Szilágyi Andor

Nyomtatóbarát változat

Lám, lám, mégis van demokrácia. Nálunk. Itthon. Magyarországon. Az egyik magyar ember néz, gondolkodik, aztán beszél. Az okos, higgadt, érvelő, javító szándékú stb. magyar vélemény pedig hamar magyar fülekre talál, és mire háromig számolunk, az elhibázott (rész, elem, egység, szerv, darab, mondat) kicseréltettetik, és a magyar élet vonata máris roboghat tovább, immár tökéletesebben, felpumpált kerekekkel, minden magyar megelégedettségére, a virágzó jövő felé. A Magyar Televízió vezetése példamutató gyorsasággal döntött és korrigált. A televízió kormányosai fel/elismerve a választási vitaműsor elhibázottságát, dögletes unalmát, csütörtökre már új produkcióval lépnek a magyar polgárok elé. Hurrá… Istenem, beszép is. Még egyszer, hurrá. A magyar tévénéző (választópolgár) úgy nyert csatát, hogy a legyőzöttnek sem kell saját vérében fetrengenie. Így kell ezt csinálni. Meghallgatni a véleményeket, mérlegelni, és megcélozva a lehetséges közmegegyezés kényes optimumát, dönteni. Bezony. Ha a N(ahlik)TV marionettjeinek derék Bem téri madzaghúzogatói mindig így gyakorolták volna négy évvel ezelőtti választóiktól kapott hatalmukat, most nem főne a fejük épp azok elvesztése miatt. Nyugodt lelkiismerettel ringatózhatnának a hatalom gumimatracán, nem amiatt kellene kapkodniok, hogy húsz ujjal miként tömhetnék be a vészesen puhuló, süllyedő alkalmatosság száz lyukán sziszegve kitóduló levegőt. Nem kellene lázasan gyürkőzniök, hogy még az utolsó héten sikerüljön szőröstül-bőröstül elprivatizálniok az ország fennmaradó hányadát. Persze nekünk, népnek, annyira naivaknak soha nem szabadna lennünk, amennyire azt vezetőink mindig is elvárják tőlünk. Feltételezzük, a választási vitaműsor ellaposítása, ködösítése nem állt távol a szerkesztői szándéktól, csakhogy időközben kiderült, nincs mese. Ebben a teremtett, sima, nyúlós, kovászos homályban nemcsak az ellenzéki pártok véleményei, kritikái szívódnak fel, a kiglancolt MDF-propaganda is áldozatul esik. És a kormányzó párt, bármennyire is szeretné önmagával és megcsappant táborával elhitetni az ellenkezőjét, közel sincs abban a helyzetben, hogy ezt megengedje magának. És akkor valaki felhívta az ő Szabadság téri emberét. Te Gábor, kérlek! – szólította meg egy hang a telefon végén remegő sápadt férfiút. Mondd csak, mi volt ez a szar!? No, persze ez csak naiv, de nagyon rosszindulatú feltételezés. De hát a nép már ilyen. És már csak ilyen is marad.

• Kultúra