Kálmán C. György

Nyomtatóbarát változat

Van egy jó hírem, meg egy rossz.

Váratlan meglepetéssel állt elő a Balassi Kiadó, megismételhetetlen, egyszeri és egyedi könyvalkotással, igen szépen megvalósított tekercskönyvvel, amelynek szövegét Esterházy Péter írta, rajzait Banga Ferenc készítette. A kicsi tekercshez van aranyozott átkötőzsinór, papírtok, teljes szövegét a mellékelt papíron is megtaláljuk, mint angol és francia fordítását is. A könyvet legföljebb némi suttogó propaganda vezette be, csak napokkal a könyvnap előtt, de semmiféle előzetes listán nem szerepelt – nyilván a hatás kedvéért.

A szöveg hosszában olvasandó, a szerző eredeti kézírásával. Egy-egy kisebb egységnyi szöveget szakítanak meg Banga árnyékképszerű tusrajzai (vagy fordítva, ezek közé ékelődik Esterházy szövege), amelyek furcsa átmenetet képeznek a kalligráfia és a grafika között. Már a Nemzeti Galériában is látható egy Banga-tekercs, amely távolból nézve ismeretlen írással rótt, rejtélyes szöveg, közelebbről figurális alkotás. Az a mű kitekercselve lóg, és felülről lefelé „olvasandó”, akárcsak japán rokonai.

A tekercskönyv Kolumbus tojása: pompás és kézenfekvő ötlet, bárkinek eszébe juthat, és mégis azé a dicsőség és minden érdem, aki először valósítja meg. Külön ízt ad a dolognak, hogy nem valami „újdonságról”, hanem éppenséggel ősi formáról van szó. Vagyis: nem is egyszerűen kitalálás, hanem újra-kitalálás, ha tetszik, visszakanyarodás vagy hagyományőrzés, és mégis tökéletes eredetiség élményét nyújtja.

Tekercset nemcsak a japánok és a tibetiek használtak, noha Banga tusrajzírása elég egyértelműen a japán pikrúrát idézi fel, hanem az európai kultúra is a tekercsből ered. Jeruzsálemben külön csarnokot emeltek A Tekercsnek, s az épület a tekercs tetején lévő forgatót formázza. Ugyanakkor a tekercs zárvány maradt, egy kort és egy kultúrát rekeszt magába, folytatása, továbbélése nincsen.

Frank Kermode, a nagyszerű angol irodalmár, így ír: „A regény… olyan elbeszélő forma, amely elképzelhetetlen másként, mint a modern értelemben vett könyvként; elvben azt igényli, hogy lapjait előre-hátra tudjuk lapozni. A tekercsre írott regény valami más volna. Ezért érdekes, hogy a keresztények, a legkorábbi időktől fogva, a kódexet részesítették előnyben a tekercscsel szemben. A zsidók, akik számára még nem jött el az idők végezete, akiknek prófétálásuk a Messiásról nem teljesedett be, megtartották a tekercset, a keresztényeknek azonban, akik összhangot vágytak teremteni a könyv vége és kezdete között, szükségük volt a kódexre, s nemcsak saját könyveik számára alkalmazták, hanem az ótestamentumot is erre a formára alakították. (…) A történelem új szemlélete az erről szóló információ tárolásának és rendezésének új rendszerét hozta magával.”

Van-e köze ennek a formának Esterházy írásához és Banga rajzaihoz? Van-e köze egyáltalán a tekercsnek ahhoz, ami rajta van? Igen is, meg nem is. Banga indázó jeleinek sorát nehéz volna másként elképzelni, mint valamely hosszú, összefüggő képen, legyen az tekercs vagy nagy alakú táblakép. Esterházy szövege azonban, amely ezt kommentálja (vagy amelyet Banga kommentál) a mellékelt papíron éppoly olvasható, mint a tekercsen. Legföljebb annyit mondhatni tehát, hogy ez a kettő együtt illik a tekercshez. Viszont Banga rajzai így egyenként nézegetve unalmasak és üresek, még ha összhatásuk más is volna, Esterházy szövege pedig (akár így, akár úgy) igénytelenségről árulkodik.

A férfi – az elbeszélő – és a nő különös és mindennapi viszonya: nagyjából erről „szól” a szöveg. A nő nevezi a férfit árnyéknak (faramuci utalás talán Chamissóra?). A férfi tetszik a kiszolgáltatottabbnak, a gyengébbnek, az irányítottnak ebben a kapcsolatban, a nő az aktívabb fél, mígnem a szöveg vége felé ő válik saját vágyának kiszolgáltatottjává, s a faltól fehérré válik – a sötét árnyék ellentétévé.

Remélem, sikerült elég finoman jeleznem, hogy Esterházy szövegét nemcsak nem tartom az író főművei között számon, de azt is elmulasztott nagy lehetőségnek tartom, hogy miért nem született igazi tekercsre való szöveg, amelynek nemcsak a rajzokkal, de a kiadás meghökkentő formájával is lett volna kapcsolata (ahogyan a „püspöklila könyv” esetében volt). Jóindulattal számba lehet venni, hogy a szöveg fő motívuma, az árnyék, majd a szöveg végén a kifehéredés hogyan utal a rajzokra és a tekercs végének fehérségére, hogy nincs történet – tehát „álló” szöveget olvasunk –, és persze leszögezhetjük, hogy Esterházynak igen nagy erőfeszítésébe kerülne rosszul írnia. Nem is mondanám, hogy itt sikerül, csak hogy az írás mégsem jó, mert érdektelen, erőtlen – kevés.

A mű talán legüdítőbb mozzanata egy félrefordítás: az angol szöveg a magyar „ágyék”-ot „shadow”-ként, vagyis „árnyék”-ként adja vissza. Mintha a nő az árnyékát dörzsölné a falhoz. Ez, esküszöm, jobb, mint az eredeti. Mintha csak Esterházy találta volna ki.

• Kultúra