Skip to main content

Indokínai kátyúk

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Hol vannak már 1991 őszének reményei, amelyek a kambodzsai rendezésről született párizsi megállapodás nyomán csillantak fel Indokína egén? Kambodzsában azóta is dörögnek a fegyverek: a konfliktusban még mindig a legradikálisabb csoport, a Vörös Khmer mozgalom diktálja a feltételeket. A Khieu Sampan vezette csoportnak immár beteges meggyőződésévé vált, hogy az ENSZ kizárólag a Hun Sen vezette – a talán még most is vietnami támogatást élvező – kormány érdekében végzi békéltető tevékenységét. A mai napig Peking által pátyolgatott, posztmaoista stílusban politizáló csoport a múlt év második felében sorozatban hajtotta végre fegyveres akcióit, nem kímélve az országban tartózkodó ENSZ-békefenntartókat sem. Noha a hírek szerint a gerillák tettlegességre nem ragadtatták magukat, túszszedő akcióik csöppet sem tették szimpatikussá őket a világ szemében.

Az ENSZ a fegyverzaj ellenére ez év május 23-ra kitűzte a parlamenti választásokat.

A választásokkal kapcsolatban a Vörös Khmereknek van a legtöbb fenntartásuk. Azt követelik, hogy távozzanak az országból a vietnami katonák és a „fegyvertelen” tanácsadók. Hanoiban a leghatározottabban cáfolják a kambodzsai jelenlétet, bár tudni lehet, hogy az 1978-as invázió óta Vietnam egymilliónál több állampolgárát „exportálta” a szomszédos országba, akiknek védelméről nyilvánvalóan gondoskodni akar. (Mint ahogy ez a napokban be is bizonyosodott, amikor az ENSZ tisztségviselői a kambodzsai hadsereg egyenruhájába öltöztetett vietnami katonákkal találkoztak.)

Az idén – még nem tudni mikor – elnökválasztást is tartanak. Szihanuk ideiglenes államfő (és egykori uralkodó) csak akkor jelölteti magát, ha az államfőt reális hatalommal ruházzák föl. A herceg februárban tért vissza hazájába Pekingből, ahol három hónapig gyógykezelték – s nyilván politikai útravalóval is ellátták. Szihanuk változatlan nemzetközi tekintélynek örvend, a Nyugat is őt – és híveit – tartja a legszalonképesebb politikai erőnek.

Kína mellett jelentős diplomáciai szerepet vállalt Kambodzsában Franciaország is. Roland Dumas múlt év novemberében Pekingben és a helyszínen tárgyalt, s a közelmúltban Mitterrand köztársasági elnök próbálta kihúzni a békefolyamat kátyúba ragadt szekerét. A francia elnök megtekintette a francia alakulatokat, Szihanukkal tárgyalt, de ő sem tehetett egyebet, mint hogy felszólítsa a szemben álló frakciókat: tartsák végre magukat az 1991-és békemegállapodáshoz.

Mitterrand indokínai útja során Vietnamba is ellátogatott, s megígérte az egykori francia gyarmat mai vezetőinek, hogy megkétszerezi a Hanoinak szánt segély összegét, ám ez a párizsi szándék felborzolhatja a kedélyeket a szomszédos Kambodzsában, sőt ingerelheti Szihanuk herceget is.












Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon