Skip to main content

…vagy a halál!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Oroszország


„Van-e fasiszta veszély Oroszországban?” – „Igen, van!” – felelte a fönti kérdésre szokatlanul egyhangúan az orosz Állami Duma: 300-an voksoltak igennel s mindössze négyen nemmel, amikor március végén „az új orosz rend” ideológiai minősítéséről kellett dönteniük. A baj ezzel a háromszáz igennel csak az, hogy szinte mindegyik honatya a másikat gondolta fasisztának: a definíció előzetes rögzítésére nem volt érkezésük.

Úgy látszik, a moszkvai rendőrség is úgy vélte, hogy van „fasiszta veszély” Oroszországban: április 3-án ugyanis példátlan rendőri erőkkel készült arra a gyászmenetre, melyet a „patrióta erők” az októberi véres események féléves évfordulója alkalmából hirdettek meg. Jutott a rendőrautókból még a tudósító ideiglenes moszkvai szállásának udvarára is, aminek leginkább a földszinti öregasszonyok örültek: „legalább elzavarják a sok mocskos idegent.” A szomszédos klubot, az egykori Krasznij ugolokot mostanában üzbég „reketyirek” (pénzbehajtók) bérlik, bőszen túráztatva autóikat az ablakok alatt.

A rend fenntartására azonban nemcsak a moszkvai rendőrség készült, hanem az Orosz Nemzeti Egység (ONE) is: kb. kétszáz fős különítményük már jóval az ünnepség előtt ott menetgyakorlatozott „szvasztyikás” karszalaggal, terepszínű egyenruhában a Fehér Ház előtt. „Ugyanezt a ruhát viseltük akkor, október 4-re virradóra is” – mesélnék lelkesen a Beszélő tudósítójának, ha parancsnokuk, ugyanolyan zsíros zubbonyban, nadrágban, le nem intené őket: „Nem meg lett mondva, hogy nem szóba állni idegenekkel?” Szóba elegyedik viszont az elegáns felöltőt, élére vasalt nadrágot viselő 40 év körüli, nyírott bajszú férfi – a katonákkal látszólag csak a fekete ing közös –, aki csak a keresztnevét árulja el (Vlagyiszlav), s kéri, a magnót se kapcsoljam be. Alekszandr Barkasov, az ONE-vezér tanácsadójának mondja magát.

Csak azt ne kérdezze meg, mit csinálunk a zsidókkal, ha hatalomra kerülünk. A zsidók az orosz lakosságnak csak alig 0,95 részét teszik ki – nem épp az-e a rasszizmus, ha ezért a töredékért fáj a fejük maguknak ott, Nyugaton, nem pedig a többi 99,05 százalékért ?

Megmondaná, hány tagja van az Orosz Nemzeti Egységnek?

Nem. Csak annyit mondhatok, nemrég állapodtunk meg Alekszejevvel, a Szabad Szakszervezetek Konföderációjának vezérével, hogy a szervezet egész kétmilliós tagságával csatlakozik hozzánk, és együtt alakítunk ki egy erős nemzeti-szociális mozgalmat. Az Orosz Nemzeti Egység a bányavidékeken már eddig is nagy tekintéllyel rendelkezett. Meg akarjuk akadályozni, hogy Jelcinék lefizessék a munkásokat, különösen az olyan nyersanyag-kitermelő ágazatokban, amelyekben a Nyugatnak is érdekeltségei vannak. Mi nem lépünk be sehova, de jöhet hozzánk bárki, aki elfogadja az „orosz rend” programját.

De röpiratuk szerint ezt a rendet csak oroszoknak szánják.

Oroszország az oroszok egységes nemzetállama. A 15 százalék oroszországi nem orosznak jogában áll elfogadni vagy elutasítani ezt a rendet, de politikailag nem lehet önálló. Ne higgye el ezeknek az Agydarálóknak (a Mozgomolec szóval a Moszkovszkij Komszomolec c. lapra utal), hogy az ONE terrorista szervezet. Ezeknek csak az számít, ami deréktól lefele van. Ott voltam én is a Fehér Házat védeni, nem nekünk voltak orvlövészeink, hanem nekik. Ők kíséreltek meg fegyveres merényletet Barkasov ellen december 20-án. Máig nem tudjuk, ki volt a tettes.

Katonai kiképzést továbbra is tartanak?

Nézze, Oroszországban most mindenki készül valamire. Barkasov, az Orosz Nemzeti Egység vezére, aki Ruckojékkal együtt kapott amnesztiát, mióta elhagyta a Matrosszkaja Tyisina börtönt, egyre inkább afféle „okkult mágikus operációként” igyekszik meghatározni az ONE célját, s a „szellemi ellenállás” lapjában, a hírhedten szélsőséges Zavtrában Prohanovval folytatott beszélgetése során már egyenesen a „pozitív fasizmus” jeles példájaként emlegeti egyre terebélyesedő mozgalmát. Barkasov „misztikus kardja” azonban ezen a vasárnap délelőttön, nagyon is konkrét gumibotok formájában jelent meg: katonái fegyelmezett menetoszlopban vonultak a hevenyészett fakereszthez, amelyet ott helyeztek el, ahol a Fehér Ház védőit annak idején elvezették. Itt kezdődött az a „titkos gyászünnepség”, amelynek során Ruckoj exalelnök és Zorkin volt alkotmánybírósági elnök legszűkebb köre koszorúzta meg az elhunytak jelképes sírját – néhány válogatott külföldi tévétársaság és laptudósító jelenlétében.




Ruckoj, aki szabadulása óta kizárólag írásban benyújtott kérdésekre felel, rövid szóbeli nyilatkozatban kommentálta a Beszélőnek az októberi eseményeket:

„Tragédia volt. Könyörögtem Istenhez, hogy ne küldjék ránk a tankokat. Egész Oroszország látta, mi történik, látta ezt a vandalizmust, és hagyta, hogy bekövetkezzen. Most ugyanolyan mélyponton vagyunk. Az emberek három-négy hónapja nem kapnak fizetést, követelik, hogy adják ki végre a pénzüket. Akkor kellett volna gondolkodniuk! Hat hónappal ezelőtt lelőtték az embereinket ugyanazért, amit most milliók követelnek! Kétségbeesésbe kergették az országot. Kirabolták, kifosztották, megalázták Oroszországot. Nézze meg: már réges-rég gyarmatbirodalommá váltunk. A dollár lett a nemzeti valutánk. Erkölcstelenség, bűnözés mindenütt. Hol van még egy civilizált ország, ahol megengedhető, hogy öt-hat hónapon keresztül ne fizessék ki a munkabért? Lehet-e egy civilizált országban lőni a parlamentet? Hogy lehet, hogy orvlövészek lövik a tetőről a gyerekeket? Egyetlen orvlövészt sem láttam a Lefortovo börtönben. Kik küldték oda őket? A rezsim! Nem az Orosz Nemzeti Egység a fasiszta, hanem azok, akik orvul lődöztek.”

Most mit fog csinálni?

Ez az én kérdésem is.




A déli gyászmenet után a Fehér Ház körüli emlékünnepség a hirtelen jött meleg napsütésben afféle „patrióta zsibvásárrá” alakult: az Orosz Nemzeti Egység kisebb teherautónyi röplapot osztott szét, a Feketeszázas akciócsoport az Első Kozákszázad tagjaival cserélt eszmét, a vörös zászlókat lengetők a fekete-sárga zászlósokkal acsarkodtak, a kíváncsi tömeg pedig, látványosságra kiéhezve, térdig latyakban a Fehér Ház kerítését borító graffitiket böngészte: Jelcin, fulladj meg a heringedtől! Jelcin, véreskezű fasiszta gyilkos! II. Alekszij pátriárka cionista. A zsidóság nem nemzet, hanem bűnszövetkezet. Voltak csasztuskák is: Rohamrendőrök, hej, kemény legények, Nagy hazájukért, kicsi pénzért mire képesek. Egymás lábát taposva szemlélték a Foglalkozása: zsidó c. amatőr képregényt, megkönnyezték a lányok saját kezűleg másolt gyászverseit, kivárták a sort, míg odakerülnek a Hitler üzenete Jelcinnek a pokolból c. poémához, melynek kezdő sorai: Sieg heil, Borisz, én írok neked a pokolból… A fő attrakció azonban a decionizálást követelő egykori pamjatyos férfi volt, trikóján a felirattal: Ha dohányzol, sört, bort iszol, Tel-Aviv kezére játszol. Kifelé a zsidó-náci megszállókkal!




Újra teljes választékban lehetett kapni az októberben betiltott „patrióta” lapokat. Ingyen osztogatták a feketeszázasok lapját, a Csornaja Szotnyát, Barkasovék lapját, a Russzkij Porjadokot, alkalmi áron kínálták a hírhedt Gyeny utódlapját, amelyet Jelcinék október 5-én indexre tettek, hogy november 5-én, Zavtra címen újra engedélyezzék… Ott volt a ládákból ácsolt standokon az Orosz Nemzetgyűlés orgánuma, a Russzkij Szobor, melynek jelszava: „Oroszok vagyunk – Isten velünk van”; a Russzkaja Partyija lapja, a Russzkaja Gazeta („Célunk: kíméletlen harc a zsidó-cionista iga ellen. Visszaadni a népnek, amit a cionisták elraboltak”). A jól szabott sztálinista laphoz, az Össz-szövetségi Szovjet Munkáspárt orgánumához, a Borbához képest igazán szelídnek tűnt a sarló-kalapácsos Miszl, az Oroszországi Kommunista Párt lapja. A legkapósabb a betiltott K toporu (Baltára fel!) helyett indított Ataka (Támadás) c. lap volt, a Jobboldali Radikális Párt orgánuma a maga szélsőségesen rasszista, antiszemita, sztálinista, zagyva misztikájával: „a tradicionális birodalmi tudat jellemzői: titkos erotizmus, amely nem olyan, mint az örökké kielégítetlen, szuicid hajlamú, libidovampirikus, burzsoá erotika, hanem erőt, energiát ad, felszabadít a patologikus komplexusoktól”. A fő követelés pedig továbbra is: „használati díjat kötelesek fizetni mindazok, akik az orosz nyelvet idegen nyelvként használják”…




Ruckoj és árnyékkormánya délután külön misét celebráltatott az „testvérharcban” elhunytak emlékére a közeli templomban (ugyancsak nemzetközi tudósítói gárda jelenlétében): az ex-alelnök már-már vértanúi „fénykörében” március elején létrehozott új parlamenten kívüli mozgalom, az Egyetértés Oroszország Érdekében vezető személyiségei közül jóformán csak Zjuganov, a kommunista vezér hiányzott. Mint kiderült, Ruckoj nemcsak szellemi és politikai tekintélyének helyreállításával törődik, üzleti ügyeit sem hanyagolja el: most van bejegyzés alatt a vezetése alatt álló nemzetközi banki, pénzügyi, kereskedelmi szolgáltató tevékenységet folytató szervezet, amelynek neve: Konverzió a Béke Érdekében.

A lelki megtisztulás után a társaság egy pincemúzeumba indult, ahol Orosz tűzvész címmel illegalitásba szorult művésztársaság mutatta be Ruckojnak a félévfordulóra szánt kiállítását. Az egyik teremben döbbenetes fotók az ostromról, a másikban az újrealista művészet termékei: gúnyrajzok Ruckoj egyes politikai ellenfeleiről, egyebek közt Gajdarról. Ruckoj, a műpártoló, menten megrendelést adott, hogy rajzolják le ebben a stílben az összes politikust, elvégre ideje likvidálni az őrült avantgárdot. Nem tudni, mit szól majd ehhez általános ideológiai tanácsadója, Nyikita Mihalkov (igen, a kiváló filmrendező), ő most nincs itt: új filmjének vágási munkálataival van elfoglalva. Szegyelnyikov, a két méter magas „végrehajtási tanácsadó” viszont, már a művészeknek járó „pénzkiutalásról” intézkedik. Kiderül, hogy Ruckoj maga is „szakmabeli”: monumentális művészeti tárgyak restaurálása szakot végzett egy művészeti szakiskolában. Most újra monumentális emlékmű tervét forgatja fejében: szimbolikus mementót akar emeltetni a tragikus október tiszteletére. „Az alapgondolat a következő: csinálunk egy hatalmas öntöttvas keresztet, melyet azonban egyetlen éjszaka alatt kellene felállítani, nehogy ezek a Luzskov-félék (Moszkva főpolgármestere) megakadályozzák. Ásnánk egy jó nagy gödröt, telehordanánk betonnal. A kereszt mellé beleültetnénk derékig Gleb Jakunyint, patát, farkot neki, hogy mindenki lássa, milyenek ezek a demokraták…”








































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon