Szilágyi Andor

Nyomtatóbarát változat

Szükségeltetik egy orr, amelyik kiszagolja. Egy láb, amelyik utánajár. Szükségeltetik egy kéz, amelyik felemeli, és szükségeltetik egy szem, amelyik a fellelt téma mélyén meglátja a lényeget. Aztán persze szükségeltetik egy kipárnázott rész, amelyre telepedve az agy kényelmesen, a stíl- és grammatikai minimumok ismeretében mozgásba hozhatja a magyar abc több mint három tucat betűjét. Mi kell még? Egy zseb, amelyikbe bele lehet gyömöszölni a dolgozatért kapott honort. És persze gyomor. Ennyi. Az újságírónak jobb ha nincs szíve, mert az adott pillanatokban kihagyhat, rosszabb esetben meg is állhatik. A lelkiismeretről pedig már ne is beszéljünk, mert ha az rendesen furdalásba kezd, a modern mikrofonokon át kihallatszhatik. Tehát jobb, ha nincs. Lelkiismeret. Május 8. Vasárnap este. A négyévenkénti, magyarországi képviselő-választás ünnepi estéje. Egy olyan nap estéje, amely hosszú esztendőkre meghatározza az ungorok életét, mindennapjait, sőt az utánuk következők életét és mindennapjait. Lelkiismeret-furdalás. A műsorvezető pironkodva heberész, megpróbálja elmagyarázni, hogy miért is nem ismertethetik a közvélemény-kutatók aznapi, legfrissebb előrejelzéseit, mert hogy a magyar választóformula olyan bonyolult, hogy és meg is, de hát, egyébként is neki, bele. Én kérem, végig akartam nézni, bizonyisten! Én már mindent kibírok! És különben is! Én szerettem volna még egyszer látni Liebman Macát és a döglött riportkonzervek összehordott kupacát. Az Ablak-stáb örömködéseit. Ki tudja, holnap láthatom-e még? Igazán! De amikor a hulló borítékok alól kipislogó Papp Endre úr pofánhazudott, mint egyéb tévés személyiségek a választási héten, ki tudja, hányszor egymásután, már nem bírtam tovább! Kikapcsoltam a tévét, és a rádiót hallgattam, hajnali fél hatig. Tudom, nagyon jól tudom! Ha valaki tévénézésre adja a fejét, az mindent megérdemel! Tudom! Nagyon jól! De hát ő is ember valahol! Meg adófizető! Akkor is, ha nem akar tévét látni, legalább egy hétig, minimum.

• Kultúra