Boros Judit

Nyomtatóbarát változat

…azzal kezdte, hogy elszakadt. No, nem egészen, éppen csak a fedőlapjától vált meg a harmadik kézbevétel alkalmával, kiigazítván ekként a szerkesztő komolykodó szándékát, vagyis, hogy úgy nézzen ki, mint egy elit képzőművészeti album, melyet átlapozás után dísztárgyként tehetünk a polcra. Így, fedőlap nélkül egész külleme jobban megfelel a tartalomnak, olyan lett, mint egy túlfejlett mail art magazin, igaz, kissé szorosra kötve.

…és azzal folytatta, hogy nem lehetett letenni, mert lebilincselően friss, közvetlen és személyes az utolsó oldalig. A bemutatott több száz kiadványról lényegében azonos dolgokat lehetne mondani, de Perneczkynek minden lap, folyóirat, magazin vagy borítékolt assembling, bármifajta küldemény és találkozás élmény volt, és ezt sikerül megosztania velünk is.

Átélhetővé válik, hogy a network (háló) tartalma maga a kommunikáció, a második nyilvánosság, mely nem oppozíció, hanem alternatíva. Ez azonban nem zárja ki ab ovo a művészi kvalitást, hiszen gyönyörű kiadványok is születtek a világ legkülönbözőbb pontjain; így a KNUST füzetek (melyeknek alkotói soha nem kapcsolódtak be a networkbe), az Album Operazio, a pecsétkönyvek vagy Robert Crozier Intermedia című xeroxolt magazinja. A mindenki számára elérhető publikáció, mely az elit művészet publikációs hálózata mellett és attól függetlenül jött létre, a művészi szabadság szinonimája lett. Így nem csoda, hogy a legelemibb szabadságérzés árad a könyv lapjairól is, a barátság, a nyitottság levegője.

Ha egy szép, érett gyümölcshöz hasonlítom Perneczky könyvét, azt mondhatom, hogy zamatos-illatos húsa után következik a mag, a mindössze tizenkét oldalt kitevő Összefoglalás, mely A network mint második nyilvánosság alcímmel a kortárs művészet legégetőbb kérdéseit fogalmazza meg röviden, pontosan, tisztán. (Ezt a fejezetet jó lenne külön is megjelentetni valahol, hiszen a könyvet borsos ára nehezen hozzáférhetővé teszi.)

A tanulmány az első, a második és a harmadik nyilvánosság mibenlétét tárgyalja, vagyis azt az állapotot, amikor a hivatalos művészet, asszimilálva az avantgárdot, sőt a neoavantgárdot, oly mértékben válik elitté, hogy kirekesztő tendenciája már önnön életképességét is veszélyezteti. Ugyanakkor a társadalom kreatív erőit arra kényszeríti, hogy egy második, alternatív nyilvánosságot teremtsenek maguknak, méghozzá olyan közegben, vagyis olyan tárgyak által, melyek gazdasági értékmegőrző képessége kicsi, asszimilálásuk tehát nem kívánatos. A hajdani avantgárd publikációktól eltérően a networkben tevékenykedő művészek, kevés kivétellel (gondolok itt a dél-amerikai kiadványok politikai töltetére) nem törekedtek oppozícióra, nem akartak beleszólni a társadalom modellálásába. A network elméleti megalapozottságát vizsgálva tisztázza Perneczky a mail art lehetséges változatainak kapcsolatát a fluxushoz és a koncept-arthoz. A harmadik, az ellennyilvánosság részben az észak-amerikai neoizmusban, részben a francia graphzinekben nyilvánult meg, majd a Smile-kiadványok negatív utópiájában csúcsosodott ki. Jómagam kételkedem eme harmadik nyilvánosság elkülöníthetőségében, hiszen formailag az első és a második nyilvánosság vegyülete, tartalmilag, éppen mert az elit művészettel fordul szembe, ahhoz kötődik, illetve abba szeretne belekötni, ha az egyáltalán tudomást venne róla.

Hogy mindebből mi a tanulság számunkra, akik éppen annál a pillanatnál tartunk, amikor a hivatalos művészet asszimilálni kezdi a neoavantgárdot, és újsütetű műkereskedelmünket elárasztják az avantgárd epigonok, amikor épp elhinnénk – ha nyomban az orrunkra nem koppintanának érte –, hogy a másfajta művészet nem föltétlen ellenművészet, amikor rövid ideig úgy tűnt, lehet esélyünk a tolerancia érvényesítésére? Számomra a tanulság az, hogy szabad csak akkor lehetek, ha más is lehetek. A háló egy boldog könyv. Nehezen kézbe vehető formája ne riasszon el senkit, hisz fedőlap nélkül egész jól olvasható, az pedig, mint tudjuk, hamar leszakad.

Az Összefoglalást pedig fantasztikus bibliográfia, a művészeti folyóiratok tematikus jegyzéke (valamint azok alfabetikus felsorolása) és a mail art archívumok és információs források nevekkel és postacímekkel ellátott számbavétele követi, vagyis egy network címlista.

• Rábeszélő