Lángh Júlia

Nyomtatóbarát változat

A lerobbant háztartásban élő, ózonlyukas, tüdőbeteg és részeges űrhajó több mint öt és fél milliárd tagú családjának évi költségvetéséből mindössze 25 milliárd dollár kellene (de nincs), hogy a világ minden gyereke megfelelő élelemhez és ivóvízhez jusson, megkapja az egészségügyi alapellátást és az elemi oktatást. Ez az összeg kevesebb, mint amennyit az európaiak évente borra, az amerikaiak sörre, vagy a japánok vállalati ünnepségekre költenek.

Bolygószerte évente 13 millió gyerek hal bele az éhezésbe és olyan betegségekbe, amelyek ma már könnyedén megelőzhetők lennének. Ez hetenként egynegyed millió, naponta 35 és fél ezer gyermekhalál. Ezek a megbízhatónak tudott nemzetközi adatok azt jelentik, hogy valamivel sűrűbben, mint két és fél másodpercenként egy gyerek a Földön kizárólag hanyagságunk miatt pusztul el, mielőtt egyáltalán észrevehetné, hová és mivégre született.

Elvben minden kormány feladata, hogy a gyerekek számára „kiemelt gondozást és támogatást nyújtson”, „biztosítva személyiségük harmonikus fejlődését a boldogság, a szeretet és a megértés légkörében” (A Gyerekek Jogairól szóló Nemzetközi Egyezmény, 1989), mégis, kormányhadseregek, szabadcsapatok és gerillák támadásaitól hullanak balkáni, kurd, perui, szudáni stb. stb. stb. kiskorúak a pillanatnyilag mintegy húsz háborúban szerte a Földön. Hivatásos és önjelölt katonák vetik tortúra alá a gyerekeket, vagy azért, hogy ezzel szüleiket kényszerítsék valamire, vagy csupán mert egy másik etnikumhoz tartoznak. De az is előfordul, hogy csak azért, mert zavarnak. Például játszani mernek egy ostrom alatt lévő városban. Ha pedig a front továbbment, vagy a háború akár véget is ért, az aknák még mindig maradnak. Kies réteken, termékeny szántóföldeken vagy várost övező grundokon világszerte mintegy 85 millió darab akna rejtőzik hanyagul a földben, melyek legfőbb áldozatai a gyerekek, kik is lennének mások.

A módszeres gyermekgyilkosságokhoz persze nem kell föltétlenül háború. Brazíliában, Kolumbiában, Guatemalában halálbrigádok – részben volt rendőrökből álló, féllegális fegyveres egységek – működnek az utcagyerekek kiirtására. Mivel szociálisan nemkívánatos elemekről, árva vagy elhagyott, életüket utcai árusításból és lopásból tengető kiskorúakról van szó, a nemzetközi humanitárius szervezeteken, a helyi liberális sajtón és néhány jólelkű papon kívül senkit sem nagyon érdekel, hány gyereket vesznek célba naponta a halálbrigádok embervadászai.

A hajléktalan gyerek nem csupán dél-amerikai sajátosság: az egész bolygón van mintegy százmillió. Tessék csak belegondolni: minden 55. földlakó hajléktalan gyerek. És kevéssé közismert az Egészségügyi Világszervezetnek az az adata, hogy a hajléktalan gyerekek közül 20 millió a fejlett országokban él.

Mert a jövő letéteményesei, életünk reménységei, a politikai reklámfotókon megcsókolandó kisdedek körül a fejlettnek mondott országokban sem fonták kolbászból a kerítést. A recesszió következtében például megnövekedett a gyermekmunkások száma. Csak az Európai Unió jelenleg még 12 tagállamában kétmillióra becsülik azoknak a 15 évesnél fiatalabbaknak a számát, akiket – családi körön kívül – rendszeresen dolgoztatnak a mezőgazdaságban, építkezéseken vagy műhelyekben, garázsokban. Pedig ez tilos, legalábbis a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet még 1973-ban megszavazott megállapodása szerint.

Igaz, a szervezet 163 tagállama közül ezt azóta is csak 44 ország ratifikálta. Számos – kiváltképpen ázsiai – ország, szereti hangsúlyozni, hogy az Európa-centrikus fehér bőrűek saját értékeiket akarják ráerőltetni a másfajta kultúrával és tradícióval rendelkező országokra. Mert van, ahol a gyermekmunka, beleértve a prostitúciót is, hagyomány. Csak Thaiföld területén kétszázezerre becsülik a kiskorú prostituáltak számát. Nem mind hazaiak, vannak közöttük Burmából, Laoszból, Dél-Kínából érkezettek is. A 11-12 éves életkor nem ritka, mint ahogy az sem, hogy maguk a szülők adják el őket a „munkaközvetítőnek”, aki olcsó pénzért vesz fiút, lányt egyaránt. Csak hamvas legyen. Higgye azt a kuncsaft, hogy ebben a zsenge kis húsban, friss vérben még nem lappanghat az AIDS. Pedig az csak néhány hónap vagy év kérdése, és nem a vén kéjenc, hanem a gyerek hal bele elsőnek.

Ez ugyanúgy erőszakos halál, a társadalom által elkövetett gyilkosság, mint mindaz, amit a környezetszennyezés okoz. Az ex-Szovjetunió területének 17%-a hivatalosan környezeti válságövezetnek nyilváníttatott: ezeken a vidékeken a gyerekek egynegyede genetikai elváltozásokkal születik. Oroszországban az iskoláskorúak háromötöde krónikus betegségben szenved. De nem kell ilyen messzire menni. Az sem biztos, hogy például a budapesti Margit körúton szabad lenne gyereket lakni hagyni. Vitaminhiányos, ólommérgezéstől enyhén gyagya lesz felnőttkorára szemünk fénye, a gyerek?

Esélyes. Akkor viszont mire eljut abba az életkorba (persze, csak ha megéri), hogy átvegye a földi irányítást kiöregedett elődeitől, ugyanúgy azt fogja hinni magáról, hogy hatalma örökké tartó, mint a mostani felnőttek, és ugyanúgy borra-sörre-önünneplésre költ inkább, mint éhező utcakölykökre, akiknek a látványa köztudottan idegesítő. Jobb, ha nincsenek is, csak zavarják a Család Évének szentségét.

• Gazdaság és társadalom