Pőcze Gábor

Vissza a főcikkhez →

Az iskolaszerkezet átalakulása önmagában nem lenne rossz, hiszen mégiscsak jobb, ha valamit meg lehet csinálni, mint ha nem, még akkor is, ha butaság. A baj az, hogy ezt a folyamatot az oktatáspolitika szokásos eszközeivel nem lehet visszafordítani. Ma nincs értelme és iskolahasználói bázisa a 6 vagy 8 évfolyamos középiskolák szétbontásának vagy visszaalakításának. Nincs, mert igaz ugyan, hogy a 8 évfolyamos középiskola antidemokratikus, korai szelekcióra épül, és sokszor silány blöff (alsó négy évfolyama általános iskolai fejpénzből gazdálkodik, tanárai általános iskolai tanárok, vagyis nem több, mint egy felső tagozat meg egy gimnázium együtt), viszont a nyolcosztályos általános iskola egyszerűen rossz. Rossz, mert két évvel a tankötelezettség vége és az alapműveltségi vizsga előtt befejeződik, és rossz, mert nem készült el a Nemzeti Alaptanterv, ami – legalább elvben – tíz évre „szétterítette volna a tananyagot, s ezáltal levegősebbé, s legalább egy bizonyos értékrend szerint a versenyszellemű 6 vagy 8 évfolyamos gimnáziumoknál vonzóbbá tette volna az általánost.

Az oktatáspolitikának a törvény után, ha meg akarja fékezni az elszabaduló kontraszelekciót (s ha nem akar direkt tiltással élni és megvonni a ’94 közepéig kiadott 8 és 6 évfolyamos gimnáziumok működési engedélyét, amire aligha tudja és akarja rászánni majd magát), nem lesz más választása, mint az általános iskola felső tagozatának vonzóvá tétele elsősorban azon szülők számára, akik elutasítják a korai és végleges döntést. Mindemellett azért az sem ártana, ha a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumok létesítését egyetemi végzettségű tantestülethez kötnék, és az állami normatívát az alsóbb évfolyamokon is a gimnáziumihoz igazítanák. Így legalább nem lenne olyan nyilvánvaló a blöff.

Az, hogy nincs NAT és vizsgakövetelmény-rendszer, sőt mostanában még csak hallani sem nagyon lehet felőle, nemcsak azt jelenti, hogy a parlament hagyta magát az orránál fogva vezetni, s lényegében biankó csekket adott a minisztériumnak, hanem azt is – és ez a súlyosabb következmény –, hogy átmenetileg szentesítette az általános iskolai 9. és 10. évfolyam ismétlőiskolai jellegét. A 10 évfolyamos általános iskola ugyanis ma 8+2 évfolyamos, ahol a +2 nem más, mint a már korábban is bevallottan kényszermegoldásként született szakiskola, annak gyakorlatias, az „életre felkészítő” programja nélkül. Szakiskola szak nélkül. A szakiskolák tanterve számos engedményt tartalmaz, tekintettel arra, hogy a semmilyen középiskolába, illetve szakmunkásképzőbe fel nem vett tanulók számára készült. Az, hogy a törvény lehetővé teszi, hogy a 10 évfolyamos általános iskolák ezeket a tanterveket használják, jelzi a kormányzati oktatáspolitika értékítéletét a „többi”, vagyis a középiskolába sem 10, sem 12, sem 14 éves korába be nem került gyerekről. Arra már jobb nem is gondolni, hogy ki és mit kezd majd a 10 évfolyamos általános iskolában végzett tanulókkal az iskolai évek után. Akárhogy is forgatjuk: tudomásul kell vennünk, hogy az oktatáspolitikának körülbelül 20 éve nincs érvényes válasza a középiskolán kívül maradó 50 százalék problémájára.

• Belföld