Skip to main content

Biztonság – kínai módra

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Mi másnak, ha nem kihívásnak tekinthető mindjárt az a tény, hogy épp a Távol-Kelet a világ leggyorsabban és legdinamikusabban fejlődő térsége, beleértve Kínát is, amelynek szerepét jól mutatja, hogy a környező országokban élő mintegy 40 millió kínai lényegében uralja a Távol-Kelet – kivéve Japán – gazdaságát? Az új helyzetben persze Japán számára is egyre fontosabb a Kínához fűződő – főleg politikai – kapcsolatok bővítése. Japánnak ugyanis jelenleg igen sok gondot okoz az Egyesült Államokhoz és Európához fűződő hűvösebb viszony: Tokióban úgy vélik, hogy Kína támogathatja Japán állandó BT-tagságát. Egyes jelekből ítélve az Egyesült Államok valóban bizonyos gyanakvással tekint Kínára és Japánra (ez a körülmény közelebb hozhatja őket egymáshoz), tartva attól, hogy a két távol-keleti hatalom gazdasági együttműködése regionális megerősödésükhöz vezet. Ez ugyanis könnyebben valósulhat meg, mint egy globális csendes-óceáni együttműködés, amelyet az amerikaiak óhajtanának. Egy ilyen helyzetben az amerikai politika más lehetőségekkel, esetleg az „indiai kártya” kijátszásával is próbálkozhat, amely viszont a térség országainak átcsoportosítását idézheti elő. A Szovjetunió összeomlása után ugyanis bizonyos fokú egyensúlytalanság alakult ki a térségben, ami az egyes országokat új kapcsolatok felé terelte (pl. Kína és India közeledése egymáshoz).

Kié lesz a főszerep?

A térségben pillanatnyilag egyik helyi hatalom sem tölt be vezető szerepet, a logika viszont azt diktálja, hogy ennek kivívásáért előbb-utóbb megindulhat a küzdelem. Az egyik „küzdő fél” mindenképp a világ legnépesebb országa, Kína, ahol jelenleg a helyzet mind gazdaságilag, mind politikailag meglepően stabil, de ne feledjük – teszik hozzá gyakran –, mégiscsak nukleáris hatalomról van szó. Kínában a jelenleg is uralkodó elit 22 évig tartó fegyveres harc után ragadta magához a hatalmat, s e katonai és politikai vezetésről csak igen lassan válik le s erősödik meg a civil szféra vezető szerepe.

Rövid és középtávon Kína bizonyosan nem törekszik a világban globális vezető szerepre, regionális szerepét viszont mindenképpen biztosítani óhajtja. Erre utalnak azok az előrejelzések is, amelyek szerint Teng Hsziao Ping halála után – területi vagy gazdasági érdekből – szaporodni fognak az úgynevezett „alacsony intenzitású” konfliktusok: a kínai haderő jelenlegi nagyarányú korszerűsítésének az elemzők szerint az a célja, hogy a hatalmát egy későbbi időpontban a határain túlra is kiterjessze. A térségben Kínának van a legnagyobb létszámú hadserege, ám a fejlesztésen kívül csökkentéséről is érkeznek hírek. Feltehetően mindkét állítás igaz. Egyfelől ugyanis valószínűleg csökkentik a kínai hadsereg létszámát, másfelől folyamatban van a modernizálás is. Figyelemre méltóak az alábbi adatok: a kínai gazdaság évi 12 százalékos növekedést mutat, és a költségvetésből 10 százalékot kívánnak katonai célokra fordítani. A katonai költségvetés egyébként 1991-ben 15 százalékkal, 1992-ben pedig 12 százalékkal nőtt. Ez összesen 6,7 milliárd dollárt tesz ki, ami az 1992. évi költségvetésnek (71 milliárd dollár) 9 százaléka. Az 1993-as évben szakértők a katonai kiadások 10 százalék fölötti növekedésével számolnak az összköltségvetésen belül. A hadsereg egyéb tevékenységeiből – fogyasztási cikkek és ingatlanok eladása – valószínűleg további 2 milliárd dolláros évi jövedelemre tesz szert.

A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének adatai szerint a kínai fegyveres erők létszáma 3,2 millió fő, amelyből 2,3 millió a földi erőé. A 260 ezer fős haditengerészete pedig a világ harmadik legnagyobb tengeralattjáró flottájával – 181 tengeralattjáró, amelyből 5 atommeghajtású – rendelkezik. Kínai források is azt emelik ki, hogy a korszerűsítések középpontjában a haditengerészet áll: új generációjú eszközöket szereznek be, és megerősítik a dél-kínai térségben állomásoztatott különleges harci erőit, köztük a tengerészgyalogság nagyobb részét. Egy kínai kormánytisztviselő szerint egyébként Kína növekvő katonai erején belül három tényezőre kell odafigyelni: nukleáris képessége, növekvő rakétagyártása és haditengerészeti erejének kiterjedése miatt.

A három veszélyforrás

A Szovjetunió és Kelet-Közép-Európa konfliktusait látva föl kell vetni a kérdést, vannak-e olyan körülmények, amelyek az egységes Kína fennmaradását veszélyeztethetik?

Vannak. És ezeket a konfliktusokat három csoportban érdemes szemügyre vennünk.

Elsőként Kína egyes területeinek egyenlőtlen fejlődését és az ebből később származható konfliktusokat kell említenünk. A kínai vezetés ugyan központi intézkedésekkel segíti elő a gyorsabb ütemű decentralizálást, nyitott kérdés viszont, hogy ez a politika hosszabb távon is sikeresnek bizonyul-e.

A nemzetiségi probléma lehet az egységet veszélyeztető második tényező. A hozzávetőleg 1 milliárd 200 millió lakosú Kínában jelenleg mintegy 100 millió más nemzetiségű ember él, ez a lakosság 1/12-ed része azonban a terület majd’ felét lakja. Pillanatnyilag számottevő nemzetiségi mozgolódás nem tapasztalható: a nem honi lakosság hatalmas tömegei szinte egyöntetűen kínainak vallják magukat.

Növekvő veszélytényezőnek tekinthető az iszlám fokozódó behatolása Kínába. A Szovjetunió összeomlását követően Kínának immár számolnia kell azzal, hogy a, mohamedánok tömegesen áramlanak be Belső-Ázsia felől is, de Kínát még ennek ellenére sem fenyegeti komolyan a széthullás veszélye.

De Tajvan és Kína viszonya is „ellentmondásos”: együttműködési szándék és fegyveres szembenállásra irányuló törekvés egyaránt felfedezhető kapcsolatukban, ugyanakkor tény, hogy a Kínában folyamatban lévő szerkezetváltást jelentős mértékben a külföldön élő kínaiak tőkebefektetései segítik elő. Ezek sorában több milliárd dollár a tajvaniak hozzájárulása. Ha nem sikerül néhány éven belül közös nevezőre jutniuk, könnyen sor kerülhet a Tajvani Köztársaság kikiáltására, amely fokozódó szembenálláshoz vezethet. Háborús konfliktus Kína és Tajvan között ennek ellenére nehezen képzelhető el. Ez nemcsak azért valószínűtlen, mert az Egyesült Államok nem engedné a szigetország elözönlését, hanem azért sem, mert Tajvan 600 ezer főből álló, modern fegyverekkel felszerelt elit hadsereggel rendelkezik, amely jóval nagyobb létszámú katonai erővel szemben is képes a szigetország megvédésére. Ennél nagyobb a valószínűsége annak, hogy még ebben az évszázadban tajvani tisztek vesznek majd részt a kínai hadsereg katonáinak kiképzésében.

Kína a föld legnépesebb országa, a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának egyike, így befolyása a nemzetközi folyamatokra nem elhanyagolható. Már csak ezért is felvetődik a kérdés, hogyan fogalmazható meg a Kínával kapcsolatos magyar külpolitika. A kínai tőke növekvő szerepe köztudott, de annak lehetősége sem kizárt, hogy a Magyar Honvédség egyes fegyverfajtákat esetleg épp kínai készletekből szerezzen be.


























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon