Kisbali László

Nyomtatóbarát változat

Beszélő: Miképpen befolyásolja az a filozófiaoktatás mai lehetőségeit, hogy évtizedekig összefonódott a hivatalos ideológiával?

Vajda Mihály: A helyzet, legalábbis Debrecenben, nem olyan rossz, mint ahogyan képzelhetnénk. A legutóbbi időkben a rendszer ezen a területen is bomlóban volt; fiatalok jöttek, akik tudomásul vették, hogy marxizmust kell oktatniuk, de voltaképpen már azt sem tudták, mi az. Ehelyett mániáikkal, szűkebb szakterületükkel foglalkoztak. A régi vezetőség persze kisajátította a filozófia szakosok oktatását, és ez frusztrálta a fiatalokat, akik joggal vélték, sokkal jobban és érdekesebben oktatnak. Ez a helyzet: a marxizmus feledésbe merült.

Fehér Márta: A műszaki egyetemen kb. 12 éve kötelező marxizmusoktatás nem létezett; volt ugyan a kötelező alapkurzus, de ennek csak a fedőneve volt marxizmus, hiszen úgyszólván minden oktató azt tanított, amit óhajtott. Az ellenőrzés igen laza volt.

Beszélő: Fehér Mártát mégis „eltanácsolták” az oktatástól…

F. M.: Igen, három évre, de 1981-től tarthattam speciális kollégiumokat, miközben egyenesen megtiltották, hogy marxizmust tanítsak, gondolván, hogy úgy még többet árthatok.

Papp Zsolt: Igen nagy szélsőségeket lehetett tapasztalni a nyolcvanas évek tanszékein, különösen ha ideszámítjuk a megyeközpontokban űzött „marxizmusoktatást” is, amely bizony nagyban formálta a szélesebb közvélemény filozófiaképét. Volt olyan hely, ahol az oktatóknak megtiltották, hogy nyugati nyelvet tanuljanak, a falakat pedig a sztálini „dialmat” alaptörvényeinek színes grafikus ábrái díszítették. Más helyen viszont tudományelmélettel, analitikai filozófiával foglalkozhattak, sokszor pedig Valóság-cikkeket, nemegyszer szamizdatszövegeket olvastattak a hallgatókkal.

Beszélő: Minek tulajdonítható akkor az e tanszékeket övező ellenszenv?

P. Zs.: Súlyukat sokszor az adta, hogy a filozófusok alkalmanként vezető politikusai voltak az adott egyetemnek. Az ellenszenvet ezek a filozófushivatalnokok váltották ki, s az a törekvés, hogy most kiiktassák a filozófiát, alkalmanként arra irányul, hogy megszabaduljanak a korábban elviselhetetlen párttitkároktól vagy egyéb filozófus tisztségviselőktől.

V. M.: A filozófiának valóban volt szerepe a politikai elnyomásban, más tudományok képviselői azonban most sokszor úgy tesznek, mintha a szellemi represszióért, a nem marxisták üldözéséért egyedül az ideológiaoktatók volnának a felelősek, de semmiképpen sem a történészek, irodalmárok stb. Holott e „szaktárgyakban” talán még jobban „tölcsérezték” az emberek fejébe a hivatalos ideológiát. „Hátulról”, észrevétlenül hatott, ami talán még veszélyesebb. Úgy gondolom, a többi humántudomány politikai szerepe legalább ugyanannyira problematikus, mint a filozófiáé.

F. M.: A Műegyetem pártfunkcióit is elsősorban a szaktanszékekről töltötték be. Fejti György vagy Hajdú István nem filozófusként híresek, bár nem tudom, hogy szaktanszékeik mennyire büszkék rájuk. Az itteni filozófiaoktatók fekete báránynak számítottak, s többször járt itt megbízható marxisták csapata, hogy felmérjék ideológiai hűségünket. E vizsgálatoknak sok következménye nem volt, de listák készültek, hogy ki elhajló…

V. M.: …hogy ki gondol valamit egyáltalán…

F. M.: …aminek egyetemszerte híre ment, s világnézet szerint szimpátiát vagy utálatot váltott ki. Talán nem csalódom, ha azt mondom, hogy a hallgatók inkább nekünk drukkoltak.

Bence György: Magam is úgy vélem, a régi cégtábla mögött már új tartalmú oktatás folyt, sőt már a cégtáblákat is kicserélték. Számítottam erre, amikor az egyetemre kerültem, de arra nem, hogy ilyen mértékű ez a változás. Ennyiben tehát nincs baj: van elég jól képzett filozófiatanárunk. Mindamellett azt hiszem, politikailag fizetni kell a filozófia privilegizált helyzetéért, azért, hogy általánosan kötelező tárgy volt, s a filozófusok egy része komisszárszerepet töltött be. De amint ez lenni szokott, nem azok fizetnek, akik e funkcióban tündököltek, hanem azok, akik igazi filozófusok voltak: remélhetőleg ők maradnak az egyetemeken, de így ők is viselik mindennek az ódiumát. Ezen nem nagyon lehet segíteni. Ám nem lehetünk nagyon elégedettek sem, mert annak, hogy a marxizmus az utolsó pillanatig hivatalos tan maradt, voltak bizonyos közvetett következményei. A hivatalos tant megkerülve ugyanis sokan értelmes, önálló kutatásokkal foglalkoztak, de eredményeiket nem tudták összevetni mások munkáival, mert a részeredményeknek a tudományág egészében való elhelyezése már veszélyesnek tűnt, vagy tényleg veszélyes is volt. Ezért most főként kiváló túlspecializált filozófusaink vannak. Ráadásul a filozófusokat ért enyhe üldöztetés kényelmessé tehetett: minden kritikára úgy tekinthettek, mint a hivatalos szempontok érvényesítésére. Az üldözés fontosságtudatot szült, igazolást adott mindenfajta korlátoltságra. Úgy látom, hogy ebből még sok nehézségünk származik, hiszen a hallgatók jelentős része nem a teljesen specializált dolgokra kíváncsi.

Beszélő: Kötelező-e most filozófiát tanulni?

F. M.: A hallgatóknak a 240 óra társadalomtudományi tárgyon belül van módjuk filozófiát választani, ha akarnak, elvben ugyanis lehetséges, hogy egyáltalán ne válasszanak filozófiakurzust. Szabad konkurencia van a szociológia, filozófia, politológia, politikai gazdaságtan stb. között.

P. Zs.: A közgazdaságtudományi egyetemen még eléggé kiforratlan a helyzet. A filozófia szabadon választható törzstárgy. A legutóbbi tapasztalatok szerint a hallgatók ugyanabban az arányban választják, mint a politológiát vagy szociológiát. Az oktatás ugyanakkor egy félévre szorult vissza reformokból, vagy talán a filozófia korábbi működésére való „visszahatás” eredményeként, ami drasztikus óraszám-sűrűsödést, illetve -csökkenést hozott magával. Mi a közgazdaságtanhoz illeszkedő filozófia-, illetve társadalomelmélet-oktatás lehetőségeit keressük; ugyanakkor szolgáltató tanszék szeretnénk lenni, kielégítve a hallgatók érdeklődését. Így pl. komoly igény mutatkozott vallásfilozófia hallgatására, ezért el is indítottunk kurzust e tárgykörben, szép sikerrel.

B. Gy.: Világos különbséget kell tenni a tanárok különböző csoportjai között dúló hatalmi harcok következményei és azon fejlemények között, amelyek a hallgatók érdeklődésén alapulnak. A tanárok, bármilyen haladó zászlót lobogtatnak is, természetesen nem veszik figyelembe a diákok érdekeit, saját javukra szeretnék növelni az óraszámot, pénzt akarnak szerezni, esetenként a filozófia visszaszorításával. A hallgatók érdeklődése azonban nemhogy csökkent volna, de egyenesen növekedett. A biztos kenyérkeresettel egyáltalán nem kecsegtető filozófia szakra most pl. 180 jelentkező akadt, de a nem szakos hallgatók is nagy számban veszik fel óráinkat. A bölcsészkar azonban szerencsés helyzetben van, a klasszikus bölcsészszakmát fölértékelő egyetemi reformokba jól beleillik a filozófia fejlesztése.

V. M.: Debrecenben a filozófiára eredetileg eső 270 órát 90-re csökkentették, amitől én teljesen el voltam képedve: hogyan lehet ezt mennyiségi kérdéssé tenni? Én azért harcolok, hogy semmiféle kötelező „hitoktatás” ne legyen. Az persze természetes, hogy a bölcsészszakmákban filozófiát kell hallgatni, de ezt a szaktanszék vezetője beszélje meg velem, s ne döntsenek általános egyetemi szinten arról, hogy kinek-kinek mennyi filozófiát kell hallgatni, szakmájától függetlenül. Ha a hallgatók oldaláról nézzük, akkor a filozófia helyzete rendben van. Felesleges riogatni, hogy jaj, mi lesz a filozófiával: a hallgatók nem gondolják, hogy a filozófusok lennének a felelősök, őket a filozófia érdekli.

F. M.: Ezt még innen, a Műegyetemről is meg lehet erősíteni, ahol pedig elég nehéz átmenetet teremteni a hallgatók szűkebb szakmája és a bölcselet között. Ezért olyan előadásokkal kísérletezünk, amelyek valamiképpen közelítenek mérnöki gyakorlatukhoz. Én pl. érveléstechnikát is tanítok, többek között abból a felismerésből kiindulva, hogy a kiváló szakemberek milyen könnyen bedőlnek félrevezető politikai vagy más természetű „érveléseknek”, de kollégáim is hasonló „alkalmazkodó” kurzusokat tartanak.

Beszélő: Immánuel Kant, a valamikori filozófiaoktató írta az alábbiakat: „Hogyan lehet filozófiát tanulni? Feltéve, hogy létezik egy igaz filozófia, s valaki megtanulja azt, ismerete akkor is csupán történeti lenne. Azonban nincs is ilyen igaz filozófia.”

V. M.: Pontosan erről van szó. Súlyos kételyeim volnának azzal az emberrel szemben, aki most kiállna, s előadná pl. a szerinte érvényes etika rendszerét. Lehet, hogy bajok vannak az önmegítélésével. Mit tehetünk mégis? Elővehetünk különböző filozófiai szövegeket, de nem azzal a céllal, hogy megtanuljuk, mit mondott Thalész vagy Kant. Ennyi időben legfeljebb annyi maradhat meg a hallgatókban, hogy mondjuk Thalész volt a milétoszi iskola igazgatója. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljunk a filozófia nyelvén beszélni a világ bizonyos dolgairól, amire minden értelmiséginek szüksége lenne. A marxizmus pontosan itt okozta a legnagyobb károkat: tanait ugyan senki sem vette komolyan, de elvette az emberek nyelvét; minderről immár sehogy sem tudnak beszélni, mert azt hitték, csak úgy lehet megszólalni, ahogyan a hivatalos tanítás tette. Valamiképpen magát a filozófiai nyelvet kellene visszaadni.

F. M.: Mi sem valamiféle szisztematikus, nagy filozófiai rendszert kívánunk tanítani. A hallgatót arra kellene rávezetnünk, hogy megtanuljon saját életére, életfeltételeire, emberi környezetére reflektálni. Kurzusainkat ennek megfelelően állítottuk össze, míg példáinkat a mérnöki életből kívánjuk meríteni.

P. Zs.: Valóban nehezen lehetne megmondani, hogy „mi az igaz filozófia”, azonban – főként németországi tapasztalatok alapján – úgy gondolom, lehet „egyenesben” is filozofálni, és ha a gondolkodó személyisége elég erős, meg fogja teremteni a maga auráját. A jelentős személyiségek köré szerveződő tanszékeknek kialakulhat a sajátos filozófiai stílusuk. Az sem lehetetlen, hogy ma is létezik valamiféle „korszellem”, ahogyan pl. a hatvanas éveknek is volt valami sajátos gondolkodói stílusa, amelyet a tanítás során meg lehet fogalmazni. Ráadásul úgy látom, a diákok azért mennek be a filozófiaórákra, hogy biztos igazságokat, érvényes értékeket kapjanak, s az oktatóknak is van igényük tanítható igazságokra.

V. M.: Abból, hogy nincs igaz filozófia, nem következik, hogy az összes filozófiák együtteséből én ne szűrhetnék le magamnak valami tanítható igazságot, amely egyúttal az én személyiségemhez kötődik. Tudomásul lehet venni, hogy a filozófia nem tudomány.

F. M.: A filozófiát – Wittgenstein hasonlatának megfelelően – létrának tekinthetjük, amelyet eldobhatunk, ha eljutottunk vele valahová. A létra attól még nem válik értéktelenné, hogy eldobom. Valahová csak eljutottam rajta.

B. Gy.: Miközben a diákok érvényes értékeket akarnak, a filozófia ma uralkodó historizáló, relativizáló hajlama inkább bizonytalanságot eredményez. A nagy filozófus megszületését ugyan nem zárhatjuk ki, de nem is várhatunk rá. Nagyon súlyos ellentmondás húzódik itt meg, amelyből nem tudom, hogyan lehetne kibújni. Kínálkozik egyrészt az alkalmazott filozófia, amikor bizonyos kérdéseknél – ha nem is a végső megoldás igényével – az elemzésre igénybe vesszük mindazokat az eszközöket, amelyeket a filozófia felhalmozott. A másik kibúvóval, a nagy hagyománnyal rendelkező országokban élhetnek, nincs ugyan igaz filozófia, de van saját filozófiai tradíció. S mi itt kerülünk igazán bajba, hiszen nincs önálló magyar filozófiahagyomány. Ennek ráadásul megvan az ideológiája is, miszerint ez nem is baj, sőt jobb, ha nem is lesz.

Beszélő: Úgy tűnik, a jelenlegi politikai folyamatokban sem játszanak közvetlen szerepet a filozófiai elképzelések.

V. M.: Ez nem baj. A francia forradalom óta rossz tapasztalataink vannak a filozófia vezérelte társadalmi mozgalmakkal. Nincs ugyan filozófia kultúrkritika nélkül, de a bírálat politikai kritikába történő átfordítása megkeserítette az elmúlt kétszáz évet. A filozófia dolga nem a világ megváltoztatása, hanem a meditáció arról, ami bennünk és körülöttünk folyik. Úgy látom, a hallgatók sem politikai tanulságokat akarnak leszűrni, hanem a filozófiát mint kultúrát igénylik. Egy olyan kultúrát, amely itt Közép-Európában nincs jelen. Az már viszont mégis visszavezet a politikához, amikor azon gondolkodunk, hogy miért olyan világ ez, amelyikből hiányzik a filozófiai kultúra.

• Kultúra