Skip to main content

Expótlék?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Pótlék-e a világkiállítás a gazdasági rendszerváltás helyett, vagy pedig valódi lehetőségeket teremt a vállalkozások, a foglalkoztatás fellendülésére, a magánszektor térhódítására? És ami ezzel összefügg: megvalósítható-e „vállalkozási alapon” az, amire állami alapon fognak minden bizonnyal igent mondani?

E kérdésekre ezúttal két világkiállítás-párti szakértő segítségével keressük a választ. Gondolatmenetüket követve mi is mérlegelhetjük, milyen előnyökkel és veszélyekkel jár a nagy rendezvény iránti elköteleződés. Ám látnunk kell: noha gyakorlati gondolkozása szakemberekkel van dolgunk, az érvek és ellenérvek szembeállításával csupán az elméleti eshetőségekig juthatunk el. A valóságos döntési mechanizmus keresztezheti ezeket az eshetőségeket. A mostani állami előirányzatoknál szerényebb Expo és a ’96. évi megrendezés mellett érvelő Kristóf László érvelése hasonló Demszky Gáboréhoz, aki harcol azért, hogy a főváros – ha már egyszer a politikai nyomás miatt vállalnia kell – legalább komoly megrázkódtatás veszélye nélkül, megfelelő garanciák mellett vállalja a megrendezést. A Pénzügykutató Rt. tanulmánya – amelynek szerkesztőjével, Mészáros Kálmánnal készítettük a másik interjút – fellendülést jósol, de csak abban az esetben, ha a világkiállítást a felgyorsuló privatizációval, az ez előtt tornyosuló törvényi akadályok azonnali eltávolításával kapcsoljuk össze. Ebből viszont a politikai és létigazolási okokból elkötelezettek csupán propagandaértékét hasznosítják a tekintélyes rt. következtetésének, miszerint a világkiállítás „vállalkozási alapon” megrendezhető. Közben költségvetési igényként – a tárcák és a kormány mellett működő ad hoc bizottság véleménye alapján – további 28, illetve folyó (azaz, valóságosnak becsült) áron 48 milliárd forintnyi esetleges igényt jelentettek be mint „kockázati tényezőt”. Ám a folyóáras átszámításnak is megvan a maga rizikófaktora: állami berkekben ugyanis az idei évre 20 százalékos inflációval, az 1992–95-ös évekre pedig rendre 24, 15, 8 és végül kevesebb mint 4 százalékos pénzromlással számolnak. Tehát a tervidőszak végére utolérjük a márkát…




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon