Gurbán György

Nyomtatóbarát változat

Debrecen önkormányzatának június 22-i közgyűlésén már sokadik nekifutásra kísérelték meg az előrelépést, s hogy a munka hatékonyabb legyen, minden frakcióból egy-egy fővel kiegészítették az egyházi ingatlanok sorsának rendezésével megbízott önkormányzati bizottságot. Az alaphangot Mazsu János alpolgármester aznapi, a megyei napilapban megjelent nyilatkozata adta meg, amely keményen bírálván a katolikus egyház merev tárgyalási magatartását, tovább borzolta az egyházi kedélyeket. A közgyűlésen az érdemi tárgyalás helyett tovább folytatódott az „egymás mellé” beszélés, s az első óra javarészt azzal telt el, hogy a városatyák azt igyekeztek megfejteni, vajon miféle módosító indítvánnyal próbálkozik az egyik MDF-es képviselő. Ráadásul olyan alapvető nézeteltérések merültek fel, hogy a bizottságnak újra össze kellett ülnie az álláspontokat egyeztetni.

A végére azonban – bárminő hihetetlen is ilyen előzmények után – megszületett az eredmény. Ennek értelmében a Svetits Katolikus Leánygimnázium az idén hét, jövőre három tantermet kap vissza a szomszédos Tóth Árpád Gimnázium épületéből, továbbá a Füvészkert utcai általános iskolában szeptembertől két református általános iskolai osztály kezdheti meg a működését. A katolikusok visszakapják a Varga utca 17. alatti ingatlanukat, s a Dienes egészségügyi szakközépiskola kezelésében lévő volt Andaházy-intézetet szintén visszakapja az egyház.

Ám a nagy kérdések csak ezután következnek: mi lesz például az országosan is igen jó hírű Tóth Árpád Gimnázium sorsa, hiszen a megszületett döntés súlyosan veszélyezteti az intézmény működését. A gimnázium új épületének elkészítésére készült ugyan programterv, ám ennek költsége mai árakon 650–850 millió forint. Kollár József alpolgármester ki is jelentette, hogy a város költségvetéséből ez az összeg nem teremthető elő, s Hevessy József polgármester sem tudott mást mondani, mint azt, hogy bízik az állami kárpótlásban. Ami vagy lesz, vagy nem, vagy nem elég…

A Svetits

Megkérdeztük a döntésben leginkább érdekelteket, mi a véleményük róla, hogyan élték meg. Géczy Erzsébet, a Svetits Katolikus Gimnázium igazgatóhelyettese, mielőtt a kérdésre válaszolna, némi történeti visszatekintést ad:

– Minket annak idején szerencsére nem államosítottak, hiszen az akkori hatalom nyolc katolikus gimnázium működését engedélyezte az országban, és ebbe beletartozott a Svetits is. Tanítóképzőnk is működött itt, de ez 1948-ban állami intézmény lett, és 1956-ban kiköltözött a kérdéses épületből, ahol egy új gimnázium, a Tóth Árpád létesült.

– Hogyan kezdődött a visszaigénylés ügye?

– Mi 1989-ben, még a rendszerváltás hajnalán nyújtottuk be először az igényünket az épületünkre mind a minisztériumnak, mind a városnak, mind a gimnáziumnak. Ez a lépés akkor óriási port kavart, mindenki felháborodott, mondván: mi az utcára akarjuk tenni a Tóth Árpádot tanárostul, diákostul. Holott erről szó sem volt, mi úgy jelentettük be az igényünket, hogy hozzátettük: két évig nem kérjük vissza, próbáljanak addig valami megoldást találni a benne lakó iskola számára. Nekünk azóta is egyre bővülnünk kellene, mert a hozzánk jelentkezőknek csupán az egyharmadát tudjuk beiskolázni, s indítanánk az általános iskolás osztályainkat is.

– S mi történt ezután?

– Úgy látszik, ezt a kérésünket a város vezetői nem vették komolyan, mert az új gimnáziumnak még csak a tervei születtek meg három év alatt. Közben mi újra és újra írtunk az illetékeseknek, ébren tartva ügyünket, de még idén márciusban sem kaptunk semmiféle visszajelzést. Sőt, januárban – ahogy a polgármester úr mondta – „önvédelemből” ellenünk még egy pert is indítottak, mondván: 1975-ben jogtalanul igényeltük vissza a telkünket. Májusban azonban ezt a keresetet a megyei bíróság elutasította. Ezek után következtek a tárgyalások, melyek során számos helyen ajánlottak fel nekünk tantermet, de mi ragaszkodtunk az épületünkhöz. Az álláspontok azonban nem közeledtek egymáshoz. Június 12-én került először a város közgyűlése elé az ügy, mire azonban konkrét kérdésekben dönteni kellett, az ülés határozatképtelenné vált.

Az ügy pedig nem tűrt halasztást, hiszen mi már új osztályokat iskoláztunk be. Így aztán június 22-én újra napirendre került a kérdés, noha a megbízott előkészítő bizottság munkájával számos probléma akadt, mert nem informálták kellőképpen a képviselőket, és nem készítettek jogilag kifogásolhatatlan megállapodástervezeteket. A közgyűlésen mindezek ellenére megszületett az ismert döntés. Ennek kapcsán hozzátenném: mi is engedtünk, hiszen eredetileg nem 7 és 3, hanem 8 és 6 termet kértünk átadni az idén, illetve jövőre.

A Tóth Árpád

gimnáziumnak a döntés időzítése is komoly szívfájdalmat okozott, hiszen így diákjai csak a lapokból értesülhettek arról, hogy sokuknak szeptembertől költöznie kell, s a tanári kar is csupán az évzáró értekezleten tudhatta meg a hírt. Ennek végeztével ülünk le Kertész Béla igazgatóval és Kulcsárné Jószay Éva igazgatóhelyettessel áttekinteni a helyzetet.

– Számunkra 1990-ben teljesen nyilvánvaló volt, hogy – mivel ez az épület az egyházé – innen előbb-utóbb ki kell költöznünk – mondja az igazgató. – Így aztán akkor a Svetits akkori igazgatójával szóban meg is állapodtunk abban, hogy akkor költözünk ki, ha az új épületünk megépül. Ám az országban és az egyházakban bekövetkezett változások ezt a megegyezést elsöpörték. Mivel mi önkormányzati intézmény vagyunk, termeket önhatalmúlag nem adhatunk át, ezért a tárgyalások ettől kezdve önkormányzati szinten folytak.

– Mi lett volna Önöknek a legkedvezőbb megoldás?

– Nyilvánvalóan az, ha a teljes költözésünkig nem kell innen mozdulnunk, hiszen olyan sokan vagyunk, hogy négy tantermet már így is el kellett költöztetnünk egy másik helyre. Voltak olyan szakaszai a tárgyalásoknak, amikor úgy tűnt, ez tartható, ám a közgyűlés számunkra igen kedvezőtlenül június 22-én úgy döntött: számos tanulócsoportunknak költöznie kell a Beregszászi Pál Szakmunkásképző helyére. Ez egy „láncreakció”-t indít el, hiszen ők a Böszörményi úti szakmunkásképző helyére mennek, azok pedig honvédségi épületbe. Tehát igen bonyolult és nehézkes lesz ez a procedúra.

– S milyen következményekkel kell számolni?

– Így három részre szakad intézményünk, ami szakmai szempontból rendkívül nehézzé teszi a munkánkat. Ez – ha nem vigyázunk – a fegyelem rovására mehet. Remélhetőleg a tanulói létszámot nem kell csökkentenünk, hiszen annak ellenére, hogy évek óta gyülekeztek a viharfelhők intézményünk felett, az érdeklődés oktatási rendszerünk iránt igen nagy. Olyannyira, hogy érdekességképpen megemlítendő: a Svetitsből is vettünk át már diákot.

– Mi a garancia arra, hogy a kormányzati kárpótlásból felépülhet az új TÁG? Számomra a közgyűlésen az derült ki, semmi…

– Garancia valóban nem létezik. Ezt a döntést a minisztériumnak kell meghoznia. Remélem, a város is támogatni fog bennünket. És nem csak erkölcsileg.

– Én nem vagyok ennyire optimista – mondja Kulcsárné Jószay Éva –, hiszen azt látom, hogy az önkormányzat ezzel a döntésével súlyos sérülést okoz a város oktatásügyének. A mi diákjaink túlnyomó többsége debreceni, míg ez az arány a Svetitsnél elenyésző. Szerencsére a kollegák nagyon higgadtan fogadták a hírt, úgy érzem, nem roppanunk össze. Szerintem az illetékeseknek jobban át kellett volna gondolni a döntést, egy új általános iskola sokkal könnyebben mozdítható, mint ha a mi egységes oktatási rendszerünkből kiszakítanak „egy darabot”.

Nos, itt tart pillanatnyilag ez a valóságos szereplőkkel játszott többfelvonásos színjáték, melyben a katarzis még távolról sem látszik. Annál is kevésbé, hiszen a legnagyobb horderejű ügy, a Tanítóképző kontra Református Gimnázium még hátravan Debrecenben…

• Önkormányzat