Skip to main content

Erkölcsi szárnyak csattogása

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Egy felvilágosult csőcselékszervező


Szokolay Zoltán MDF-es képviselő búcsút vett a parlamenttől. „Lehajtott fejjel távozik” – mondotta, de ezt jól láthatóan emelt fővel tette, amúgy pálfygésen. Ha van szűzbeszéd, akkor most a politikai „Torschlußpanik”, „a kapuzárás előtti félelem” retorikai megjelenésével találkozhattunk. A szánalomra méltó vagdalkozás és felháborító arcátlanság e szövedékével önmagában nem lenne érdemes törődni. Ha Szokolay, mint mondja, bűnt követett el, akkor nem a gombnyomogatás az igazi bűne. A lelkiismerete pedig – őszintén szólva – nem érdekel. Annál inkább tevékenysége.

Szerencsésebb tájakon a szélsőséges mozgalmak a politikai intézményrendszer peremén jönnek létre. Nem is nagyon találnak utat a parlamentbe, még ott sem, ahol esetenként nagyobb csoportokat képesek megnyerni. Tudjuk, minden országnak olyan csőcseléke van, amilyet megérdemel. Nálunk fordított a helyzet. Noha nem vagyunk híján a szélsőjobb létére utaló jelenségeknek, ezek a megnyilvánulások maguktól eddig még nem szerveződtek egységes és tömeges mozgalommá. Ha úgy tetszik: nincs organikus csőcselékünk. Ezzel szemben vannak olyan erők, amelyek a parlamentből és egyéb úton megszerzett pozíciókból próbálnak maguk alá „mozgalmat” keríteni, így jönnek létre az újságírók ellen hadra kelő „tömegek”. Pedig holmi skriblerek ellen a legritkább esetben szoktak félanalfabéta talpasok felvonulni. Ha mégis ez történik, akkor bizonyos, hogy a „fölülről szervezett”, szervetlen csőcselék jelenségének vagyunk tanúi.

Szokolay a felvilágosult csőcselékszervezők egyik legjobbika. Az értelmiségi szubkultúrában szalonképessé formált szélsőjobboldali retorikát alkalmazva próbálja az ő egyszerű magyar levélíróiban feléleszteni a kollektív tudatlanság atavisztikus ősformáit. S teszi ezt úgy, hogy folytonosságot teremt a parlamenti szónoklat és a sima mocskolódás között.

Szokolay most pl. sejtelmesen azt állítja, hogy „kapcsolat van” az ellenzék és a III/III között. A demokratikus ellenzéket és a III/III-ast széles körű, sokrétű kapcsolat fűzte össze. E szoros összefonódásról persze mindenki tudhat. Kőszeg Ferencről például készült olyan fénykép, amelyen 4 titkos ügynök társaságában látható. Kőszeg szalad elöl, mögötte a követők. Bohókás fogócska. Petri Györgytől is tudhatunk erről az összefonódásról, aki nagyjából akkor írhatta A személyi követő éji dalát, amikor Szokolay költőpajtás az írószövetség KISZ-titkárának álcázva tartotta távol magától az ügynököket. Mi több, bizonyos, hogy többen vannak, akikről a demokratikus ellenzék köreiben nem tudták, s ma sem tudják, hogy kinek dolgozott. Mondhatnánk persze, hogy ha Szokolay olyan beható tapasztalatokat szerzett e tárgykörben, ossza meg mindenkivel ismereteit. De Szokolay valójában a „bolsik” és „liberalisták” azonosságát állítja. Hogy miért egyformák ők, ezt minden politikatörténetben tájékozott olvasó azonnal tudja. Ezért Szokolay csak a parlamenten kívül, hűséges, ámbár kevésbé tanult levélírói körében emlegeti Rákosit Rót Manóként. Nehogy már másra gondoljanak! Ha így haladt volna, rövidesen a parlamentben rótmanózik, mai képviselőtársai családfájában kutakodik.

Ezért búcsúbeszédének egy félmondatával osztatlanul egyetértek: „örülök, hogy lemondásommal megtisztult a Tisztelt Ház”. Szokolay poétái nagyságát szemléltető költői képét idézve: olyannyira örülök, hogy „liberalistához” illő módon boldogan „csattogtatom az erkölcs szárnyait”.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon