Vágvölgyi B. András

Nyomtatóbarát változat

Bronislaw Geremek, a hetvenes évek lengyel repülőegyetemeinek professzora, „rektora”, Walesa 1980-as tanácsadója és mostani ellenfele használta a minap ezt a képet a három közép-európai ország és „Európa” viszonyáról. Tulajdonképpen ez az allegória vitt rá – na meg a krónikus pénzhiány –, hogy írjak egy beszámolót a bécsi Institut für die Wissenschaften vom Menschen Közép-Európa fórumáról. A Közép-Európa-konferencia műfajjá vált az utolsó öt évben, és mivel jó néhányon részt vettem, bevallom, nagyon unom már ezt a műfajt, ahol ifjú és korosabb nyugatiakat a reveláció erejével ér a felismerés, hogy a bécsi, budapesti és prágai háztetők dőlésszöge alig-alig tér el egymástól, hogy ezek a keletiek a poszttotalitárius rendőrállam csizmáinak taposása alatt is tudták, mi az a Sacher-torta, meg volt és van disszidencia, meg van Hrabal, meg van Esterházy, és még így hosszasan tovább. Ez a konferencia azonban rendhagyó volt, mert az ún. „új demokráciák” politikai elitje képviseltette magát, autentikus szájakból eminens politikai kérdésekről esett szó, elmaradtak az ilyenkor szokásos irodalmi, kávéházológiai és cukrászati összevetések.

Az első téma a szovjet válság hatása volt a közép-európai országokra, Ján Carnogursky szlovák miniszterelnök mondott bevezetőt, amelyben a szovjet világútlevél bevezetésével, illetve a lehetséges menekültproblémával foglalkozott, majd Kis János vetett fel vitaindító kérdéseket a jelen szovjet helyzettel kapcsolatban. A birodalom rekonstruálására kitalált peresztrojka következtében a Szovjetunió magába robbant; mint egy rossz televízió, de ez a volt szövetségesek függetlenedéséhez vezetett, a kérdés most az, hogy a frissen felszabadult Közép-Európa folytasson-e aktív politikát a Szovjetunió belső válságával kapcsolatban. Csatlakozhatunk-e olyan biztonsági rendszerhez, amely nem foglalja magában a Szovjetuniót, érdekünk-e félpasszívnak maradni, vagy érdemes félaktívvá lenni? Kis János felvetette, hogy a Szovjetunió gazdasági stabilizálódásához nyújtandó anyagi támogatás kötődjék az ország demokratizálódásához, és mivel a demokrácia erői a köztársaságok szintjén működnek, a támogatást is a köztársaságok szintjén kellene nyújtani. Szólt ugyanakkor a köztársaságok közül a szomszéd Ukrajnáról, ahol jelentős magyar kisebbség él, komplikált történelmi viszonya van Lengyelországgal, ez a köztársaság mindenképpen tudatos és aktív kezelést kíván a három közép-európai országtól. Vilém Precan prágai történész szerint nemcsak politikai, hanem morális kötelesség is a szovjet demokraták támogatása, míg Szájer József Fidesz-képviselő sajnálatosnak tartotta, hogy a három ország nem hangolja össze szovjet politikáját, és hogy kívánatos volna a sérelmi politika elvetése. Aleksander Smolar, párizsi lengyel politológus, a Demokratikus Unió képviselője kifejtette, hogy a jelen problémája a gazdaság, de ideje a jövő fő kérdésére is koncentrálni, ami a biztonságpolitika. Smolar szerint a NATO-val kapcsolatos közép-európai remények túlzottak voltak, kifejezetten a hármas (lengyel–csehszlovák–magyar) közös biztonsági koncepció mellett szállt síkra, ami a jelenlegi szovjet biztonságpolitikai manipuláció ellen hathat. Kifejtette, hogy a szovjet változások a mi érdekünk is, de ezeknek az érdekeknek megvannak a maguk határai, amit a fejlett tőkésországok londoni értekezletén való szovjet részvétel és a közép-európai távolmaradás is példáz. Porubjak szlovák miniszterelnök-helyettes szerint ukrán expanziós törekvések vannak Szlovákia irányában, míg Katona Tamás külügyi államtitkár megismételte a hivatalos magyar külpolitika álláspontját, miszerint nem szabad „kis blokkot”, cordon sanitaire-t csinálni, az EBEÉ-folyamat biztonságpolitikai ernyőt is jelenthet, csak „ennek az esernyőnek meg kell találni a fogantyúját”. Geremek professzor örömét fejezte ki, hogy Csehszlovákiából és Magyarországról már kivonultak a szovjet csapatok, de felhívta a figyelmet arra, hogy egész Közép-Európa felszabadulásáról csak akkor beszélhetünk, ha Lengyelországból is kimennek, és közös cselekvést sürgetett ennek mihamarabbi elérésért.

A legkevesebb egyetértés a „németkérdés” vitájában volt, miszerint a német egyesülés mennyiben előny és mennyiben hátrány Közép-Európa országai számára. Jacek Maziarski a lengyel Centrum Szövetség képviseletében német–lengyel megbékélésre szólított fel, és örömének adott hangot a közelmúltban megkötött alapszerződéssel kapcsolatban, de a többi lengyel felszólalásból nem volt nehéz kiérezni az idegenkedést. Meglepő volt viszont a cseh résztvevők romantikus antikapitalizmusa, a külföldi és főleg a német befektetésektől való viszolygásuk Václav Benda kereszténydemokrata politikus szenvedélyesen szólt arról, hogy a cseh ipar nem volt és a jövőben sem lehet a német terjeszkedés függvénye, és Pavel Rychetsky szövetségi miniszterelnök-helyettes egyenesen egy „ökonómiai München” lehetőségéről beszélt. A magyar résztvevők sokáig nem szóltak hozzá, békésen szunyókáltak, mint Katona Tamás, majd Hankiss Elemér próbálta meg eloszlatni az „új gyarmatosítással” kapcsolatos aggodalmakat, de láthatóan nem sikerült meggyőznie az északi szomszédokat.

A záróvita az „Együtt vagy külön-külön” dilemmáját boncolgatta. Geremek professzor szerint a tizenkettek Európájának elmélyülése a három ország érdeke is, ugyanakkor a hármas együttműködés még nem produkált aktív politikát, ennek a három országnak nem azért kellene fokozottabban együttműködnie, mert a „KGST és a Varsói Szerződés árvái” lennénk, hanem az érdekek közösségéből kell kiindulni. A három országnak érdeke az Európai Közösséghez való csatlakozás, és együtt nyomást is tudunk gyakorolni, hiszen a három ország együtt egy nyugat-európai középhatalom nagyságrendjét is jelenti, bölcs stratégia az, ha megértetjük a Nyugattal, hogy „nem barbárok leszünk a kertben” (utalás a híres költő és esszéista, Zbigniew Herbert magyarul is megjelent esszékötetére), hanem civilizálható, a posztkommunista világból legkönnyebben civilizálható népségek, akik azonban a segítőkészség, az integrálási szándék elmaradása esetén „barbárok” maradhatunk, és a kert oly közel. Katona államtitkár az elmúlt ezer év közös történelmével indította beszédét, az előrehaladott magyar gazdaságátalakítás és az Európa Tanácstagság tapasztalatait osztotta meg atyaian az egybegyűltekkel, de láthatóan ódzkodott szorosabb kooperációra biztatni a kollégákat. Fontos súlyt kaptak beszédében a kisebbségek és az, hogy „a mi térségünkben igazságos határokat nemigen lehet húzni”. Carnogursky miniszterelnök a sajátos szlovák helyzetről tudósított, és elmondta, hogy Szlovákiában egyes számottevő politikai erők az együttműködést Keleten keresnék, ezért támogatásra hívott fel, mert a környező országokban mindenkinek az az érdeke, hogy ez ne következzen be. Sajátos csörtének lehettünk tanúi, mikor a cseh Václav Benda közölte, hogy a családi szennyest ugyan nem Bécsben kell kiteregetni, de amit a miniszterelnök úr mond, az azért már mégiscsak zsarolás. Osztrákok nem voltak a konferencián, jelenlétük az étkezések időtartamára korlátozódott; Alois Mock külügyminiszter ebédet, Erhard Busek tudományügyi miniszter, ismert középeurópéer vacsorát, Helmuth Zilk bécsi polgármester ismét csak ebédet adott a konferencia elcsigázott résztvevőinek.

Hát eddig a beszámoló, mint már mondottam, nekem a leginkább a „barbár a kertben” motívum tetszett, különösen mióta mi itten, a magunk atomizált magányában a nagy-nagy jóindulatra ácsingózunk, Madame Cresson és Madame Guigou nem győzik hangsúlyozni, hogy a mi kis perifériánk ne is álmodjon az EGK-tagságról ebben az évezredben. Jó-jó, mondhatjuk, és profi módon mosolyoghatunk meg bólogathatunk, mint a konferencián Madame Magda Vasáryova, a híres színésznő és bécsi csehszlovák nagykövet – akit olyan emlékezetesen fenekeltek el a Sörgyári capriccióban –, de azért a közös fellépés súlyt adhat az érveknek, noha valószínűleg közösen nem hisszük Sztálinnal, hogy érveink súlya és hadosztályaink száma egyenes arányban áll egymással. Mint ahogy Zbigniew Brzezinski, volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó is azt javasolta, hogy Antall, Havel és Walesa urak együtt forduljanak a legfejlettebb tőkésországok londoni csúcstalálkozójának résztvevőihez, közös koncepcióval, a találkozón való részvétel és a Szovjetunióval való egyidejű megsegítés ügyében.

• Külföld