Skip to main content

Film és opera

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Az opera más. Már az is rendkívüli nehézségeket támaszt, ha a rendező a hagyományokkal szakítva akarja színre vinni, s csak „fokozza a helyzetet”, ha a zene, a színház (és esetenként a tánc) mellett még egy művészet, a film sajátszerűségeit is tiszteletben kell tartani. Hogy az operában furtonfurt dalra fakadnak, énekelve adják elő mondandójukat és fejezik ki érzelmeiket a szereplők, látszólag összeegyeztethetetlen a filmszerűséggel és a mozgókép lényegi realitásával. De Gesamtkunstwerkként, látványos és ornamentális műfajként gondolkozva az operáról, máris kezünkben a megoldás kulcsa. Több megoldásé. Talán legkevésbé szerencsés az, amikor színészek játszanak és tátognak a híres énekesek hibátlan stúdiófelvételére. De filmre vihető az opera tradicionális előadása látványos külsőségek között (mint Franco Zeffirelli csinálta a Traviataval), forgathatnak eredeti, külső helyszíneken (mint Francesco Rosi a Carmenben), és lehetséges az a csoda is, amit Ingmar Bergman művelt egy szabályos operaházi előadással. Herbert von Karajan, az egyik leghagyománytisztelőbb karmester mindent el tudott fogadni, csak a jelenetek felcserélésén ütközött meg. Persze nem Schikaneder librettóját féltette, hanem a Mozart-kompozíció egységét. Hajlamosak volnánk igazat adni neki, csakhogy a végeredmény mégis Bergman mellett szól.

Lehet másféle mozgóképi felhasználása is a műfajnak, melyben az opera mint a történet alapja vagy kerete van jelen. Szabó István Találkozás Vénusszal című filmjében egy Wagner-bemutatóra készülő társulat a főszereplő, Zeffirelli pedig a nagy karmester, Arturo Toscanini életének egy évét vitte vászonra (s talán nem szentségtörés ide sorolni a Botrány az operában című remek komédiát sem). Megint máshol az „opera lelke” jelenik meg filmen, mint Gérard Corbiau vagy Federico Fellini művében.

A Francia Intézet nagyszerű sorozata az utóbbi húsz év legkiválóbb operafilmjeiből válogat. (Sajnos, két vetítésről – Szabó István Vénuszáról és Joseph Losey Don Giovannijáról – már lemaradtunk.)

21., péntek – Verdi: Traviata (1983, Franco Zeffirelli – Teresa Stratas, Placido Domingo)

25., kedd – Mozart: A varázsfuvola (1974, Ingmar Bergman – Josef Köstlinger, Irma Urilla)

26., szerda – Bizet: Carmen (1984, Francesco Rosi – Julia Migenes-Johnson, Placido Domingo, Ruggero Raimondi)

27., csütörtök – A zenetanár (1988, Gérard Corbiau – José Van Dam, Anne Roussel)

28., péntek – Toscanini (1988, Franco Zeffirelli – Thomas Howell, Elisabeth Taylor, Philippe Noiret)

november 4. – És a hajó megy (1983, Federico Fellini – Freddie Jones, Barbara Jefford, Victor Polette)


















Megjelent: Beszélő hetilap, 42. szám, Évfolyam 6, Szám 43


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon