Skip to main content

Átnevelhetetlenek

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

Főbelövendők klubja?


Egészen az elmúlt őszig évente mintegy 40–50 vietnami diák végzett magyar felsőoktatási intézményekben – szigorúan ellenőrzött körülmények közt: útlevelüket pl. mindvégig a vietnami követség páncélszekrényében őrizték. A rendszerváltás pillanatában azonban azonnal leállították a „diákexportot”, arra hivatkozva, hogy a magyar fél nem biztosítja az anyagi feltételeket. A mérnök- és orvostanhallgatóknak ugyan még engedélyezték tanulmányaik befejezését, a Zalka Máté Katonai Főiskolán tanuló 20 vietnami diákot azonban azonnali hatállyal hazarendelték. Egy fiú közülük megtagadta a hazatérést.


A kaliforniai Berkeley Egyetem két kutatója, Jacqueline Desbarats és Karl Jackson szerint Vietnamban legalább hatvanötezer embert gyilkoltak meg a kommunista hatóságok a háború bejezése után. Mintegy félmillióan lehettek a hírhedt átnevelő táborok vendégei; a kalifornai Auróra Alapítvány adatai szerint tavelyelőtt legalább még hatvankilenc átnevelő tábor működött, melyekben mintegy tízezer foglyot tartottak. E koncentrációs táborokban „változatos” munka folyik: aknakeresés, erdőirtás, gát- és csatornaépítés, kőbányászat. Orvosi kezelés, kórház nincs.

A táborokban napirenden van a kínzás és kivégzés. Minden rabnak meg kell tanulnia és fel kell mondania a „Ky Luat Trai Giam”-ot, vagyis a „Tábori rendeleteket és szabályzatokat”. A szabályzat tiltja például a rabok beszélgetését, imádkozását. A rendeletmegszegőt egy bádog minikonténerbe teszik (a tetején kis lyuk van a fulladásos halál elkerülésére), ahol a foglyot három-hat hónapig tartják. Az amerikai hadsereg által hátrahagyott szabványkonténer komfortos kényelemre adna lehetőséget, ezért több rabot helyeznek el egyszerre. Éjjelre a büntetésen lévőket a konténer fenekével párhuzamosan, az oldalsó falon végigfutó rácshoz bilincselik. Általában hat-hat rab fekszik farönkként egymás mellett, mozdulatlanságra ítélve. Nyáron a konténerek annyira felforrósodnak, hogy sok rab meghal.

Nguyen Chi Thient, a híres vietnami költőt, aki már tíz évet töltött koncentrációs táborban, 1989. április 2-án tartóztatták le ismét, amiért egyik tábori költeményét eljuttatta Nyugatra. A vers kissé hosszú címe azt fejezi ki, hogy míg az emberszabású majom kétmillió év alatt vált emberré, addig Vietnamban a fordított folyamat sokkal gyorsabban ment végbe. Nguyen Chi Thienről letartóztatása óta egyetlen emberjogi szervezet sem tud.

A táborokban alkalmazott kínzásfajták szintén változatosak. Előszeretettel használják azt a módját, hogy a rabok kéz- vagy lábkörme alá bambuszéket vernek, és az éket ventilátorkerék lapátjával üttetik. A sötétzárkába dobottakat sokszor olyan szorosan kötözik meg, hogy a lekötött végtag elüszkösödik. A nyílt sebekben férgek hemzsegnek, amelyeket azonban a megkötözött rabok nem tudnak eltávolítani. Sokan örökre elveszítették járóképességüket. Az átnevelhetetlenség jele rendkívüli dühöt vált ki a tábor személyzetéből.

1988-ban szabadult az utolsó politikai fogoly, mondta Vietnam belügyminisztere. Az Amnesty International 1990-es évkönyve másként tudja.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon