Skip to main content

Egy politikai fórum kapcsán…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


1991. március 22-én – a szabad választások után egy évvel – Bonyhádon az Arany Oroszlán étteremben rendezett politikai fórum vendége Barcza Imre, a mára már függetlenné vált képviselő volt. Csekély számú érdeklődő előtt a beszámolóként induló estén többféle téma szóba került; természetesen az is, ami kissé felrázta a környék választóit: Barcza hirtelen távozása az SZDSZ frakciójából. Hát igen; talán nem is ez a tény, sokkal inkább az a mód, miként a váltás megtörtént.

A képviselő ezt „banális dolognak” tartja, sőt azt is mondta, hogy „már akkor függetlennek éreztem magam, mikor megválasztottak”. Tehát az SZDSZ csak ugródeszkaként szolgált. Aztán agyő, még az íratlan etikai szokásoknak is teljesen ellentmondva, arra sem méltatta választóit és a kampányplakátoktól még ragasztós kezű szabad demokratákat, hogy közölje megváltozott nézeteit. Elhatározása kizárólag saját döntésén alapult.

Ezek után a következő mondata sem meglepő: „Ahol a politika kezdődik, ott kevés helye van az etikának.” Szeretném hinni, hogy ez nem igaz! Mert ha mégis, akkor történelmünk nagyjaira nézve lesújtó képzeteim támadnak! A mai országépítőkre, törvényhozókra már nem is merek gondolni!

A politikusoknak mérhetetlen a felelősségük, és egy képviselőnek be kell tartania a politikai és emberi élet normáit. A fórumon mindvégig valamiféle pártellenes hangulat uralkodott. Már-már úgy éreztem, hogy nincs szükség a pártokra. Akkor talán az lenne helyes, ha a parlament csupa független képviselőből állna? Függetlenek a pártoktól, egymástól, a parlamenttől; majd később választóiktól és talán még önmaguktól is. Azt hiszem, nehezen lehet ma bármitől és bárkitől függetlennek lenni! Pedig szükség van a pártokra, most jobban, mint bármikor eddig, a rövid demokráciatanulásunk folyamatában. Ha nem érvényesülnek a pártpolitikai szempontok, akkor minek volt ez az egész; mi szükség van akkor a hőn áhított többpárti parlamentre, ahol a pártok egymással vitatkozva és konszenzust teremtve irányt mutathatnak?

Hogy ez ma még nincs így? Sajnos igaz.

Az iskolát ki kell járni!

Mi nem azért küzdöttünk, hogy független képviselők halmaza legyen a törvényhozás, hanem azért, hogy a felelősséget magára vállaló kormány és a kritikus ellenzék termékeny színterévé váljon!

Szekerczés Szilárd

(SZDSZ, Bonyhád)
















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon