Skip to main content

Baráti levél dr. Márton János nemzetgyűlési képviselő úrhoz

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tisztelt János Barátom!

Utolsó találkozásunk óta átgondoltam mindazt, ami 1939 óta történt a Nemzeti Parasztpártban, és összehasonlítottam a Magyar Néppárt jelenlegi tevékenységével. Tudnod kell, hogy a Nemzeti Parasztpárt a többi párttal együtt 1945-ben képes volt érvényesülni a demokratikus folyamatban. Azt is tudnod kell, hogy a Kommunista Párt évről évre fokozatosan érvényesítette a megindult folyamat ellenkezőjét, míg 1948-ban el nem jutott a céljához, s a még látszólag független pártok vezetői ki nem árusították a pártjaikat. Erdei Ferenc úr a gatyás kommunista pártot. Marosán úr a Szociáldemokrata Pártot. A Független Kisgazda Pártra már nem is tartott igényt Rákosi úr, mert azt különböző indokok alapján felszámolta.

A Nemzeti Parasztpárt működése rövid időn belül két irányzatúvá vált. Míg Kovács Imre (a párt egyik alapítója) kilépett a pártból, mert nem tudta elviselni azt a szégyenletes dolgot, amit a Nemzeti Parasztpárt nagyobbik része elkövetett, addig a párt jelentősebb része a kommunisták kiszolgálójává vált. Veres Péter bátyánk pedig maradt küszöbfa.

Amikor Kovács Imre kilépett, a Nemzeti Parasztpárt nem hivatalosan a gatyás kommunista ragadványnevet kapta. Ezt mi sem igazolta jobban, mint hogy az előbb említettek szerint Erdei úr eladta a pártot. Erdei úr és Péter bátya cserbenhagyta a pártot és annak összes tagját – akik így védtelenné váltak – a beszolgáltatás ideje alatt, amely 1956. október 23-ig tartott, és amelynek a nemes forradalom vetett véget. Az említett beszolgáltatás ideje alatt a kommunista párt tagjain kívül üldözött lett minden személy, de különösen a kulákság és az egyetlenegy igazi papság. Ezek is azért, hogy a népnek sem falun, sem a városokban ne legyen védőjük, szellemi szempontból.

Tudnod kell azt is, hogy az említett beszolgáltatás kritikus ideje alatt Erdei úr és Péter bácsi a népet üldöztető és szenvedtető alanyokkal egy kalap alá tartoztak, míg Kovács Imre, dr. Bibó István, Illyés Gyula és sokan mások együttérezve a néptömeg keserű sorsával, szenvedő alanyok voltak. A szenvedtető alanyoknak érdekükben állott, hogy elárulják a forradalmat, nyakunkra hívják az orosz hadsereget, hogy azután még nagyobb mértékben folytathassák tevékenységüket, mint a beszolgáltatás ideje alatt. Tudnod kell azt is, hogy 1956-ban Erdei úr rádión keresztül hívta össze a Nemzeti Parasztpártot a Vajdahunyad várába, jobb híján, ahol a pártnak mind a két része megjelent, úgy Kovács Imre, mind Erdei tábora. Ezt követte az a lépés, hogy a székházban összegyűlt a Kovács Imre-tábor, és most már helyesnek láttuk azt, hogy egy új nevet – Petőfi párt – adjunk a pártnak, és ezzel egyidejűleg ki lettek rekesztve a gatyás kommunisták, akik a székházba már el sem mertek jönni, és a forradalom ideje alatt rejtett helyre menekültek.

A forradalom leverése után teljesen képtelenné váltak arra, hogy bárkit is megvédjenek a kommunista terrortól. Egy komoly példát hozok fel. Több helyen voltam, és több személyhez fordultam kéréssel, hogy nyújtsanak védelmet a szenvedő alanyok számára. Dr. Bibó István és Márton András ezredes szabadlábra helyezése érdekében Erdei úrhoz folyamodtam, mivel neki az említett személyek munkatársai voltak bizonyos időn át. Erdei úr a hivatalában fogadott; amikor kérésemet előadtam, hajába kapott, és azt mondta: „Te jó Isten, hát hová jutottunk?” Megkérdeztem tőle, hogy mit értsek ez alatt a kifejezés alatt. Kérdésemre azzal felelt, hogy ez Moszkva engedélyéhez kötött. Ezek után megköszöntem neki, hogy fogadott, meghallgatott és hogy tájékoztatott, egyben engedélyt kértem, hogy minden ellenszenv nélkül kifejthessem a véleményemet. Megadta a lehetőséget. Ezek után elmondtam neki, hogy tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy esetenként a politikai porondon, ha nem is Fráter György, de annak legalább az árnyéka. Megállapítottam, hogy ön, sok más képviselő- és minisztertársával együtt sem egyéb, mint az oroszok vazallusa. Hivatkoztam arra, hogy Maléter Pállal együtt ő is megjelent az oroszok irodájában, s míg Malétert társaival együtt letartóztatták a kommunisták által kinevezett testvérek, addig Erdei urat szabadon engedték, és ebből következik, hogy sem Erdei úr, sem hozzá hasonló rangban lévő társai nem léphetnek föl egyetlen magyar embernek a védelmében sem.

Meg kell mondanom, hogy Erdei úr türelmesen végighallgatott, de mire végére jutottam nézeteim kifejtésének, olyan fehér lett, mintha Krisztus a koporsóból támasztotta volna fel őt, akárcsak Lázárt.

Tisztelt János Barátom!

Az eddigiekből láthatod, hogy ma a Magyar Néppártnak nincs joga a Nemzeti Parasztpárt, a Petőfi Párt utódjának, de joga van a gatyás kommunista párt utódjának nevezni magát. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Magyar Néppárt tevékenysége ma sem több, csak gatyás kommunista.

Én arra kérlek Téged, hogy amikor a párton belül Erdei és Veres Péter személyére hivatkoztok, és azok módszeres tevékenységére, hagyjátok ki dr. Bibó István, Kovács Imre és a többi hozzájuk hasonló szenvedő alanyok nevét, mert míg az előbbiek a tiszta búzában konkolyt jelentenek, addig Bibó és társai képezik a tiszta búzát, a magyar nép zömével együtt.

1989. október 9-én






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon