Skip to main content

Féderer úr jóvátételt követel!?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Tisztelt Szerkesztőség!

1990. március 3-án a Beszélőben, majd március 11-én a Népszabadságban dr. Féderer Ferenc úr a hazai nemzetiségi problémákkal kapcsolatos írásokat tett közzé. Mivel ezek az írások hangnemüket tekintve gyűlölködők, és a történelmi tényeket is meghamisítják, társaságunk nemzetiségvédő csoportja szükségesnek vélte, hogy Féderer úr megnyilvánulásaival kapcsolatban állást foglaljon. Az állásfoglalás szövegét mellékeljük, és tisztelettel kérjük lapjukban való megjelentetését.

Dr. Szíj Rezső
a Herman Ottó Társaság elnöke

Dr. Sebestyén Béla
a Herman Ottó Társaság ügyvezető alelnöke

Féderer úr jóvátételt követel!?

A második világháborút követően, a Kárpát-medence népei között a magyarságnak kellett elszenvednie a legsúlyosabb sérelmeket. Ezért elsőrendű érdeke, hogy a nemzetiségi viszonyok mielőbb világosan és egyértelműen rendeződjenek, s hogy lehetőleg az egész közép-európai térségre kiterjedő egységes nemzetiségi jogvédelem szülessék. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha az egymás mellett élő népek félreteszik a sanda szándékokat, és a megegyezésre való őszinte akarattal ülnek a tárgyalóasztalhoz. Dr. Féderer Ferencnek a Beszélőben (március 3.) és a Népszabadságban (március 11.) megjelent írásai korántsem a harmónia irányába törekednek. Az írások hangneme agresszív, gyűlölködő; történelmi alapállása hamis, követelései elfogadhatatlanok.

Szögezzük le, hogy a hazai németség második világháborút követő részleges kitelepítését a katonai megszállás alatt álló Magyarország adminisztrációja nem saját elhatározásából, hanem – a potsdami konferencia határozata szerint – a magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945. október 20-i rendelkezése alapján hajtotta végre. A hazai németségnek visszamenő hatállyal is tudomásul kell vennie, hogy németként és magyar állampolgárként is a háborúvesztes félhez tartozik, ennek minden következményével. Aki német létére az 1945-ben történt események felelősségét nem a győzteseken, hanem a vereségben szerencsétlen sorstársain igyekszik számon kérni, az becstelen.

Féderer úr szövegét olvasván egy korszak idéződik föl, amelyben a hazai németség egy része korántsem viselkedett lojális, a hazához hű állampolgárként. Herr Baschra gondolunk, meg a tolnai és baranyai réteken masírozó különítményekre. Azokra, akik hazájukat elárulva, a német nemzetiség soraiból tíz- és tízezreket toboroztak és kényszerítettek a Waffen SS és a Wehrmacht kötelékébe, mely kötelékek azután jelentős részt vittek az ország lakosságának üldözésében, a partizán- és ejtőernyősvadászatban, Magyarország hadszíntérré változtatásában és elpusztításában. És nem feledhetjük el, hogy ezek az alakulatok lélekben és elhatározásban a hatalom átvételére, Magyarországnak egyféle Donaugauvá való lefokozására, a magyarságnak az önálló nemzeti léttől való megfosztására készülődtek.

És lám, bocsánatkérés helyett Féderer úr most követelésekkel áll elő, jóvátétel helyett jóvátételt követel, és a bukovinai székelyek kitelepítésének módozatain töri a fejét. A történelem óramutatóját azonban nem lehet visszaállítani.

A háborús sebek lassanként begyógyulnak. E sebek között tartjuk számon a hazai németség egy részének elvesztését is. Értékes és velünk, magyarokkal mindig harmóniában élő réteg volt ez. Közös tragédiánk, hogy a haza iránti hűséget szívükben a fajelmélet váltotta föl. De erről nem mi tehetünk.

Az itt maradt németeket testvéreinknek tekintjük, gondjaikat a magunkénak valljuk, s azok megoldásában igyekszünk segíteni. Az olyan szélsőségesen ellenséges, volksbundista szellemű, békebontó szavakat azonban, mint amilyenek a dr. Féderer Ferenc úréi is, a leghatározottabban visszautasítjuk. Az egyesülés felé tartó Európa keretében formálódó és ezernyi gesztusban megnyilvánuló, magyar–német barátságot egyik oldalról sem mérgezhetik törpelelkű intrikusok!

Budapest, 1990. március 15.

A Herman Ottó Társaság
Magyar Nemzetiségvédő Csoportja





























Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon