Skip to main content

Hogyanisiglen Eshetett Meg Vala,

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
hogy Folyó Esztendő Novemberiusának Első Hetében Költsey Ferenc Nem írá Meg a Magyarok Hymnusát, és Professiore Galváni Lajos Sem Találá Fel Híres Galván-Elemét, Mert Hogy a Kölcsei Póstahivatalban az Új Beszélő Legelső Száma Nem Kapható.


Midőn

– Hjh… Hjh... Hjh… – sóhajtá csendesen melankolizálva, mint egy maga elé Költsey Ferencz, míg könnyű bricskájok nagyokat zöttyenve evickéle előre az őszikélő tájon, és poétánk nagyokat szippantá tüdeje zsákjával az elmúlás fanyar legéből.

– Tsak nem új vers születik? – kajánkodá fortélyos barátja Professiore Galváni Lajos, miközben elindulásuk óta azon mesterkedék, hogy menet közben miként tartható a gyeplőszárak a pej erőtől duzzadó farán.

A sárguló nyárfák mint lángoló tűzoszlopok törtek az ég felé a ködös horizonton.

– Már az első szavát fogom… – mutatá a poet ökölbe szorított kezét Galváni felé, és csendesen hozzátéve: Isten… Ezzel fogom kezdeni…

Ebben a pillanatban nagyot horkant a pej, és a bricska csendesen megállék a kölesei postahivatal előtt.

– Hogyhogy nints?! – tátja egy perc múltán szemeit a póstáskisasszony megránduló vállaira Költsey, és szemöldökei akkora ráncokat vétenek, mint egy hollómadár fekete szárnyai.

– Ninnntss!… Ninnnnts! Én egy órát kocsizok ide, maga meg elintézi annyival, hogy ninnts! – paprikázódik egyre jobban Költsey, de a kisasszony hajthatatlannak bizonyult.

– Hiába erőszakoskodik itt az úr! Ha nem jött meg az a maga Új Beszélője, én tsak nem szülhetek helyette másikat…

– Mitsoda hang! Mitsoda minősíthetetlen tónus és styl! Ez az ország ebbe pusztul bele! – dühöngött még órák múlva is Költsey.

– Ugyan hagyja már… – legyinté barátja, midőn a bricska már hazafelé kérődzött a dimbek között. – Inkább az ideán törje a fejét… Nem ilyen hiábavalóságokon…

– Ideán?… Mi az, amiről maga itten összehord hetet-havat?

– Azt mondta, hogy már fogja az első szavát… – mutatta fel, ahogy órákkal elébb a költő, ökölbe zárt tenyerét professiore Galváni Lajos.

De Költsey Ferencz hiába töré a fejét. Gondolatai viharos tengerén a keresett szó nem bukkanik elő.

– Pedig jó vers lett volna… – monda a tudós barát. – Láttam a tekintetén… Sebaj! Van még magyar szó elég! Írunk másikat!

De a poet szívén pilléző jeget már nem olvasztották fel a vigasztaló szavak. Csüggeteg bámészta a ló előtte ingó farát, és arra gondolt, hogy a magyarnak legjobb nem gondolnia semmire, és minden körülmények között eszerint akarnia. Akkor soha nem eshet baja.
































Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon