Skip to main content

Hogyan Eshetett Vala,

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
hogy Költsey Ferencz Esmét Tsak Nem Irá Meg Vala az ő Magyaroknak szánt Hymnusát, miként Professiore Galváni Lajos Sem Képes Feltalálni Ama Híres Galváni-elemét, Mert Hogyisiglen a Thema Esmereg


Hogy ezeknek Hymnust! Én?! Egy kénköves frászkarikát! Soha! tsapá le ackurát hegyezett lúdtoll pennáját Költsey fittyet hányva ama tényedékre, hogy a szertefreccsenő tenta pettyei professiore Galváni Lajos mentéjére csapódanak. A poet intellektuális üstöke búnak erend.

Ímé, ez a magyar lélek fertelmes férge… ez … monda a professiore, miközben, hogy még ezzel se bizgesse feleslegesen barátját, azon ügyködik, hogy észrevétlen letörölje a kabijára vetődött foltományt.

Költsey finom metszésű orra a földet verend, miközben emígyen sóhajta fel.

Hymnust!… Hogyanis… Hájszen látám, nemzetem erkölcsei mily mélyen tanyáztanak alant…

Talán, hogy ippeglen ezért!… Egy költömény mindenik épülésire veté contragondolatát a legnagyobb alázattal a nemzetespoet szattyán csizsmás lábai elé Galváni Lajos.

Ah! Talián gondola!… szakada ki a szók Költsey szíve kamrája ajtaján, miközt szeme a tudós ujjai alatt feszengő békát vizslatja meg.

Óh, a maguk közép-európai szorongásai! Kompexusos, kishitű vekengései… Miközben egymás után pénecolják el a jobbnál is jobb sanszaikat… – legyintett mintegy magaelé Galváni Lajos.

Költsey Ferencz elmerengve nézett barátjára, sokáig hallgatott, majd csendesen azt mondta: „Ezt maga nem értheti.”

Azzal foga esmét az íráshoz, de hamarost csak mög tsak bámula az előtte fekvő papírost.

– Mija bánat? – kérdé Galváni, és egy files-ormányos tsipesszel megragadá a béka vékonka czombóját.

Volt négy ragyogó összefüggő sorom, rímestül-mindenestül, de most hogy így mindinkább valamint mélyebben belegondolák, nem írnám le oly szívvelin, mint elsőre képzelém… – mormoga felhős homlokkal Költsey. Majd kis pausával emígyen folytatá:

– Mert kérhetek én Isteni-áldást egy oly nemzetre, amely, ha saját köreiben tehette volna is az ellenkezőjét, minden esetben tsak az ellentétek meg a viszályok szításában jeleskedett. Testvért testvér, atyát meg fia ellen fordítani azt tudott… Galváni megcövekelé a béka lábait, és tsak annyit monda, csendeden a bajusza alatt: „A magyar is tsak oly’, mint egyéb népek gyermeki a fölggolyón. Sem több, sem pediglen kevesebb…”

De nem mondhatta volna oly hallkan, hogy Költsey fülei ne hallják meg semmiképp!

– De akkor kérdem én! Ha nem különb, és nem szolgált rá jobban más népek gyermekinél az Isteni kegyelemre, miért hogy épp számára eszközöljem én az Úr figyelmét? Miért?

– Talán, mert maga magyar, baráték… – spékeli véleményét professiore Galváni Lajos.

– Miért nem fohászkodok én az etiópok, az örmények, a zsidók, a cigányok üdvéért, ha magyarok csak azt tudják bizonyítani, hogy érdemtelenek…

– Ezt talán túlzás lenne ebben a formájában kinyilatkoztatnia… – intette barátját Galváni, de látta, hogy Költsey Ferenczen segíteni jelen állásában ez is kevés leend.

A poet a messzibe bámészta a leget.

Professiore Galváni ujjai alatt finom megrendült a békaláb.

– Csak vekengenek és… – nézett kérdő tekintettel Galvánira a magyarok dalnoka.

– Hogy monda az imént, kedves Galvánim, mit csinál a magyar? Vekeng, és mit csinál a micsodáival?

Galváni elengedé a files-ormányos tsipeszt, és megregulázá homloka ráncait.

– A sanszaival?

Költsey bólogatott.

– Vekeng, és mit tsinál a sanszaival a magyar?… – bólogatá Költsey, és dirreckte fent hagyá a mondatvégi hangsúlyt, mint egy korreckte fideszes.

– Elpénecolja… – monda professiore Galváni Lajos, a nagy tudású talián férfiú.

Költsey Ferencz szemében az őszinte tisztelet lángjai gyúllanak.

– Hogy miket nem tud maga… – csóválja fejét a poet, miközben nyelvén forgatá, ízlelgeté az ismeretlen szó fűszereit:

Pénecolá?… Én pénecolok, te pénecolsz, ők pénecolnak, mi pénecolunk… Mindazonáltal, lehet ebben valami…


























































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon