Nyomtatóbarát változat
– Hogy ezeknek Hymnust! Én?! Egy kénköves frászkarikát! Soha! – tsapá le ackurát hegyezett lúdtoll pennáját Költsey fittyet hányva ama tényedékre, hogy a szertefreccsenő tenta pettyei professiore Galváni Lajos mentéjére csapódanak. A poet intellektuális üstöke búnak erend.
– Ímé, ez a magyar lélek fertelmes férge… ez … – monda a professiore, miközben, hogy még ezzel se bizgesse feleslegesen barátját, azon ügyködik, hogy észrevétlen letörölje a kabijára vetődött foltományt.
Költsey finom metszésű orra a földet verend, miközben emígyen sóhajta fel.
– Hymnust!… Hogyanis… Hájszen látám, nemzetem erkölcsei mily mélyen tanyáztanak alant…
– Talán, hogy ippeglen ezért!… Egy költömény mindenik épülésire – veté contragondolatát a legnagyobb alázattal a nemzetespoet szattyán csizsmás lábai elé Galváni Lajos.
– Ah! Talián gondola!… szakada ki a szók Költsey szíve kamrája ajtaján, miközt szeme a tudós ujjai alatt feszengő békát vizslatja meg.
– Óh, a maguk közép-európai szorongásai! Kompexusos, kishitű vekengései… Miközben egymás után pénecolják el a jobbnál is jobb sanszaikat… – legyintett mintegy magaelé Galváni Lajos.
Költsey Ferencz elmerengve nézett barátjára, sokáig hallgatott, majd csendesen azt mondta: „Ezt maga nem értheti.”
Azzal foga esmét az íráshoz, de hamarost csak mög tsak bámula az előtte fekvő papírost.
– Mija bánat? – kérdé Galváni, és egy files-ormányos tsipesszel megragadá a béka vékonka czombóját.
– Volt négy ragyogó összefüggő sorom, rímestül-mindenestül, de most hogy így mindinkább valamint mélyebben belegondolák, nem írnám le oly szívvelin, mint elsőre képzelém… – mormoga felhős homlokkal Költsey. Majd kis pausával emígyen folytatá:
– Mert kérhetek én Isteni-áldást egy oly nemzetre, amely, ha saját köreiben tehette volna is az ellenkezőjét, minden esetben tsak az ellentétek meg a viszályok szításában jeleskedett. Testvért testvér, atyát meg fia ellen fordítani azt tudott… Galváni megcövekelé a béka lábait, és tsak annyit monda, csendeden a bajusza alatt: „A magyar is tsak oly’, mint egyéb népek gyermeki a fölggolyón. Sem több, sem pediglen kevesebb…”
De nem mondhatta volna oly hallkan, hogy Költsey fülei ne hallják meg semmiképp!
– De akkor kérdem én! Ha nem különb, és nem szolgált rá jobban más népek gyermekinél az Isteni kegyelemre, miért hogy épp számára eszközöljem én az Úr figyelmét? Miért?
– Talán, mert maga magyar, baráték… – spékeli véleményét professiore Galváni Lajos.
– Miért nem fohászkodok én az etiópok, az örmények, a zsidók, a cigányok üdvéért, ha magyarok csak azt tudják bizonyítani, hogy érdemtelenek…
– Ezt talán túlzás lenne ebben a formájában kinyilatkoztatnia… – intette barátját Galváni, de látta, hogy Költsey Ferenczen segíteni jelen állásában ez is kevés leend.
A poet a messzibe bámészta a leget.
Professiore Galváni ujjai alatt finom megrendült a békaláb.
– Csak vekengenek és… – nézett kérdő tekintettel Galvánira a magyarok dalnoka.
– Hogy monda az imént, kedves Galvánim, mit csinál a magyar? Vekeng, és mit csinál a micsodáival?
Galváni elengedé a files-ormányos tsipeszt, és megregulázá homloka ráncait.
– A sanszaival?
Költsey bólogatott.
– Vekeng, és mit tsinál a sanszaival a magyar?… – bólogatá Költsey, és dirreckte fent hagyá a mondatvégi hangsúlyt, mint egy korreckte fideszes.
– Elpénecolja… – monda professiore Galváni Lajos, a nagy tudású talián férfiú.
Költsey Ferencz szemében az őszinte tisztelet lángjai gyúllanak.
– Hogy miket nem tud maga… – csóválja fejét a poet, miközben nyelvén forgatá, ízlelgeté az ismeretlen szó fűszereit:
– Pénecolá?… Én pénecolok, te pénecolsz, ők pénecolnak, mi pénecolunk… Mindazonáltal, lehet ebben valami…
Friss hozzászólások
6 év 15 hét
8 év 40 hét
8 év 44 hét
8 év 44 hét
8 év 45 hét
8 év 46 hét
8 év 46 hét
8 év 48 hét
8 év 48 hét
8 év 49 hét