak, mert csökkent a tanulók óraszáma. A maradék béremelésébe azok az önkormányzatok is belerokkannak, amelyek eddig állták a sarat. Akkor majd a jegyző előveszi a törvényt, kikeresi a 73. paragrafus (3) bekezdését, és mivel az iskola fenntartása közoktatási érdekből indokolt, de a fenntartó saját erejéből nem képes fenntartani, megállapodik az állami fenntartásról a miniszterrel. Addigra a miniszternek már lesz sok iskolája, amit ő tart fenn, mert a törvénynek van 62. paragrafusa is, aminek alapján azokkal a nem állami fenntartókkal egyezett meg, akik nem tudtak egyezségre jutni sem a helyi, sem a területi önkormányzatokkal a fenntartásról. (Beszélő-trikót kap az az olvasó, aki kitalálja, melyik iskolafenntartóról van szó ebben a paragrafusban.)

A miniszternek egy idő után annyi iskolája lesz, hogy segítenünk kell majd neki kitalálni, milyen szervezet által bírná fenntartani például a kistelepülések iskoláit. Még szerencse, hogy van ROK és ágazati szakmai ellenőrzés, aminek keretében – ellentétben más szakmai ellenőrzésekkel – nem kell előre bejelenteni a látogatást, így biztos csupa-csupa jó iskolája lesz a miniszternek. Ha másért nem, hát azért, mert a szakmailag önálló pedagógus tanmenetet készít, a tankönyvet jóváhagyó bizottság hagyja jóvá, az országos szakértőt pedig szakértő-jóváhagyó bizottság. Szigorúan együttműködve az országos szakmai szervezetekkel!

Mikor már mindenki ismeri a törvényt, és mindenki elkészítette a helyi tantervét meg a pedagógiai programját, a miniszter kiadja a vizsgakövetelményeket és az állami vizsga szabályait. Az lesz csak a meglepetés!

Az iskolák eldöntik, hogy hány évfolyamuk lesz: aki siet, az hamar el tudja szerezni az általános iskolából a jobb tanulókat. Sajnos lesznek persze, akik nem ébrednek fel időben, ők majd alapvizsgáztatják a maradékot a 10. osztály végén. Különösebb jelentősége nincs a dolognak, mert úgyis csak azok a gyerekek maradnak az általános iskolában, akik nem akarnak vagy tudnak továbbtanulni. Ők még nem tudják, hogy a tudás hatalom. Sebaj, ők elmennek majd szakmát tanulni néhány hónapra. Ha meg lesz pénzük, beiratkoznak a felnőttek iskolájába, nem lesz az olyan drága, ott majd megszerzik az érettségit. Húszéves korig pénzbe sem kerül a vizsga, legalábbis az első meg a második nekifutás.

Mire mindezt mindenki megérti, szükségképpen lesznek morgolódók, elégedetlenkedők, sőt, tiltakozók is. Nekik majd azt mondjuk, hogy késő bánat, volt nagy vita, miért nem akkor mondták? A vidéki pedagógusok egyébként is támogatnak minket (de azt nem mondjuk meg, hogy melyik vidéken). Baj már csak azért sem lehet, mert a ROK-ok folyamatosan elemzik a régió tanügyi helyzetét, az Országos Köznevelési Tanács pedig, közoktatási rendszerünk legstabilabb eleme (tagjait 6 évre bízzuk meg, hogy legalább valami nyomunk maradjon) ajánlást készít a tantervekkel, tankönyvekkel, pedagógiai programokkal szemben támasztott követelményekre, a tanterv és a tankönyv elbírálásának rendjére. Ha marad ereje, figyelemmel kíséri a Nemzeti Alaptanterv alkalmazását, persze csak akkor, ha már elkészült a pedagógusokkal szemben támasztható szakmai-erkölcsi követelmények kidolgozásával.

Így a törvényben foglalt tanszabadság sem sérül, s mód lesz az oktatáshoz fűződő egyenlő alapjogok érvényesítésére is. Remélhetőleg mindenki belátja majd, hogy ennél többet nem lehet tenni a társadalmi ellenőrzés működési kereteinek kidolgozásáért.

Mire minden zavart kiszűrünk, mindenki látja majd, milyen súlyos terheket ró a törvényalkotóra ez a paragrafus: „A közoktatás rendszerének zavartalan működéséről – e törvény rendelkezései szerint – az állam gondoskodik.”

Aztán…? Aztán ’94 lesz, és valakinek gyorsan hozzá kell látni egy működőképes iskolarendszer megteremtéséhez, mert törvény ide, törvény oda, a szülő minden reggel iskolába viszi a gyereket. És ezzel mindent elront.

• Belföld