Skip to main content

Fizetőképes kereslet

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Budapesti kilakoltatások 2.


A Budapesten foganatosított kilakoltatások áldozatai legtöbbször most is az önkényes lakásfoglalók. Az alábbi eset még alighanem kuriózum, ám meglehet, hogy a közeljövőben nem is lesz olyan ritka. A tulajdoni átalakulás előtti utolsó pillanatban a budapesti bérlakás ázsiója nagyot nő, s a jó üzlet reménye merész lépésekre sarkallhatja a lakáshivatalokat.

F. P.-né 25 évnél is régebben lakik egy Lenin körúti, tágas, első emeleti, kétszobás, utcára néző lakásban. 1982 óta ő a főbérlő. Kétségtelen, nem a háztulajdonosok álma az ilyen: ’82 óta eléggé lecsúszott. Akkor még jó drágán rendbe hozatta ezt a lakást – csempe, fűtéskorszerűsítés, festés, miegymás, igaz, hogy perbe is keveredett az IKV-val a költségmegosztás körül –, de azóta elvált, egyedül maradt kamaszodó fiával, alaposan tönkrement a hajszában, egyre gyatrábban keresett, végül most munka nélkül is maradt. Otthonának színvonalát is már csak félig-meddig tudja tartani: egy szobát a nehéz, féltett bútorokkal kínosan kímél, a másik elég szedett-vedett. Ahogy egyre nehezebben élt, egyre soványabb lett, egyre többet beteg, egyre több vitába bonyolódott a külvilággal. Talán kétségbeesettebben szájalt is, mint ahogy azt a főnökök és hivatalok szeretik. Szociális segélyt is kért, adós is maradt néha a villany-, gázszámlával. Jelenleg is van 6000 Ft díjhátraléka. Alighanem a segélyigény hívta fel a tanácsi gyermekvédelem figyelmét arra, hogy itt egy gyerek veszélyben forog. Haladéktalanul intézkedett tehát: veszélyeztetettnek nyilvánította a fiatalabbik F. P.-t.

Ezt az anyja onnan vette észre, hogy 1989 őszén, mikor a gyerek szakmunkásiskolába került az általánosból, behívatta az igazgató, és tudatta vele, hogy a gyereknek kollégiumba kell mennie. Otthon nincs jó helyen. F.-né egyedül maradt, és nem lett tőle boldog. Kevéssé javította kedélyállapotát, mikor megjelent nála az IKV ellenőrizni a rendeltetésszerű lakáshasználatot, s megállapította, hogy rendetlenség van, a fürdőszoba beázott. Aztán jött a KÖJÁL is. Jegyzőkönyvet vett fel, s ebben kötelezte F. P.-nét, hogy csináljon rendet, s távolítsa el a dobozokat, melyek a szobában találhatók. (???) Egyszer-kétszer még ellenőrizték, írtak jegyzőkönyveket, F.-né vitatkozott, fellebbezett, hivatkozott a fölső lakóra, akitől beázik, s aki nem hajlandó a drága olasz csempéit feltörni a beázás okának felderítésére, de egyszer csak kapott egy tanácsi papírt, mely szerint lakásbérleti szerződését felmondják, menjen onnan a fenébe. Ha nem megy, perlik és végrehajtják.

Gyanús volt kicsit ez az ügy. A SZETA utánajárt, arra indult, amerre a szimata vitte. Nem kellett hosszan nyomoznia: a lakást az IKV el akarja adni. F. P.-né pedig – legalábbis az IKV-fiók főelőadója szerint – nem képez fizetőképes keresletet.

Ennyi a történet.










Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon