Langmár Ferenc

Nyomtatóbarát változat

E rovat (egyik) hibája – fogalmazott valaki a minap –, hogy folytonosan botrányokról beszél, de a fölemlegetett ügyekben soha nem történik semmi. Tehát biztos, hogy általában szó sincs akkora skandalumról, mint ahogyan az a cikkekben olvasható, mondta az állam melletti elfogultsággal egyébként semmiképpen nem vádolható kritikus.

Hm. Térjünk vissza a két héttel ezelőtti skandalumra. Azt állítottuk, hogy a változó (pontosabban sávos) kamatozású kincstárjegyek utáni kamatok és a forgalmazónak fizetett, sajátos konstrukciójú jutalékok miatt a kincstárjegy forgalmazója az üzletbe fektetett pénze után elméletileg akár 50 százalékos kamathoz is juthat. A Pénzügyminisztérium adatokkal nem szolgált, az érintett forgalmazó, a Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. vezetője, Jasper Miklós pedig, finoman szólva, kitért a kérdések elől.

Azóta újabb információk kerültek napvilágra. A Magyar Hírlap egy pénzügyminisztériumi vizsgálat alapján beszámolt róla, hogy a 30 nap után 28, egy év után 36 százalékkal kamatozó kincstárjegyek átlagos futamideje 1991-ben alig 40 nap volt. Az is kiderült, hogy a forgalmazó jutaléka kétszer 0,8-nál még magasabb is, átlagban közelebb lehetett a kétszer 0,9 százalékhoz. (A korábbi állami értékpapírok forgalmazásakor a jutalék 0,5 és 0,25 százalék körül volt!) A lap azt is kiderítette, hogy a tavaly év közepén kibocsátott, a lakosságnak szánt 15 milliárdnyi kincstárjegy kétharmadát a terjesztő hálózattal nem rendelkező terjesztő forgalmazta. Például az OTP-nek is csak 2,5 milliárd forintnyi értékpapírt adtak át forgalmazásra.

A két adat teljes mértékben igazolja, hogy a szándékosan vagy súlyos szakmai hibából kialakított konstrukció hibáját jócskán kihasználta a Budapest Bank (BB) brókercége. Mekkora a kár? Csak durva becslésekre hagyatkozhatunk, mert a közpénzek fölhasználásának nyilvánossága jegyében még mindig nem közöltek részletes adatokat. Rendelkezésünkre állnak azonban bizonyos információk a tavalyi két kincstárjegy-kibocsátásról, amelyekből levonhatunk következtetéseket.

3,5 milliárdos hiányt finanszíroznak

Feltételezzük egy pillanatra – nem teljesen alap nélkül –, hogy a 15 milliárdnyi kincstárjegyet viszonylag egyenletesen hozták forgalomba. S azt is, hogy a kibocsátás fél éven keresztül, heti menetrend szerint, egyenletesen történik. Ebből a kiindulópontból következik, hogy a kibocsátás után heti 580 millió forinttal nőtt a kincstárjegy állománya. A hatodik hét végére (42 nap után) éri el a csúcspontot, a 3,5 milliárdos állományt. Lényegében ebből a kincstárjegy-kibocsátásból fél éven keresztül 3,5 milliárd deficitet tudott a költségvetés fedezni.

Ez az állomány már nem nő tovább, hiszen a negyven(két) nap után elkezdik visszaváltani a legkorábban megvásárolt kincstárjegyeket. A félév végén pedig a 3,5 milliárdos állomány hat hét alatt fogy el.

A költségvetést ez a forgalom (29 százalékos átlagkamatot és kétszer 0,85 százalékos jutalékot feltételezve) több mint 500 milliónyi kamattal s több mint 250 millió forint jutalékkal terheli. Ez éves szinten 44 százalékos kamatköltségnek felel meg. De talán ennél is nagyobb baj (és további költség), hogy a költségvetési hiányt egyéb, költséges módokon továbbra is finanszírozni kell. Ha a papírokat tisztességgel terjesztik, s a cél az, hogy azokat minél hosszabb időre vásárolják meg, akkor ugyanekkora kincstárjegy-kibocsátással mondjuk akár 10 milliárdos hiányt is lehetett volna fedezni. Ugyanekkora jutalékkal, de persze nagyobb kamatköltséggel.

De éppen itt rejlik a konstrukció csapdája. A BB brókercégének az volt az érdeke, hogy a jutalék minél nagyobb részét saját maga szerezze meg, tehát a további forgalmazók minél kevesebb kincstárjegyhez jussanak. Tehát az volt az érdeke, hogy csak olyan mértékben kerüljenek a forgalomba a kincstárjegyek, amilyen mértékben e papírok révén saját pénzét tudja kamatoztatni. A föntebb már idézett adat, miszerint a papírok kétharmadát ők forgalmazták, azt jelzi, hogy ez a törekvés sikeres volt. Számításaink szerint a fenti modellben a brókercég minimálisan 42,6 százalékos, éves szinten számított kamathoz jutott.

Még egyszer hangsúlyoznunk kell, hogy a fenti adatok leegyszerűsített feltételeken alapulnak, s számos adat hiányzik a pontos számításokhoz. De úgy vélem, hogy a rendelkezésre álló információk alapján a feltételezések nem életidegenek, s a valós költségek valahol a fenti számok körül mozognak.

Megsemmisítik-e a kincstárjegyet?

S ez még nem minden. Szólni kell egy olyan lehetőségről, amely ismét csak nagyon barátságtalan feltételezésekre adhat okot. (Azok, akik nem adnak információt közpénzek fölhasználásról, jobb, ha hozzászoknak a barátságtalan feltételezésekhez.)

A kincstárjegyet megvásárlója visszaváltja, amikor szüksége van a pénzére. Ekkor megkapja a neki járó pénzt. Az érvényes szerződés szerint – s az általános gyakorlatnak megfelelően (!) – ekkor a forgalmazó megsemmisíti azt.

De mi történik akkor, ha ezt nem teszi meg? E lakosságnak szánt értékpapírok között 50 milliós címletűek is vannak (a forgalmazó kérésére). A forgalmazó például „lejelenti”, hogy megsemmisített négy darab 50 milliós címletű, visszahozott értékpapírt. Megkapja érte a kiérdemelt jutalékot, a papírt pedig eladja egy új vásárlónak.

A kincstárjegyen rajta van az eredeti, tehát első vásárlás időpontja. Az esetleges új vásárlónak ez nem hátrány, mert kincstárjegye legfeljebb hamarabb kerül a magasabb kamatozású sávba. A forgalmazó pedig a kincstárjegy kamata szerinti 28-30 százalékon forráshoz (készpénzhez) jut, amit – a tavaly őszi kamatok alapján – kihelyezhetett minimálisan 35 százalékos kamatra.

A Pénzügyminisztérium illetékese nem tudta kizárni egy ilyen tranzakciónak a lehetőségét. Az értékpapírpiac más ismerői szerint viszont egyértelmű bűncselekmény kockázatát talán még a BB brókercége sem vállalta. Megvolt az ő hasznuk enélkül is…

De a konstrukció oly rossz, hogy mai ismereteink alapján még egy ilyen lehetőséget sem lehet kizárni!

A „bonyodalmakról” a Magyar Hírlap nyomán a Világgazdaság is írt, a jelek szerint a rádió is foglalkozni kíván az üggyel. S kedden a sajtójelentések szerint elkezdték forgalmazni a legújabb kibocsátású kincstárjegyet, ugyancsak a BB-bróker forgalmazásában. Aláírt szerződés a hírek szerint még nincs, de a jelek szerint a konstrukción csak minimális mértékben változtatnak majd. Talán kétszer 0,7 százalékra csökkentik a jutalékot, s a brókercég ugyanolyan önkényesen osztja szét a kincstárjegyeket, mint korábban.

Folytatódik minden tovább, s az újabb megbízás mintegy törvényesíti a korábbi tranzakciókat is. Az újság-cikk(ek)nek nyilván nem volt igaza.

A múlt héten publikáltunk interjút a Honvédelmi Minisztériumban végzett számvevőszéki vizsgálatról. A cikk csak mellékzönge volt, a Fidesz fél éve üti a vasat ez ügyben. A jelentés egyértelműen bizonyítja, hogy Für Lajos minisztersége alatt is manipuláltak a minisztériumban. Wachsler Tamás pedig a közvélemény előtt nem ismert dokumentumok alapján állítja is, hogy a miniszter részese volt a manipulációknak.

A Magyar Televízióban hétvégén Surján László miniszter a riporter kérdésére bátran állította, hogy a Számvevőszék (ÁSZ) jelentése szerint csak 1990 előtt történtek visszaélések a HM-ben. A riporter behúzza fülét-farkát. Nem tud válaszolni, nem olvasta azt a jelentést, amire rákérdezett.

Az ÁSZ-vizsgálat publikálása után interjú a Magyar Hírlapban. Állítólag az ÁSZ-vizsgálatról. A beszélgetés olyannyira másról szól, hogy ahhoz az újságírónak már ismernie kellett a jelentést. Az olvasó azonban nem ismeri: elindult a kormánymentesítő gőzhenger. A sajtó dicsőségére.

S most már maradjunk az elmúlt hetek cikkeinél. 35 milliárd lesz a költségvetés hiánya. Kedden Kupa Mihály egy interpelláció nyomán bejelentette, hogy a február végi hiány 36,8 milliárd forint, s ez nem aggasztó. Valóban nem az, ha rendjén valónak tartjuk, hogy két hónap alatt sikerült túlteljesíteni az IMF-menetrendben a negyedév végére tervezett 35 milliárdos hiányt. A bevételek közül a nyereségadó 7, a fogyasztási adó 3, az szja 5, a pénzintézeti nyereségadó 10 százalékkal marad el a tervezettől.

Az interpelláló képviselő szerint a munkanélküliség növekedésével a Szolidaritási Alap tervezett hiánya 6,7 milliárd helyett 20 fölé nőhet. (Hétfőn egy rádióműsor másik következményről számol be. A munkanélküliség előli menekülésképp ugrásszerűen megnőtt a szülések és terhességek száma, már olyannyira, hogy az újabb nemzedéki ciklust jelenthet. Sokan vélik úgy, hogy gyerekkel lehet kibekkelni a most következő időszakot.)

A parlamenti vitában az is elhangzott, hogy az egy évvel korábbihoz képest a benzinfogyasztás 9, a gáz- és tüzelőolaj-fogyasztás 20 százalékkal csökkent. A legjobbkor mondták el ezt: a parlament előtt az útalapról szóló törvény, amely egyik biztosítéka lenne állítólag a közlekedési beruházásoknak. Például a lágymányosi hídnak.

A híd a prognózisoknak is remek példája. A beruházás 1991-es árakon – a fővárosi előterjesztés szerint – 9 milliárd forintba kerül majd. Erről szólt a nyilvános döntés. A kormány-előterjesztésben ugyanakkor szerényen meghúzódik egy részlet: „A fővárosi önkormányzati forrásból várhatóan 1995 végéig számos közútfejlesztés is történik, amely teljesebbé teszi a dél-budapesti térség közúthálózatát… melyeknek várható összköltsége 1991. évi árakon, áfával mintegy 8 milliárd forint.” A teljesebbé tétel azt jelenti (némi túlzással), hogy működőképessé teszik a hidat.

Biztató jövő: az útalap nem jut a tervezett pénzhez, a fővárosi közlekedési beruházásokat pedig leköti a kapcsolódó hálózat önerőből való kiépítése.

A pénzügyminiszter egy másik, februári prognózisa az inflációról szól, egy másik interpellációra adott, írásos válaszban. Itt közölték az 1991–92-es központi árintézkedések hatásait s egy részletes, havonkénti prognózist az idei fogyasztói áremelkedésekre. S mellette a tavaly október–november fordulóján született előrejelzést. Mazochisták most már nem csupán a pénztárcájukon ellenőrizhetik majd a kormányjóslatok megbízhatóságát.

• gazdaság