Skip to main content

Hogyisiglen

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Nem írá Meg az Úr Folyó Esztendejének Júniusa Idusán Sem az Magyaroknak Szána Hymnusát a ditső Költsey Ferencz, myként Professiore Galváni Lajos Sem Fedezé Fel az ő Híres Galváni-elemét, Mert Hogy Gondolatai Ködéből előüget ő, Fedőneve Fedő (Rasputin) és Azonvást Működésbe Lépe. Is.


Költsey Ferencz merően merede magaelej, myntha emészthetetlen gond felhőzte volna boltozatos homlokát. Majd barátjához fordula, és emígyen faggatá:

– Nem emlékezek véletlenül, valaha myként fogalmazá meg élesnyelvű mynysterelnökünk ama elnehezült mondatát a politikai alvilágról megest?

Galváni Lajos, aki nem csak feltalálásra váró Galváni-eleméról, hanem jobbadán memóriájáról is messziföldön beszéj-théma volt, leengedé kezeügyéből a békanyúzókést, és emygyen kérde viszont:

– Arra gondola, kedves Költseym, hogy ki tanult, hol és micsodát?

Költsey némán bólinta rá.

Galváni Lajos elébb felhívá barátja figyelmét az emlékezet tsalárdságaira, majd az inkryminált idézettel emígyen folytatá:

– „Én nem a politikai alvilágban tanultam a politikát…”

– Hát ez az… Tehát jól emlékezem… – sóhajta fel a nagy poet miközt szomorúan leengedé reményteli hymnusíró tollát, és összegyűré a telihymelt papírt. Sokáig lehunyt szemmel néze magába befelé, majd emígyen kérdezé:

– És hogy fakada ki Lucretia Borgia, midőn valakit kínhalálába láta fetrengeni lábai előtt?

– „Mégis tsak szörnyű!”… – tsapja össze tenyereit Galváni Lajos, és magas fejhangon sipít, hogy mennél valóságszerűbb legyen a pillanat, amely a történeti kor elhírhedett méregkeverőjét van hivatva barátja, Költsey Ferencz elejbé teremteni.

– „Mégis tsak szörnyű, hogy mennyi itt a méregkeverő!”

Költsey Ferencz egyaltáljában nem nevete. Arra gondola, hogy a mynysterelnök, amikor eme kijelentését intézte egyik ellenzékbe szorult kollegájához, vajh tisztában volt-e a szavak súlyával? És jelentésüket, vajh, értette-e? Tudta-e, hogy myket beszél?

Mert a tarrockjátékban járatos ember el-elviccelőd partnere lapjárást javítandó gyarló kísérletein, és miért is ne tenné, ha úri kedve arra támada – gondolta Költsey –, de hát azért közben tán tsak-tsak gondolkodik! És ha gondolkodik, mynymum nem ereget oly luftballonokat, amelyek aztán kidurranva esetleg saját orrára húzhatók… Amikor pedig eme szók elhangozának a mynysterelnöki szájból, már javában tudnivaló volt, hogy a száj gazdája előszeretettel zsarolgat, dekázgat, sutyorog, bujkál szőnyegek alatt, felett és megett, valamint és egyáltalán szívesen művel minden olyan dolgokat, amelyekért nemtsak hogy egy decens angol clubból a sir-ök, de egy teveszagú oráni ivóból is páros lábbal tyrhítanák ki az unfair playt nehezen viselő dromedárok. Is…


A poet tollával ledöfe egy elébe mászoló nyári legyet, majd, egyidejűleg, egyáltaljában nem gondolkoda tovább a magyarok Hymnusán.



























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon