Skip to main content

Eljegyzés

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az oroszok egyre közelebb jönnek anélkül, hogy a németek egyre távolabb mennének – mondja Kállay miniszterelnök Darvas Szilárd remek Zilahy-paródiájában. A szocialisták előretörése meg a kormánypártok rugalmatlansága egy táborba hajtotta a két nagy és a két kisebb liberális pártot. Az SZDSZ–Fidesz-családregény most éppen az eljegyzésnél tart. A február 22-én aláirt négypárti megállapodás nemcsak annyival több a pontosan egy évvel korábban, 1993. február 24-én kelt SZDSZ–Fidesz-egyezménynél, hogy négypárti. A lényeges újdonság az eltelt időben rejlik. A tavalyi megegyezés hirtelen jött válasz volt a felsejlő lehetőségre, hogy az SZDSZ a Charta-partner MSZP-vel, a Fidesz a csurkátlanított MDF-fel áll össze. A mostani megállapodást rendszeressé vált pártközi csúcstalálkozók, a politikai és szakértői egyeztetések alapozták meg, s – ami még fontosabb – az, hogy mind az SZDSZ-ben, mind a Fideszben megerősödött az egymásrautaltság tudata. A liberális pártok – nyilatkozta Pető Iván lapunknak – (1993. február 3.) „csak együtt biztosíthatják, hogy megkerülhetetlen kormányzati tényezővé legyenek”. Orbán Viktor pedig: „Várni kell, erősödni, offenzívában lenni, a liberálisokat összefogni – a választás után pedig a legtöbbet kihozni az akkori helyzetből.” (1994. február 17.) Lapunk, mint afféle politikai és kulturális hetilap, ugyanezt metaforikusán fejezte ki valamivel hamarább: „Az SZDSZ és a Fidesz – akár két Landrover egy sivatagi ralin – egymásra vannak utalva, miközben életre-halálra versengenek.”(1993. november 11.)

Idézett interjújában Orbán Viktor elsorolta, miben látja a különbséget a Fidesz és az SZDSZ liberalizmusa között: a Fidesz érzékenyebb a nemzeti problémák iránt, másként ítéli meg az egyházak társadalmi szerepét, az erős központi kormány híve. Egy fideszes annak alapján az SZDSZ február 26-án elfogadott 25 pontos koalíciós irányelveit ismét a szabad demokraták bal-liberalizmusa dokumentumának tekintené.

Egyetértene a gazdaságpolitikai alapelvekkel (az élénkülés előmozdításával, az adók csökkentésével), egyetértene az új alkotmány kidolgozásának szükségességével, de bizonyára hiányolná, hogy a nemzet eszméje a szövegben sehol sem jelenik meg. (A nemzeti szó is csupán a 25. pontban, a megbékélés jelzőjeként: a kifejezés a múlt lezárásának szinonimája, azaz mindenekelőtt arra utal, hogy elég a különféle igazságtevő kísérletekből.) Valószínűleg rosszallná, hogy a szomszéd országokban élő magyar kisebbséggel kapcsolatban nem esik szó sem a kollektív jogokról, sem az autonómiáról, jóllehet el kellene ismernie, hogy „a határokon átívelő önkormányzati és vállalati kapcsolatok”, valamint „a kulturális és oktatási intézményeknek nyújtott támogatás” több gyakorlati segítséget jelenthet a kisebbségben élő magyaroknak, mint az autonómiatörekvések elvi támogatása. Végezetül hiányolná, hogy a szükségesnek ítélt átfogó haderőreformmal kapcsolatban nem esik szó a fegyveres erők korszerűsítéséről, a NATO-hoz való majdani csatlakozás alapjainak megteremtéséről.

Képzeletbeli fideszesünknek mégis el kellene ismernie, hogy az SZDSZ koalíciós irányelvei összehangolhatók a Fidesz politikájával, és alapul szolgálhatnak a tényleges kormánykoalíciós tárgyalásokra. Ugyanakkor az SZDSZ-irányelvek nemigen nyújtanak kapaszkodót a mai kormánypártoknak ahhoz, hogy – Orbán Viktor „gondolatkísérletének” szellemében – úgy érezhessék: ha alulmaradnak a választásokon, kisebbik partnerként még helyük lehet egy liberális kormányban is.

Pedig ezt a lehetőséget a szabad demokraták korántsem zárják ki.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon