Skip to main content

December 24.

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Minden december 24-én, mindig délután négy órakor találkozik Otto és Peter a Rössli vendéglőben. Húsz éve tart ez, mintha csak véletlen lenne, de tavaly Peter kijelentette, hogy sajnos nem tud jönni, mert ezúttal kivételesen az ő gondjaira bízták a kötözött sonkát, és hogy ennek a kötözött sonkának csaknem két óra lenne a főzési ideje, és hogy hétkor ülne asztalhoz a család. Mire azt mondta Otto: „De hát az már tradíció, hogy minden december 24-én négy órakor találkozunk.” Azóta a véletlen tradíció.

December 24-én négy órakor Franz Brunner előveszi a vadászpuskáját a szekrényből. Immár harminc éve, hogy december 24-én előveszi a vadászpuskáját a szekrényből. Voltaképpen nem azért, hogy megtisztítsa, de sokkal inkább, hogy végigcirógassa. A cső eltávolítása és átvizsgálása lényegtelen, pusztán a szokás hatalma. Sokkal fontosabb az apró ezüstveretek kifényesítése a puska tusán. December 24-én Franz Brunner végigcirógatja a vadászpuskája ezüstveretét. Franz más esetben nem éppen gyengéd ember.

December 24-én Otto és Peter egy fél liter vöröset rendelnek a Rössliben. Gyakran találkoznak a Rössliben, hetente háromszor. Ám december 24-én ez valami más, ez tradíció.

December 24-én négy órakor Walter Binswanger előveszi a cipősdobozát a szekrényből, mint minden alkalommal december 24-én. Mielőtt kinyitja, végigcirógatja. Más esetben Walter Binswanger nem éppen gyengéd ember.

December 24-én négy óra tájban Fritz elrohan a bevásárlóközpontba. Korábban kijelentette, mint mindig ilyen alkalommal, hogy neki nem kell karácsonyfa a házába. Négy órakor zárnak az üzletek. Most mégis odarohan. Évről évre azzal lepi meg a feleségét, hogy mégis magával hoz egy karácsonyfát. Fritz más esetben soha nem vásárol a bevásárlóközpontban, a bevásárlóközpontot szörnyűségesnek találja. Fritz kedveli a „kékfenyő” szót, ez olyan szépen cseng. Más esetben kevésbé kedveli.

Négy óra húszkor Otto és Peter megrendeli a második fél litert.

Négy óra húszkor Franz Brunner rágyújt egy cigarettára. Ez az első ebben a hónapban. Franz Brunner soha nem dohányzik decemberben, csak karácsonykor kezd rá megint. Barbara Brunner, a felesége, örül, hogy ismét dohányzik a férje. Már elviselhetetlen volt. A vadászpuska ragyog.

Mivel Otto és Peter jól ismerik egymást, ma nem tudják, miről is beszélhetnének. Az ember ma mégsem beszélhet akármiről.

Walter Binswanger leveszi a cipősdoboza fedelét. A dobozban minden bérlőnek van egy kártyája. Binswangernek csendes, rendes, megbízható bérlői vannak. Ma este csak örül az ingatlanának, és gyengéden kimondja a bérlők nevét: Graber, Leuenberger, Moser, Hürlimann. Binswangerné kedveli ilyenkor a férjét, ahogy a bérlők nevét megformálja az ajka.

Otto és Peter unatkoznak.

Minden december 24-én fél ötkor viszi Fritz a tartásdíjat a másik asszonynak. Egyébként mindig a hónap végén viszi, de nem így decemberben. Máskor egy kissé bosszantó, decemberben egy kissé szomorú. Szomorú, mivel Fritz csak kevéssé tud örülni. Nagyon szép ajándékokat visz.

Otto és Peter egy kissé ideges. Ma még más dolguk is van. De talán mégis rendelnek egy utolsó fél litert.

Mikor az első cigarettáját szívja, Franz Brunner tökéletesen tudatában van annak, hogy ezentúl megint sokat fog dohányozni, minden élvezet nélkül. Csodálatos ez a cigaretta december 24-én. Elnyomja, odamegy a szekrényhez, és előveszi az ordonáncpisztolyát. Az „ordonánc” csodálatos szó, gondolja Franz. Amiképp az „ordonánc” szó cseng, olyannak képzeli az életet Franz Brunner igazgató úr.

Otto és Peter.

Csak december 24-én ül le Binswanger ingujjban a cipősdoboza mögé. A bérlők dolgában nem sokra becsüli a számítógépet. Hogy mindent a saját kezével vezet rá a fehér kártyákra, ezt valahogy emberségesnek tartja. Walter elviselhetetlen volna, mondja a felesége, ha nem lennének bérlői.

A tartásdíjról semmit sem tud Fritz felesége. Ez így van rendjén, gondolja Fritz. De most valahogy mégis idegen neki a felesége. Fritz mindig egy kissé magányos karácsony estéjén.

Peternek most már tényleg haza kell mennie, és Ottonak is akad még dolga.

Minden december 24-én öt perccel háromnegyed öt előtt azt mondja Brunner: a „szakrastukkerét!” Brunner máskor is sokat és hangosan átkozódik, de ma – ahogy minden december 24-én – ezt csaknem gyengéden mondja. Azért káromkodik, mert ma – ahogy minden december 24-én – leesik a csavar az ordonáncpisztoly závárzatáról. Brunner bemászik a kanapé alá, a csavar évről évre egy és ugyanazon a helyen hever, egy karnyújtásnyira a kanapé jobb lába mögött.

A bérlők nem kedvelik Binswanger urat. Pedig Binswanger úr nagy súlyt helyez arra, hogy a bérlői kedveljék őt. Ezt tudják a bérlők is. Binswanger úr nagyon kimért lesz, ha az emberek megtagadják tőle a rokonszenvüket. De az unokák kedvelik Binswanger nagypapát. Binswangernek az unokák szeretete jelenti a karácsonyt.

Nincs békésebb dolog, mint egy vadászpuska, gondolja Brunner igazgató úr. Karácsonykor a vadászattal foglalatoskodik. Úgy mondja: az erdővel. Az ordonáncpisztoly, az a haza, mondja Brunner. Van egy Browningja is. Évről évre attól reszket Brunnerné, hogy férje a Browningot is tisztogatni és cirógatni fogja. Rettenetes gondolat ez Brunnernénak. De nem így Brunnernek.

Fél hatkor Peter óvatosan belecsúsztatja a vízbe a kötözött sonkát. Nyolcvan fokon két órán át kis lángon főzzük. Ez tradíció.

Az ötödik cigaretta után Brunner egy kissé már harapós kedvű.

(Fordította: Bán Zoltán András)














































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon