Skip to main content

Egy lövés és egy övön aluli ütés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Solt Ottilia cikke a Beszélő előző számában éles hangon ítéli el a fegyverét használó rendőrt, ítéletét néhány rövid sajtóközleményre alapozza. Engem az ítélet indoklása egyáltalán nem győz meg, vitába kell szállnom képviselőtársammal még akkor is, ha a frakción belüli vitát nem ildomos a nyilvánosság előtt lefolytatni. De ezt most meg kell tennem, mert Solt Ottiliának egyszerűen nincs igaza, csak vagdalkozik.

Nem is lehet igaza, mert még nem zárult le a vizsgálat, nincs aki biztosan állíthatná, jogos volt-e a fegyverhasználat vagy sem. Tulajdonképpen Solt Ottilia ugyanabba a hibába esett – ellenkező előjellel –, amelyet Tamás Gáspár Miklós jogosan ró fel a belügyminiszternek. Én történetesen éppen Kőrösladányban élek, véletlenül a fegyverét használó rendőr is a közvetlen szomszédságomban lakik, ezért talán a szereplőket és az eseményt kissé jobban ismerem az átlagosnál. A tragédia felkavarta a község közvéleményét, hisz egy 17 éves életerős fiatalember értelmetlen halála mindig megrázó, sajnáljuk a szegény szülőkét, akik elvesztették gyermeküket, akik talán nem is sejtették, hogy milyen társaságba csöppent a fiuk, akiről senki sem hitte előzőleg, hogy betörő.

A lövést leadó rendőrt még egy éve sincs, hogy kinevezték Kőrösladányba körzeti megbízottnak, azóta éjjel és nappal a bűnelkövetőket üldözi, és sajnos volt dolga elég.

Természetesen azt is megtehette volna azon az estén, hogy otthon marad, és a belügyminisztert nézi a híradóban, és akkor talán továbbra is boldog és kiegyensúlyozott ember maradhatott volna. Mert az a lövés akkor éjjel nemcsak egy 17 éves fiú életét oltotta ki, de megtörte egy ember életpályáját is, aki eddig a napig még a gumibotot sem vette soha kézbe. Solt Ottilia cikkében csak úgy egyszerűen fenevadnak titulál rendőröket, minden bizonnyal vannak ilyenek szép számmal, mint ahogy vannak az orvosok, a fűszeresek és a piktorok között is.

Képviselőtársam a rendőrt úgy általában nem szereti, erre, tudom, megvolt minden oka, a pártállam rendőrsége eleget zaklatta. Az „átlag” állampolgár viszont a biztonságra vágyik, és gyűlöli a bűnt, a gengszterizmust, és ez nem faji probléma, kedves Ottilia, a kőrösladányi eset legalábbis nem az – persze lehetett volna az is, itt nem érvényesült semmilyen rendezői elv.

Úgy vélem, még sokáig fogunk vitatkozni rajta, szükséges volt-e az a lövést ott a félhomályban, amikor megvillant valami az ismeretlen kezében, nem tudom, nem is kívánok állást foglalni, majd megteszik ezt a hivatalos szervek, de az biztos, hogy töprengésre túl sok idő nem volt, és a másnapi újságok azt is írhatták volna, meghalt egy rendőr, özvegye és árvái gyászolják.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon