Nyomtatóbarát változat
Mi másnak, ha nem kihívásnak tekinthető mindjárt az a tény, hogy épp a Távol-Kelet a világ leggyorsabban és legdinamikusabban fejlődő térsége, beleértve Kínát is, amelynek szerepét jól mutatja, hogy a környező országokban élő mintegy 40 millió kínai lényegében uralja a Távol-Kelet – kivéve Japán – gazdaságát? Az új helyzetben persze Japán számára is egyre fontosabb a Kínához fűződő – főleg politikai – kapcsolatok bővítése. Japánnak ugyanis jelenleg igen sok gondot okoz az Egyesült Államokhoz és Európához fűződő hűvösebb viszony: Tokióban úgy vélik, hogy Kína támogathatja Japán állandó BT-tagságát. Egyes jelekből ítélve az Egyesült Államok valóban bizonyos gyanakvással tekint Kínára és Japánra (ez a körülmény közelebb hozhatja őket egymáshoz), tartva attól, hogy a két távol-keleti hatalom gazdasági együttműködése regionális megerősödésükhöz vezet. Ez ugyanis könnyebben valósulhat meg, mint egy globális csendes-óceáni együttműködés, amelyet az amerikaiak óhajtanának. Egy ilyen helyzetben az amerikai politika más lehetőségekkel, esetleg az „indiai kártya” kijátszásával is próbálkozhat, amely viszont a térség országainak átcsoportosítását idézheti elő. A Szovjetunió összeomlása után ugyanis bizonyos fokú egyensúlytalanság alakult ki a térségben, ami az egyes országokat új kapcsolatok felé terelte (pl. Kína és India közeledése egymáshoz).
Kié lesz a főszerep?
A térségben pillanatnyilag egyik helyi hatalom sem tölt be vezető szerepet, a logika viszont azt diktálja, hogy ennek kivívásáért előbb-utóbb megindulhat a küzdelem. Az egyik „küzdő fél” mindenképp a világ legnépesebb országa, Kína, ahol jelenleg a helyzet mind gazdaságilag, mind politikailag meglepően stabil, de ne feledjük – teszik hozzá gyakran –, mégiscsak nukleáris hatalomról van szó. Kínában a jelenleg is uralkodó elit 22 évig tartó fegyveres harc után ragadta magához a hatalmat, s e katonai és politikai vezetésről csak igen lassan válik le s erősödik meg a civil szféra vezető szerepe.
Rövid és középtávon Kína bizonyosan nem törekszik a világban globális vezető szerepre, regionális szerepét viszont mindenképpen biztosítani óhajtja. Erre utalnak azok az előrejelzések is, amelyek szerint Teng Hsziao Ping halála után – területi vagy gazdasági érdekből – szaporodni fognak az úgynevezett „alacsony intenzitású” konfliktusok: a kínai haderő jelenlegi nagyarányú korszerűsítésének az elemzők szerint az a célja, hogy a hatalmát egy későbbi időpontban a határain túlra is kiterjessze. A térségben Kínának van a legnagyobb létszámú hadserege, ám a fejlesztésen kívül csökkentéséről is érkeznek hírek. Feltehetően mindkét állítás igaz. Egyfelől ugyanis valószínűleg csökkentik a kínai hadsereg létszámát, másfelől folyamatban van a modernizálás is. Figyelemre méltóak az alábbi adatok: a kínai gazdaság évi 12 százalékos növekedést mutat, és a költségvetésből 10 százalékot kívánnak katonai célokra fordítani. A katonai költségvetés egyébként 1991-ben 15 százalékkal, 1992-ben pedig 12 százalékkal nőtt. Ez összesen 6,7 milliárd dollárt tesz ki, ami az 1992. évi költségvetésnek (71 milliárd dollár) 9 százaléka. Az 1993-as évben szakértők a katonai kiadások 10 százalék fölötti növekedésével számolnak az összköltségvetésen belül. A hadsereg egyéb tevékenységeiből – fogyasztási cikkek és ingatlanok eladása – valószínűleg további 2 milliárd dolláros évi jövedelemre tesz szert.
A londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének adatai szerint a kínai fegyveres erők létszáma 3,2 millió fő, amelyből 2,3 millió a földi erőé. A 260 ezer fős haditengerészete pedig a világ harmadik legnagyobb tengeralattjáró flottájával – 181 tengeralattjáró, amelyből 5 atommeghajtású – rendelkezik. Kínai források is azt emelik ki, hogy a korszerűsítések középpontjában a haditengerészet áll: új generációjú eszközöket szereznek be, és megerősítik a dél-kínai térségben állomásoztatott különleges harci erőit, köztük a tengerészgyalogság nagyobb részét. Egy kínai kormánytisztviselő szerint egyébként Kína növekvő katonai erején belül három tényezőre kell odafigyelni: nukleáris képessége, növekvő rakétagyártása és haditengerészeti erejének kiterjedése miatt.
A három veszélyforrás
A Szovjetunió és Kelet-Közép-Európa konfliktusait látva föl kell vetni a kérdést, vannak-e olyan körülmények, amelyek az egységes Kína fennmaradását veszélyeztethetik?
Vannak. És ezeket a konfliktusokat három csoportban érdemes szemügyre vennünk.
Elsőként Kína egyes területeinek egyenlőtlen fejlődését és az ebből később származható konfliktusokat kell említenünk. A kínai vezetés ugyan központi intézkedésekkel segíti elő a gyorsabb ütemű decentralizálást, nyitott kérdés viszont, hogy ez a politika hosszabb távon is sikeresnek bizonyul-e.
A nemzetiségi probléma lehet az egységet veszélyeztető második tényező. A hozzávetőleg 1 milliárd 200 millió lakosú Kínában jelenleg mintegy 100 millió más nemzetiségű ember él, ez a lakosság 1/12-ed része azonban a terület majd’ felét lakja. Pillanatnyilag számottevő nemzetiségi mozgolódás nem tapasztalható: a nem honi lakosság hatalmas tömegei szinte egyöntetűen kínainak vallják magukat.
Növekvő veszélytényezőnek tekinthető az iszlám fokozódó behatolása Kínába. A Szovjetunió összeomlását követően Kínának immár számolnia kell azzal, hogy a, mohamedánok tömegesen áramlanak be Belső-Ázsia felől is, de Kínát még ennek ellenére sem fenyegeti komolyan a széthullás veszélye.
De Tajvan és Kína viszonya is „ellentmondásos”: együttműködési szándék és fegyveres szembenállásra irányuló törekvés egyaránt felfedezhető kapcsolatukban, ugyanakkor tény, hogy a Kínában folyamatban lévő szerkezetváltást jelentős mértékben a külföldön élő kínaiak tőkebefektetései segítik elő. Ezek sorában több milliárd dollár a tajvaniak hozzájárulása. Ha nem sikerül néhány éven belül közös nevezőre jutniuk, könnyen sor kerülhet a Tajvani Köztársaság kikiáltására, amely fokozódó szembenálláshoz vezethet. Háborús konfliktus Kína és Tajvan között ennek ellenére nehezen képzelhető el. Ez nemcsak azért valószínűtlen, mert az Egyesült Államok nem engedné a szigetország elözönlését, hanem azért sem, mert Tajvan 600 ezer főből álló, modern fegyverekkel felszerelt elit hadsereggel rendelkezik, amely jóval nagyobb létszámú katonai erővel szemben is képes a szigetország megvédésére. Ennél nagyobb a valószínűsége annak, hogy még ebben az évszázadban tajvani tisztek vesznek majd részt a kínai hadsereg katonáinak kiképzésében.
Kína a föld legnépesebb országa, a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának egyike, így befolyása a nemzetközi folyamatokra nem elhanyagolható. Már csak ezért is felvetődik a kérdés, hogyan fogalmazható meg a Kínával kapcsolatos magyar külpolitika. A kínai tőke növekvő szerepe köztudott, de annak lehetősége sem kizárt, hogy a Magyar Honvédség egyes fegyverfajtákat esetleg épp kínai készletekből szerezzen be.
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét
8 év 49 hét