–AS–

Nyomtatóbarát változat

A történelmi fordulatot hozó 1989-es év óta különös élességgel jelentkezik egy ellentmondás. Nyugat-Európa gyors ütemben halad az integráció útján: a tavaly decemberi maastrichti csúcskonferencián az Európai Közösség országai kötelezték magukat a gazdasági és politikai unió megteremtésére, ami már az utolsó állomás az Európai Egyesült Államok kikiáltása előtt. Dél- és Kelet-Európában ugyanakkor sodró lendületű dezintegrálódás van folyamatban: Jugoszlávia és a Szovjetunió részállamokra hullott szét. Az önrendelkezési jog népszerű jelszava alatt folyó dezintegráció számos további problémát vet föl. Mikor és meddig, milyen határokig azonos az önrendelkezési jog az államalakítás jogával? Mekkora az a legkisebb terület, népesség, nemzeti össztermék, ami még elfogadhatóvá teszi egy szuverén kisállam megalakítását? És a legtöbb vitára okot adó kérdés: hogyan érvényesüljön azoknak a nemzetiségeknek, népcsoportoknak az önrendelkezési joga, amelyek kicsiségük, kedvezőtlen földrajzi helyzetük vagy egyéb okok miatt nem alkothat önálló államot?

„Európa és törzsei” – ez volt a ríme az ülésszaknak, amelyet tekintélyes értelmiségiek és politikusok részvételével tartottak a párizsi Chaillot-palotában. Megjelent a tanácskozáson Delors, az Európai Közösség Bizottságának elnöke, Badinter volt francia igazságügy-miniszter, annak a nagy tekintélyű EK-biztottságnak a vezetője, amelyik azt volt hivatva elbírálni, hogy a szétváló Jugoszlávia mely köztársaságai méltók az elismerésre, Geremek, a lengyel parlament külügyi bizottságának elnöke, Jakovlev, Gorbacsov egykori tanácsadója, Jorge Semprún, Octavio Paz, Bernard Levy, Peter Handke és más neves írók.

Megjelent és váratlanul felszólalt Mitterrand is. A francia elnök, aki beszédével a nagypolitika szférájába emelte át a tanácskozást, kifejtette: „Azok a népek, amelyek eddig megszenvedték identitásuk elnyomását, most Európa szeme láttára ébrednek öntudatra. Ami az 1989-es nagy áttörés óta történt, boldogság Európa népei számára. De veszélyes boldogság: a szabadság boldogsága.”

Mitterrand lényegében azt a gondolatot hangsúlyozta, hogy általános érvényre kell emelni azokat a kritériumokat, amelyeket az Európai Közösség által megbízott Badinter-bizottság alkalmazott, amikor a volt Jugoszlávia államai közül elsőként Szlovéniát tartotta elismerésre érdemesnek. Az elnök ezzel kapcsolatban a következő feltételeket sorolta fel: a demokrácia, az emberi jogok, a kisebbségek és etnikai csoportok jogainak tiszteletben tartása; a határok sérthetetlensége; a leszerelésre, az atomfegyverek tovaterjedésének megakadályozásáról intézkedő egyezmények betartása; a regionális konfliktusok és területi viták békés rendezése.

Ezek az elvek ma már az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet számára is irányadóak – hangsúlyozta Mitterrand, aki ismét megpróbálta népszerűsíteni régi elgondolását, az Egyesült Államok és Kanada nélküli európai konföderációt. Ez bevonná az európai együttműködésbe azokat az államokat is, amelyeknek a belátható jövőben nincs esélyük arra, hogy felvételt nyerjenek az Európai Közösségbe.

• Külföld