Skip to main content

Egy ponton túl…

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Lám, a tehetséget mégsem lehet elnémítani: két nap alatt a harmadik Koltai-nyilatkozat, ezúttal a Kossuthon. Nem Róbert – Gábor, Eizenstein és Leni Riefenstahl után a század legnagyobb statisztamozgatója. Csak hallgatom, mi mindenre készül a nyáron K. G., a rendezők rendezője, annyi szép április negyedike, március tizenötödike, mozgalmi ünnep és nemzeti gyász ihletett látványtervezője, kit a hunok és szittyák, tatárok és egykori Szent István gimnazisták éppúgy mágusként tisztelnek, mint a nosztalgia keserédes ízére ráfanyalodott pb-veteránok. Vajon tudják-e ők mind, hogy a Mester varázsvesszeje nyomán a Hilton dominikánus udvarán áriaestek, a Városmajorban musicalek lesznek a turistaváró nyári szezonban? Hogy a Margit-szigeten Lehár Vígözvegyével karöltve jó tíz év után ismét színre lép majd a „Koronás Pista”, ama legendás Kádár-házi rockopera „nagy konszolidátora” – aki, ha csak pár évre prolongálják még, bízvást mentesíti egész népét a rendszerváltás köznapi kínjai alól? Csüggedjünk-e emiatt? Ellenkezőleg. Idézzük fel, legalább kései tanulságként K. G. b. szellemét! A történelmi szükségszerűség felkent médiuma arra int, hogy „egy ponton túl nem illik ellenállni a közönségnyomásnak”…

Lám, csakugyan. Példátlan egyszerűség, alulmúlhatatlan művészi alázat. Nem mintha a nép egyszerű gyermekeiben olykor nem foganna meg hasonló belátás! (Történetesen épp a mi patinás józsefvárosi szerkesztőségünk környékén, itt a Rákóczi tér mellékutcáiban, hol közönség is, nyomás is akad elég.) De hát épp ez a humán terepmunka aszketikus szépsége, kifürkészni, hol van ama bizonyos kapitulációs „illempont”: öv alatt, gyomor- vagy szívtájékon, netán mégis a nyak felett? S ha megvan, miben méretik: alkoholfokban, nemi potenciálban, IQ-ban, avagy bűvös összeghatárban? K. G. efelől továbbra is kétségben hagy – úgy tűnik, a mércét kinek-kinek mégiscsak egyénileg kell felállítania… Legfeljebb sejteni engedi a magáét. Egy másik közelmúltbeli nyilatkozatában arról beszél, hogy potom kilencszázmillióért kész vászonra vinni legújabb vízióját (Anthony Quinnel, Franco Neróval és más alkalmi „hospesek”-kel) Árpád apánkról és a honfoglalásról. Feltéve, persze, ha addig a köztársasági elnök hivatalt vagy legalábbis nevet cserél…




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon