Skip to main content

K mint Kodaj

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
magyar • tévé • szótár


És akkor eljött a csütörtöki nap, és az ország egy része ott izgult a tévé előtt, hogy a Mindent vagy semmit! című agy-reflex-őrületben Kodaj Bencének vajon sikerül-e megütnie a főnyereményt. Mit mondjak, sikerült neki. A furmányos matematikus elmeéle kilencedszer is kiállta a próbát. Övé lett tehát az egymillió forintnál is többet érő szuperautó. Hurrá. A játék több mint egy egész klasszissal jobb, mint az általunk ismert televíziós játékok bármelyike, következésképp úgy dukál, hogy a díj is magasabb legyen. Különben is K. Bence előtt nyert már valaki főnyereményt, tehát passz. Volt már ilyen. Ha megnyerte, hadd vigye, én aztán nem irigylem senkitől a jót, gondolja a magyar ember, és átfordul a másik oldalára. Fordulna! De ekkor ezen a csütörtöki estén olyan valami történik, amire a honi épeszűek egyike sem számíthatott. (Abs. Subj.: Bizonyos megfontolások alapján én nem vallom magam fentebb említettek közé, de ezt én se gondoltam volna. Kettesben magammal, pirulok is miatta eleget.) Kodaj Bence kijelenti, tovább akar játszani! Tudva, hogy egy újabb fordulóban elhalászhatják orra elől az egymilliót érő slusszkulcsot, mindent, vállal még egy fordulót! Igaz, nagy esélye van, hogy közel megduplázza az egymilliót, de mint matematikus azzal is tisztában lehet, mennyivel nagyobb a sansza, hogy veszít! És akkor a lélektani mechanizmusok ki- meg beszámíthatatlanságáról még nem is beszéltünk. De mintha Kodaj Bencét ezek a számítgatások nem is érdekelnék. Eddigi mértéktartó vásárlási szokásait megismerve abban is biztosak lehetünk, nem hazárd szándék vezérli, akkor hát micsoda? A játék, kérem. A JÁTÉK. A virtus, a sport, a küzdelem, a megmérettetés, satöbbi, satöbbi örök elixírje. Kodaj Bence egy mifelénk sajnos nagyon ritka embertípus egyede. Aki nem szerezni akar, aki nem lohol egyből a kijárat felé a megnyert frigóval a hóna alatt. Kodaj Bence részt venni és győzni szeret. De azt nagyon. Ha már valaki nyújtotta azt a teljesítményt, amit most neki is sikerült megismételnie, nem akar megállni. Kodaj Bence első akar lenni az elsők között. Kodaj Bence történelmet akar csinálni, és tudja, hogy ennek ára, nagy ára van! Az ő esetében pontosan egymillió-kétszázezer forint. Mindent vagy semmit?! Mire ezek a sorok megjelennek, Kodaj Bence már választ kapott a kérdőjelre is, meg a felkiáltójelre is. Reméljük, kedvezően, és ha még remélhetünk valamit, az csupán annyi, remélem március elsején este huszonegy óra huszonnyolc perckor mind több televízió- és politikacsináló szorong majd a Tv2 képernyője előtt. Ettől a fiútól van mit tanulniuk.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon