SZ. B. Z. [Sz. Bíró Zoltán]

Nyomtatóbarát változat

Mi változott Oroszországban tavaly december óta?

Az ún. mérsékelt ellenzék, vagyis az ellenzéknek az a része, amelyik részt vehetett a választásokon, úgymint a Zjuganov-féle, csaknem szociáldemokrata rózsaszínű kommunista párt, a nemzetire színezett Zsirinovszkij-féle liberálisok és a Lapsin vezette Agrárpárt gyakorlatilag összeolvadt a hatalommal. Ma már nincs semmiféle érdemi véleménykülönbség köztük és a hatalom közt, ők is aláírták az elnök kezdeményezte, megbékélést hirdető megállapodást. Zjuganov manapság ugyanúgy nyilatkozik, mint Gajdar. Az egykori, ’93 előtti ellenzék egy része a hatommal összeolvadva annak részévé vált, miközben a politika eltűnt a Dumából, a Duma mindössze adminisztratív ügyekkel piszmog… Az egy éve még egységes ellenzékből levált a mérsékelt szárny. Megmaradtunk viszont mi, a forradalmi ellenzék, vagyis egyrészt az olyan rikítóan vörös baloldali pártok, mint az Anpilov és a Nyina Andrejevna vezette kommunista csoportok, másrészt azok a jobboldali fekete nacionalista pártok, ahová magam is tartozom. Ehhez a körhöz tartozik többek között a Barkasov-féle párt és még számos, ma még kevesek által ismert mozgalom és csoport. A jobboldal nemzeti forradalmat szeretne, a balszárny szociálisat, az én pártom, a Nemzeti Bolsevik Párt mindkettőt. Idén júniusban kezdeményezésünkre tartottuk meg a forradalmi ellenzék pártjainak kongresszusát. Ezen részt vett a Barkasov-féle Orosz Nemzeti Egység, az Ukrajnában működő, viszonylag jelentős taglétszámú orosz nacionalista mozgalom, a Szláv Egység Pártja, a nemzeti rockmozgalom Igor Letovval az élen, és más csoportok. Ez a találkozó volt az első lépés a forradalmi ellenzék egyesülésének útján. Nos, így fest a jelenlegi oroszországi politikai helyzet. Egyébként a forradalmi ellenzék Zjuganovot éppúgy utálja, mint Gajdart.

Könyvet írt Zsirinovszkij ellen. Vele sem ért egyet?

A könyvet a kiadó felkérésére írtam, igaz, a címe (Limonov Zsirinovszkij ellen) már az én ötletem volt. Szerintem a könyvbeli elemzés egész jó, alapos, én mint a kötet szerzője elégedett vagyok vele. Bebizonyítom, hogy Zsirinovszkij nacionalizmusa hamis. Felfoghatatlan, hogy a BBC miért nevezi Zsirinovszkijt rendszeresen ultranacionalistának, holott ő épp ellenkezőleg, mindent megtesz azért, hogy elhárítsa magától e jelzőt. Zsirinovszkij a nemzetek felszámolását akarja. Valódi liberális demokrata, de a tőlünk ellopott nacionalista jelszavakat hangoztatva próbál hatalomra jutni. A mi fellépésünk előtt a patrióta csoportoktól lopott.

Ön szerint mi az oka a patrióta csoportok háttérbe szorulásának?

Egész egyszerűen korszerűtlenek. 1613-beli vagy legjobb esetben század eleji oroszokat látnak maguk előtt, s ezeket próbálják politikailag megszólítani. Ez egyébként Szolzsenyicin hibája is. E csoportok legnagyobb baja archaikus gondolkodásmódjuk. Szemükben az orosz honpolgár régimódi, konzervatív és pravoszláv atyafi. Mi viszont azért hirdetünk nemzeti forradalmat, mert azt szeretnénk, ha Oroszország végre orosz állammá válna. Ma Oroszország amputált törzs, ami visszamaradt az egykori Szovjetunió után. A hajdani köztársaságokat mint kezeket és lábakat lemetszették róla, ám a törzs tovább él az egykori teljes test törvényei szerint. Mi ezt nem akarjuk.

Ha Önök hatalomra jutnak, kell-e tartani és kinek a repressziótól?

Ki fogja magának megmondani, hogy hatalomra jutása után lámpavasra akasztat mindenkit? Senki. Ám az erős hatalom szükségességéről mindenfelől hallani. Erős hatalmat akar az átlagember, aki fél kimenni az utcára, a nyugdíjasok, akik nem tudnak miből élni. Szóval mindenki szigorú törvényeket és rendet akar.

Miért csak az „erős kéz” politikája hozhat megoldást Oroszországban?

Egész egyszerűen a normális eljárások semmire sem jók, semmiféle reform nem segít már. Oroszország beteg óriás, aki halálos ágyán fekszik. Csak rendkívüli intézkedések menthetik meg. Nálunk a lakosság egy részét meg kell büntetni, le kell csukni. Tele vagyunk tolvajokkal, a korrupció elképesztő méretű. A bűnözők egy részét, azokat, akik politikai gyilkosságokat követtek el, ki kell végezni. Oroszországban, politikai színezettől függetlenül, minden ésszerűen működő hatalomnak repressziót kell alkalmaznia, ha valamit el akar érni. Nem ragaszkodnék az erőszakhoz, ha lehetne nélküle is megoldást elérni. Valószínűleg lehetett volna ’87-ben, esetleg még ’88-ban. Akkoriban talán még békés úton, enyhébb eszközökkel is eredményt lehetett volna elérni, ma már ez teljességgel kizárt.

Önök választások révén kívánnak hatalomra jutni? Reális perspektíva-e ez?

A közelmúltban tettem közzé felhívást egy nemzetikommunista blokk megalakítására. Ha ez létrejön mint választási szövetség, közvélemény-kutatási adatokra alapozott számításaim szerint a szavazatok legalább 22%-át tudná megszerezni. Ez vonatkozik mind a Duma-választásokra, mind egy jövendő elnökválasztásra. Én egyébként ellenzem az elnöki intézményt Oroszországban, de ez más kérdés.

Nem nyugtalanítja Önt szövetségesük, a Barkasov-féle csoport szimbólumválasztása? Különösen a Szovjetunió II. világháború alatti helyzetével összefüggésben?

Először is én nem vagyok a Barkasov-párt tagja, én a Nemzeti Bolsevik Párt elnöke vagyok. Az ő dolguk, milyen szimbólumokat választanak. Ami pedig a II. világháborút illeti, nos azt az oroszok nem a nemzetiszocializmus, hanem az imperialista hódítók ellen vívták. A nemzetiszocializmus ideológiájával mint olyannal az oroszok nem harcoltak. Egyébként is aligha lett volna módjuk egy ilyen véres háború közepette ideológiai kérdéseket fontolgatni. Azóta új generációk nőttek fel. A fiatalok egy részének tetszenek ezek a szimbólumok. Ma Oroszország megalázott, gyenge, nem tudja akaratát érvényesíteni. A fiatalok az erő szimbólumait keresik. És ezek közt az erőt sugárzó szimbólumok közt ott találjuk a fekete öltözetet, a horogkeresztet és a vörös zászlót. De nem kell azt feltételezni, hogy ezekkel együtt a kegyetlenséget vagy a hitlerizmust is átveszik. Barkasov tudja, mit csinál. Egyébként jelvényük engem inkább piros kulcsok kötegére, mintsem horogkeresztre emlékeztet. Az én pártom megőrizte a vörös zászlót, a sarlót és kalapácsot, csak éppen feketére színezve és egy fehér körbe illesztve. Mi szándékosan ragaszkodtunk a hagyományos szimbólumokhoz.

Ha Önök hatalomra jutnának, mire számíthatna a külvilág?

Közvetlen szomszédaink kénytelenek lennének bizonyos területeket átengedni. Magyarországot ez persze nem fenyegeti, nincs vele szemben semmi követelésünk. Persze csak akkor, ha nem folytat ellenünk háborút, miként tette a 40-es években. Kiválóak lehetnek kapcsolataink, bár beárnyékolhatják olyan dolgok, mint a horvátországi magyar fegyvereladás. Ukrajnával szemben viszont jelentős területi követeléseink vannak. Ez vonatkozik a balti államokra is. Nem Tallinn kell, hiszen ott többségükben észtek laknak. Visszaköveteljük viszont az oroszok lakta területeket, Narvát és Kohtla-Jarvét. Ugyanez vonatkozik a Krímre. Ott a tényleges úr az ukrán titkosszolgálat. Nemrég jártam ott, mindvégig megfigyelés alatt tartottak. Mert 23 nagygyűlésen fölszólaltam, és mondtam, amit mondtam. Nem agitáltam a rezsim megdöntése mellett, csak azt mondtam, hogy Szevasztopol orosz város. Végül is a város 94%-a arra szavazott, hogy Szevasztopol orosz fennhatóság alá kerüljön. A Krímet és a Don-medencét kénytelenek lesznek visszaadni. A többi területet megtarthatják. Ivano-Frankovszkkal és Lvovval azt csinálnak, amit akarnak. E területek sorsát majd rendezik Lengyelországgal. Nekünk azonban a bal parti Ukrajna visszajár.

Milyennek látja Oroszország jövőjét?

A politikai színpadról eltűnnek a Gajdar-féle liberálisok, de ez a sors vár a rózsaszín kommunistákra is: decemberi viszonylagos választási sikerük ellenére sem kerülhetik ezt el. A politikai küzdelem kizárólag különböző nacionalista áramlatok közt fog folyni. E szélesen értelmezett nacionalista táborba tartoznak a nemzeti mázzal leöntött liberálisok, mint például Sumejko és Zsirinovszkij urak, a pétervári metropolita irányította konzervatív, pravoszláv nacionalisták és végül mi, nemzeti bolsevikok és nemzeti szocialisták. A nemzeti szocializmus megnevezést senki ne értse félre, ne kapcsoljon hozzá történelmi asszociációkat, csak az elmondottak kontextusában értelmezze.

A felsoroltak közül a harmadik áramlatot egyfelől annak jobboldali, nemzeti szocialista variánsaként a Barkasov-féle párt jeleníti meg, míg baloldali változataként az én Nemzeti Bolsevik Pártom. E három irányzaton túl ide lehet még sorolni a moszkvai polgármestert, Luzskovot, de maga Jelcin elnök is mind gyakrabban lép föl liberális nacionalistaként.

A következő húsz év az orosz politikában a nacionalizmusról, kizárólag a nacionalizmusról, annak különféle ágairól és értelmezéseiről fog szólni.

(Sz. Bíró Zoltán interjúiból a Magyar Televízió Ezredvég című műsora sugárzott részletet.)

• Külföld